Mi a közös Kosztolányi Dezsőben és Stephen Kingben?

Már látom is, ahogy magasra szalad a szemöldököd. Mégis, mi lehet közös egy magyar és egy amerikai íróban? Hogy jön oda Kosztolányi Dezső alakja, hogy a horrormesterrel, Kinggel említsem egy lapon? 1926-ban Kosztolányi írt egy regényt, az Édes Annát. Stephen King pedig 1974-ben kiadta a Carrie című művét. A kettőnek látszólag semmi köze sem lehetne egymáshoz. Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy nagyon is van. Sőt, már-már olyannyira félelmetesen hasonlít a két regény, hogy azt hihetnénk, Kosztolányi és King valójában egy kávézóban ücsörögtek, amikor megszületett fejükben az ötlet. Aztán ki-ki ment a dolgára, és más köntösbe bújtatva megírta az alapsztorit, amit ketten kiagyaltak.

Ha azt vesszük, hogy a két könyv története hol és milyen korban, milyen körülmények között játszódik, akkor azt mondanánk, hogy még csak köszönőviszonyban sincsenek egymással. Az Édes Anna 1919. július 31-én, a kommün bukásának napján kezdődik, Budapesten, a Carrie pedig 1979-ben, Chamberlainben. Az előbbi főszereplője egy fiatal cselédlány, az utóbbié meg egy tinédzser, aki éppen utolsó évét járja a középiskolában. Miért mondom mégis azt, hogy a két mű rettentően hasonlít egymásra? Nos, Kinget horrormesterként tartják számon, aki ennek a műfajnak és a thrillernek a koronázatlan királya. Kosztolányi közel sem rendelkezik ezekkel a vonásokkal, bár az Édes Annát akár krimiként is értelmezhetjük, hiszen van benne ilyen szál is.

Összehasonlításképpen, vegyük a két könyv címét: mindkettő főszereplője nevét viseli, az Édes Anna név mögött megbújik egy kis kontrasztozás, ami a regénybeli krimiszállal függ össze, de azt, hogy hogyan és miért, nem fogom elárulni. A Carrie mögött is főszereplője, a visszahúzódó, csendes, szürke kislány áll, Carrietta White. Mindkét lány a társadalom és a környezetük elnyomása alatt áll, magányos és mondhatni, emberszámba sem veszik őket. Ha igen, akkor is a megalázás és a megszégyenítés eszközeivel teszik nehézzé mindennapjaikat a körülöttük élők. A narrátorok külső szemmel mesélnek minden egyes történést, sem King, sem pedig Kosztolányi nem ír le konkrét érzéseket, amelyek a főszereplő lányok lelkiállapotára vonatkoznának. Bújtatott utalásokból és elejtett mondatokból kell rájönnünk, hogy milyen érzelmek kavarognak a karakterekben. Odafigyelést igényel a mögöttes tartalom leszűrése – főleg az Édes Annánál –, King a young adult irodalom eszközeivel nem teszi olyan nehézzé ennek kibogozását.

Azt mondhatnád, hogy mindkét regény két lány fiatalkori „hisztijéről” szól. Nem. Igazából mindkettő komoly lélektani regény, amelyek arra akarnak rávilágítani, hogy a társadalomban az emberek elszigetelődtek egymástól, megszűnt a kommunikáció, egymás érzéseinek figyelembevétele, elgépiesedett minden, rideg és félelmetes lett az egész. Valójában két lány tragédiáját olvashatjuk, a művek egyik lesúlyosabb pontja megint csak egyezik: Anna és Carrie is tesznek valami olyat, amire normál esetben nem lehetne semmilyen mentség.

Ezt King és Kosztolányi eszközként használják fel: nem az a lényeg, hogy mit tettek a lányok a regények végén, hanem az, hogy miért tették. Elmesélik, hogy miként is lehet igazán megtörni egy lelket, hogy mikre képesek az emberek csak azért, hogy egymást bántsák. Van bennük jókora adag társadalomkritika is, ezt inkább az Édes Anna élezi ki nagyon, King viszont Carrie–t természetfeletti képességgel „ruházza fel”. Ez megint csak jól bevált eszköze a fiatal olvasók bevonzásának, mivel így olyan természetfeletti köntösbe bújtatja az egészet, amire már kellőképpen fel lehet építeni azt a mögöttes tartalmat, amiről az imént beszéltem. Ha azt hinnéd, hogy mindebben a mizériában a lányoknak nem akadnak igaz barátaik és segítőik, akkor tévedsz. Annának és Carrie-nek is jut egy-egy karakter, akik nem szánt szándékkal, de a segítőik lesznek. Ha érdekes mellékkarakterekről beszélünk, akkor ezekben a regényekben azok is megvannak!

Mindent összegezve, ha szereted a lélektani írásokat, realista regényeket, a krimit és szeretsz órákat, napokat agyalni azon, hogy összefűzd a cselekmény szálait, akkor olvasd el mindkét regényt! Az Édes Anna kissé nehezebb olvasat, mert tényleg mindennek megvan a miértje, a legutolsó elejtett mondat is fontos, ezért igencsak koncentrálni kell rá. A Carrie ezzel szemben kicsit „könnyebb” falat, hiszen mégiscsak elsősorban fiataloknak íródott. Ha pedig kíváncsi vagy, mi bújik meg a rejtélyes mondataim és utalásaim mögött, akkor vedd kezedbe valamelyik regényt, és utazz el: akár Budapestre, akár Chamberlainbe, és biztos vagyok benne, hogy lesz olyan pillanat, amikor Annát és Carrie-t is jól megölelgetnéd. A végére mindent megértesz, ami lejátszódott bennük, és talán mindketten felnyitják a szemed egy-egy társadalmi problémával kapcsolatban.