Az ócskapiac szó hallatán sokaknak csupán a kacatok, régi holmik és értéktelen tárgyak juthatnak eszébe, azonban a körösfeketetói vásár ennél sokkal többet takar. A község (román nevén Negreni) már több száz éve ad otthont a híressé vált vásárnak, ahol az egy hét, de főleg a hétvége alatt rengeteg ember fordul meg, legyen az eladó vagy vásárló. Idén kis csapatommal én is ellátogattam a neves helyszínre, hogy eleget tegyek kíváncsiságomnak és bejárjam a vásár minden pontját. A kiruccanás korántsem volt felhőtlen, de a szerzett élmény megért minden nehézséget.

A másfél órás vonatútból kettő lett, ezalatt végig talpon állva egyensúlyoztunk a mozgó járművön, és próbáltuk valamivel elütni az időt. Érkezéskor egy kissé ingerült rendőr szólt ránk, hogy igyekezzünk a leszállással, majd meg kellett várnunk, amíg a vonat eldöcögött az útból, és csak ezután vethettük bele magunkat a vásár labirintusába. Ruha- és cipőhegyek fogadtak már az első métereken, amibe kis híján fejest is ugrottunk, ekkor még nem számítva arra, hogy mekkora bazár áll előttünk. Voltak drágább és olcsóbb árucikkek, egyes helyeken csak feleannyiba kerültek a cipők, mint máshol, csupán mélyebbre kellett vándorolni a sorok között. Egy biztos: itt bármit meg lehet találni, amit az ember el tud képzelni. Régi vagy vadiúj autógumi, gyerekkönyvek, antik bútorok, edények, evőeszközök a dédszüleink idejéből, kis és nagy festmények, de még eladó szekeret, robogót és hűtőszekrényt is láttunk. És ott volt az a temérdek bizsu, amit egy ember képtelen lett volna egymagában átvizsgálni. A csapatom szerencsésen felfigyelt egy nagy kupac ékszerre, ahol az eladó viccesen mondogatta, hogy minden egyes darab csupán 1 lej, legyen az óra, karkötő, fülbevaló vagy akármi más, ha ki tudjuk halászni az összegabalyodott rakásból, a miénk lehet. Lelkesen álltunk neki a kihívásnak, és nem túlzok, legalább fél órán keresztül válogattuk és bogozgattuk a bizsukat, a végére már a földön ülve.

A megannyi tárgy, rengeteg ember és a szokatlanul meleg idő kavalkádjában már nem is tudtuk, hogy mit keresünk, csak kóvályogtunk a sorok között, néha egy halom ruhában turkálva, máskor a legkülönlegesebb tárgyakat csodálva, hogy ezek mégis hogyan kerülhettek ide. Végül sikerült kiszakadnunk a feketetói vásár szorításából, és a sínek mellé vergődve, a többi ember társaságában vártuk a vonatot, ami megállás nélkül egyszerűen elsiklott mellettünk, csüggedt jajgatást hagyva maga után. Így hát a B tervre esett a választás: stoppolnunk kellett. Hatalmas szerencsénkre azonban alig néhány perc után megállt egy kedves bácsi, aki mindannyiunkat elhozott Kolozsvárig.

A feketetói vásárra mindenképpen megéri elmenni, ha nem is a vásárlás miatt, de az élményért, amit a rengeteg szokatlan holmi, a viccesen kiabáló árusok, na meg a vásári ételek jelentenek.

Fotó: Wikipedia