Az 1960-as évek voltak a brit pop- és rockzene aranykora, azonban a BBC-n akkoriban naponta 40-45 percig lehetett ezt hallgatni. A kormány és az emberei valamilyen oknál fogva eldöntötték, hogy a rockzene a drogosoké, csöveseké. Ennek ellenére valahol az Északi-tengeren volt egy hajó, amiről egész nap ment a rock’n’roll: Rádió Rock. A film eredeti címe The Boat That Rocked, Richard Curtis vígjátéka, 2009-ben mutatták be.

Amikor megnéztem a filmet, egyből a „boldog békeidők” jutottak eszembe, amikor még nem volt internet. Amikor még voltak igazi dj-k, amikor volt hatalma a zenének és az emberek tényleg szerettek. Manapság már csak kettőt kattintunk, és majdnem minden zeneszámot megtalálunk, rádiót már csak autóban hallgatunk, vagy még ott sem. Ez akkoriban teljesen másképp ment. A rádió óriási forradalom, a Rockhajó pedig ütős fegyvere volt ennek a forradalomnak. 

A fiatal Carlt, akit éppen most rúgtak ki a suliból, anyja elküldi Quentin nagybátyjához, aki történetesen a Rádió Rock főnöke. Carl megismerkedik az igazi rock’n’roll életérzéssel és a rádióadó dj-jével is. A film ezeknek a rádiósoknak az életét és munkásságát mutatja be, azt, hogyan küzdöttek egy szabadabb világért. Hiszen ezek az emberek, akármilyenek voltak, elmentek együtt egy hajóra és onnan sugározták az adást. Ezt biztos, hogy nem maguk miatt tették, hanem a hallgatókért, valamint a zene szeretetéért. A zene szeretete. Ez is más volt akkoriban, mást jelentett. Ezek az emberek, nem olyan dj-k voltak, mint a mai világban. Manapság mindent csak letöltünk, kész tálcán kínálják fel, amiért mások régebben küzdöttek. Lemezeket gyűjtöttek, vadásztak azért, hogy majd betehessék a rádióba és ezzel üzenjenek az embereknek. Sokszor ezek a számok lehettek kódolt üzenetek, például arra a bizonyos f betűs szóra. Vagy csak egyszerűen élvezték azt, hogy a zene hatalma minden gát eltörlésére képes. A hallgatók hétköznapjait is jócskán megváltoztatta a rádió, főleg a kalózrádiók. Ez nem egyszerűen a zenehallgatásról szólt, inkább valami olyasmi volt, mint egy audio valóságshow. Ezek az emberek a zeneszámok között elmesélték bánatukat, örömüket, dilemmáikról beszéltek, s közben egy szabadabb világért harcoltak. Hát mi ez, ha nem rock’n’roll? A kormány pedig, mint mindig, most is beleszólt, bizonyítva, hogy a hatalomvágy mennyire káros az ember magaviseletére.

A film egy mestermű. Rengeteget kacagtam, ugyanakkor fontos következtetéseket is levontam. A legfontosabb talán annak a felismerése, micsoda összefogást tud létrehozni egy ilyen kalózrádió. Egyszerre a világon több ezer ember hallgat egy adót, egyszerre dobban szívük a lemez sercegésével – ez valami fantasztikus. A zene és szabadság keveredése olyan erőt alkot, amit egyetlen kormány sem tud megdönteni.