A szerelmet, mint érzelmet, nehéz egyedi módon megközelíteni. Annyian próbálták már előttünk. A szerelem olyan kulturális attribútum, amely népszerűségét annak köszönheti, hogy ugyanolyan könnyen tapasztalhatja meg férfi és nő, fiatal és idős, gazdag és szegény. A szerelem nem diszkriminál, nem szegregál, nem elérhetetlen, éppen ezért könnyedén és végletekig idealizálható, következtetésképp pedig örök aktualitásnak örvend. Megjelenítése éppen ennek a komplexitásnak a következtében változó, különböző aspektusokra kihegyezett.

Ádám és Éva, Rómeó és Júlia, Bonnie és Clyde. Különböző történetek különböző szereplőkkel, különböző befejezésekkel, alapjuk azonban ugyanaz a szerelem, csak más-más perszonifikációban, vetületben. Egyikről sem mondhatjuk azonban, hogy kevesebb, mint a másik. Nem hasonlíthatjuk őket össze, mert, ahogy két ugyanolyan ember, úgy két ugyanolyan szerelem sem létezik.

Egyeseknek életcél, szervezőelv, megnyugvás, kiteljesedés, másoknak véletlen, kiábrándulás, csalódás, közhely és megint másoknak akár mindez egyszerre. Csáth Géza szerint „a szerelem mintegy ellentmondásban, antinómiában egyesíti a jó és rossz fogalmat”. Van, aki él, és van, aki meghal a szerelemért, hiszen van szerelem, ami éltet, és van, ami kizsigerel. Mindezen szerelmek összessége pedig együttesen alakítja a kollektív gondolkodást, világszemléletet és kultúrát.

Lehet egyszerre megfoghatatlanul elvont és szájbarágósan hétköznapi. Megkerülhetetlen, mégis néha megközelíthetetlennek tűnő. Tanulunk róla a történelemben, halljuk a rádióban, látjuk a filmekben, olvassuk a versekben, és éppen ez nehezíti meg azt, hogy mi is érezzük. Hiszen szerelem-e egyáltalán, ha nem olyan, ahogy Shakespeare leírja, ahogy a Szerelmünk lapjai megmutatja, vagy, ahogy Taylor Swift megénekli? Szerelem-e a szerelem, vagy csak egy címke, egy archetípus, egy elnyűtt fogalom? Nehéz egyedi módon megközelíteni és ezért néha meg se próbáljuk, csak fogjuk a sablont és ráhelyezzük arra, amink van. Pedig a szerelem nem mindig a levegőben van, sokkal gyakoribb egy reggeli kávéban, egy éjféli beszélgetésben, egy közös bevásárlásban. Igen, ott van a popkultúrában, de ott van a féltésben, a megalkuvásban, a megértésben, és az elfogadásban is.