Az Oscar-díjra jelölt szatirikus nagyjátékfilm a divatipar és a dúsgazdagok világán keresztül bemutatja a szépséghez való viszonyunkat (kellemes külsővel szinte bármit el lehet érni: karriert, hírnevet, pénzt) és a mély társadalmi egyenlőtlenségeket.

A szomorúság háromszögének (Triangle of sadness) rendezője a szatirikus, fekete komédiáiról (A négyzet, Lavina) ismert Ruben Östlund svéd alkotó: 2022 májusában Cannes-ban bemutatott filmje elnyerte az Arany Pálma díjat, tavaly a Legjobb Európai Film díját is.

A közel háromórás film első részében megismerjük a főszereplő párost, Carlt (Harris Dickinson) és Yayát (Charlbi Dean). A két modell mindennapjaiban találkozunk a divatipar kettős mércéjével: a férfi modellek jóval kevesebb fizetést kapnak, mint a nők – ez vezeti szereplőinket a konfliktusokhoz. Bár a divatbemutatók szlogenje szerint mindannyian egyenlőek vagyunk, a megkülönböztetés a nézőtéren is megnyilvánul: az első sorban helyet foglalókat hátrébb ültetik, mert fontosabb személyeknek kell az előkelő hely.

Luxusjachton játszódik a második rész, ahová Carlt és Yayát híres influenszerként meghívják. A jachton dúsgazdag üzletemberek is nyaralnak: angol fegyvergyártótól kezdve orosz műtrágya-kereskedőn keresztül technológiai cég igazgatójáig. Megjelennek az alacsonyabb társadalmi rétegek is alkalmazottak, pincérek, takarítók, konyhai dolgozók képében, akiknek feladata mindenképpen teljesíteni az utasok kéréseit, csak így juthatnak jól megérdemelt fizetésükhöz. A jacht különös kapitánya, Thomas Smith (Woody Harrelson) elvonultan, remeteként él a fedélzeten, marxistának vallja magát, és utálkozva tekint a gazdag társaságra. Ebben a részben a pénzbe, jólétbe beleszületettek és a betevő falatért is keményen gürcölő munkásemberek szintjén ütköznek a legnagyobb társadalmi egyenlőtlenségek. Hatásos eszköz ennek kifejezésére a legénységnek kellemes élményeket szerezni szándékozó jómódú feleség jelenete, ahol a lazításnak szánt közös úszás kényszerfeladattá válik, a matrózok pusztán parancsot teljesítenek. A luxushajókázásnak a kapitalizmus kritikája vet véget: a tőkések saját árujával (kézigránát) lesz vége az idilli nyaralásnak, az utasok hajótörést szenvednek.

A zárórészben lakatlannak vélt szigetre vetődik a hajó néhány túlélője. Ebben a helyzetben teljesen más törvények kezdenek el uralkodni, a szerepek felcserélődnek. A luxushajó takarítója, Abigail (Dolly de Leon) veszi át a vezetést, mert ő rendelkezik a túléléshez szükséges képességekkel, önkényes diktátorrá válik, megszabja a feladatokat, a fejadagokat, megbünteti a szabályszegőket. Abigailt hidegen hagyják a jómódúaknak a civilizációba való visszatérés idejére vonatkozóan busás ajándékokkal kecsegtető meglágyítási kísérletei.

Bár természetesen sarkít, a film, mégis kellő hitelességgel ábrázolja világunk berendezkedését: néhány ember felelős temérdek másik ember kizsigereléséért. A birtoklás, a vagyon hatalmat jelent, amely tekintélyt biztosít és engedelmességre késztet másokat. A kizsákmányolt tűr, ameddig bír, de eljön a pillanat, amikor már nem képes tovább elviselni a megaláztatást, igazságtalanságot, kizsákmányolást.

A szomorúság háromszöge szórakoztató bepillantást enged a gazdag elit életvitelébe, továbbgondolkodtat, a derűs feloldozásra vágyók inkább kerüljék.

Kép forrása: Original Cin