Locsolóhétfő este. Még nem döntöttem el, hogy a dezodorszagú nyakam vagy a vizes hajamra fújt négyféle parfüm a rosszabb. A felsőmet már háromszor lecseréltem, a nadrágomat egyszer.

Ha felnézek az égre s a versemnek vége, és négy piros tojás, fehér nyuszi, után végre azért hallottunk valami mást is. Vizes törölközőhalmok rothadnak a fürdőben, mert itt bizony nő nem maradt szárazon, s pohár sem tisztán.

Reggel a testvérem hangjára keltem, majd a félhomályban megpillantottam édesapámat, először értetlenül néztem, mit keres a szobánkban, aztán a fejemre húztam a paplant, de ő volt a gyorsabb. „Beöntötted a vizet a szájamba” – nyöszörögtem álmosan, ő meg csak nevetett, hogy tiszta víz, megihatom. Vidám elégedettséggel sétált ki a szobánkból, amikor elrohantam mellette egy törölközőért sietve. Majd farmert húztam, és megcsináltam a hajam. Ez az a nap, amikor itthon sem ülhetek tréningnadrágban, zsíros hajjal stb., hogy tovább ne is fokozzam.

Ugat a kutya, nyílik a kapu, valamelyikünk pedig szalad az út felőli szoba ablakához meglesni, hogy ki jött. Aztán felállunk növekvő sorrendbe: édesanyám, nővérem és én. A versmondás már nem akkora divat. Egymással versengnek a locsolók, hogy ki mond rövidebb és frappánsabb szöveget. Majd érkezik hol a parfüm, hol a vízpermet. A vizet jobban szeretjük, de csak óvatosan, nem azt, amikor nyakon öntenek. Hát mi vagyok én? Valami ürge?

„Hogy el ne hervadjatok” – s már loccsant is a víz, s közeledett arcomhoz a borszagú bajusz. Idén a locsolók kíméletesek voltak, s melegvízzel öntöttek nyakon kint a teraszon, hogy fel ne pattogjon bent a parkett. Előtte nagybőgővel, hegedűvel és harmonikával kísérve énekeltek meg, s mint egy jól szervezett műsorban ékelték közé obszcén tartalmú locsolóverseiket. Persze ez a keresztapa korosztály, ami főleg édesanyánkat jött meglocsolni. Azért fiatalabb legények is meglátogattak, s megdöbbenésünkre elmesélték, hogy hogyan elég hetüknek csak egyetlen sofőr, de elmondták a vasárnap esti bál történéseit, meg a tavalyi húsvéthétfőét, meg az azelőttiét…

Ahogy eljön az este, kezd kiürülni a boroskancsó, s elfogynak a locsolók is. Hiába nyavalygunk minden évben, s akarunk elmenni itthonról, azért örülünk, ha jönnek, s pár év múlva azon is kacagunk, hogy hogyan próbáltunk elmenekülni a vízsugarak elől.