Volt alkalmad beleásni magad egy brit–amerikai drámába? Érdekel, hogy mi történik egy átlagos tinédzser fejében? Voltál már iszonyatosan nehéz szituációkban, szerelmi háromszögekben és családi csetepatékban? Joe Dunthorne eléd tárja minden furcsa kamasz gondolatát, érzelmi világát, így garantáltan te is magadra ismersz valamelyik karakterében.

Könyvét, amelyet a humor kategóriába soroltak be, 2008-ban adták ki, igazi fejlődésregényként. Ezt Richard Ayoade rendező két évvel később újraírta és megfilmesítette.
A sztori részletgazdagabb a könyv tálalásában, viszont a filmvásznon sem tér el az eredeti történésektől, amelyek 1986-ban játszódnak. Oliver Tate leginkább csak magában szeret lenni, és megszegve elveit, miszerint ellenzi a lelki terrorizálást, eleget tesz a piromániás Jordanának, aki rendkívül élvezi a lelki bántalmazást. Oliver próbálja megismerni önmagát, pipázik, kizárólag francia sanzonzenéket hallgat vinyllemezekről, és naphosszat bámulja a tengert. Néha elképzeli, hogy az egész élete egy film, és bármikor ráfókuszálhat a kamera, amikor kisétál a képből. Mindennap tanul egy ismeretlen szót a szótárból, kémkedik a szülei után, rendszeresen figyeli azok nemi életét, és feljegyzi magának. Oliver szülei egyébként házasságuknak nem a legrózsásabb periódusát élik, ugyanis a szomszédba költözik a feleség első szerelme, egy New Age-guru. A sok kémkedés és furcsa viselkedés miatt Oliver édesanyja azt hiszi fiáról, hogy mentális problémái vannak, ezért Oliver elkezd válogatott szófordulatokat csempészni a beszélgetéseikbe, gúnyt űzve ezzel anyja téveszméiből. Oliver és Jordana szerelme egészen különleges. A lány minden romantikus helyet utál, ezért ipari parkokban randevúznak. Elhagyott területeken gyújtogatnak, tűzijátékokkal játszadoznak, de leginkább elmélyednek egymás szemében, és csendben vizslatják, mi járhat a másik fejében. Kapcsolatukat próbára teszi Jordana édesanyjának súlyos betegsége, amikor hiába számítana Oliverre, a fiú nem tudja kezelni a helyzetet, nincs ott, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.

Miért is jók ezek a filmek? Ezek a semmitmondó, kamasz-, hepehupás, minden gondolatot megcsavaró filmek. Mi
a jó ebben? Lehúznak érzelmileg? Befolyásolnak, hogy te is legyél piromániás? Esetleg eltántorítanak a mai fiatalság gondolkodásmódjától és épp az ellenkezőjét váltják ki belőled? Megsúgom: rengeteg önbizalmat adnak. Mert legbelül mindenki egy kíváncsi furcsa kamasz akart lenni. És az is volt. Ha nem is a nagyvilág előtt, önmagunkban mindig kicsapongó, külön életet éltünk. Szabályok voltak, vannak és lesznek, de megtanultuk diszkréten kijátszani őket. Ezért jók ezek a filmek. Engednek lázadni, megismerni furcsaságainkat és szabadjára engedni fantáziánkat. Nem kell mindig mindent realista szemmel nézni. Szálljunk el, és éljünk a saját kis
világunkban. Persze eleget kell tenni a mai világ szabályainak is, intézzük el, amit elvárnak tőlünk, utána meg éljük a kis életünket, ahogyan nekünk jó. Mert az élet rövid, és egyszer azon kapjuk magunkat, hogy mindenkivel foglalkoztunk, mindenkit kiismertünk, csak saját magunkat nem.

A könyv- és filmélmény bűvkörében Zsófi is szabadjára engedte fantáziáját... akrilban

FacebookApiException thrown

REST API is deprecated for versions v2.1 and higher (12)