Mert Hollywoodban minden álmod valóra válhat

Ha kicsit belenézünk történelmünk visszapillantó tükrébe, akkor azt vesszük észre, hogy az élet bizonyos szegmenseit tekintve Nyugat volt a példaképünk, ahonnan az újfajta szokásokat elmajmoltuk, ezzel folyamatosan új tehetségekkel, eszközökkel és életmódbeli elemekkel felruházva a mindenkori modern európai embert. Ezt persze kompenzálta az, hogy az itteni szerteágazó kultúrából néha átcsepegett egy kis szín, minta, értelem, egyediség, amit többnyire be is darált az ottani rendszer. Jelenleg viszont mit jelképez Amerika? Mennyire szippant be minket a nyugati kultúra, van-e egyáltalán kultúrája az USA-nak, vagy csak sztereotipikus ismérveket sorakoztathatunk egymás mellé, amit a sznobizmus és a kapitalizmus ural?

,,A kultúra magában foglalja a vallást, az ételt, azt, hogy mit és hogyan viselünk, a nyelvünket, a házasságot, a zenét, azt, hogy mit tartunk helyesnek vagy helytelennek, hogyan ülünk asztalhoz, hogyan üdvözöljük a látogatókat, hogyan viselkedünk a szeretteinkkel, és még millió más dolgot” – mondta Cristina De Rossi, a londoni Barnet and Southgate College antropológusa. 

Minden irányból nem lesz alkalmam ebben a cikkben górcső alá venni Amerikát, ráadásul újságírói objektivitással, de nem is ez a célom. Inkább azt szemléltetném saját nézeteim kukkerén keresztül, hogy:

– melyik az a része az államoknak, amiért anno oda- meg vissza voltunk, főként a popkultúra és a filmipar miatt, és amiért szinte minden Z és Y generációs – de nem csak – gyermekkori nagy álma volt kiköltözni Kalifornia környékére;

– mikor robbant be az életünkbe a töréspont, az a gondolat, hogy márpedig nekünk tökéletesen megfelel az európai életvitelünk, mindenféle sárga iskolabusz és nyavalya nélkül;

– szerintem milyen a jelenlegi amerikai kultúra vagy kulturálatlanság, és mennyire zavaró az ilyen jellegű birkaeffektus, amit a TikTokon is láthatunk a platinaszőke, hialuronsavtól és szilikontól pukkadozó amcsiktól, akik sokszor uralják a fiatal, aktív médiafogyasztó véleményét; 

– milyen is annak a polgári társadalomnak a betegsége, ami Nyugatról terjed, hogy a fogyasztás elsődleges prioritásának, illetve szempontjának az aktuális divatot tekintik, a hasznossággal vagy szükségessel szemben.

Basic american white girl things – avagy azok a dolgok, amik éppen az imént említett birkaeffektusban felfedezhetőek. Létező kifejezés, aminek enyhe degradáló szájíze van és  olyan képzeletbeli zsákot takar, amiben a fast fashion és a hirtelen népszerű dolgok legkiemelkedőbb részei szerepelnek, ami a tipikus sablonamerikai sorba beálló egyéneknél vagy egyéneken megtalálható, leginkább a nőknél. Ilyen, mondjuk, jelenleg a Stanley cup, ami semmiképp sem a National Hockey League bajnoki címéért járó trófeát takarja, hanem nagyjából negyven-ötven dollár értékű, rozsdamentes acélból készült vákuumszigetelt poharat jelent, amihez természetesen fedő és szívószál is dukál és jeges, hideg italokhoz ajánlják. Röviden túlárazott kulacs vagy termosz, attól függően, hogy melyik típust válasszuk belőle. A basic american white girl things kategóriába tartoznak az UGG csizmák is, amikből a legnépszerűbb téli darab még csak nem is vízálló, és a jégre állva sem ad biztos stabilitást a szinte teljesen sima talpa miatt, de legalább annyiba kerül, mint egy telefon és a hátuljára selyemmasnit is lehet kötni. Szerintem ez a két leghaszontalanabb tényező a listán, de a végtelenségig lehet még folytatni a felsorolást a Starbucks-italokkal, Apple-őrülettel, nem evilági árnyalatú platinaszőke hajjal, szájfeltöltéses bolondériával meg miegymással. 

A kiemelkedő és hirtelen népszerűvé váló árucikkek, persze, nem feltétlenül meghatározóak a kultúra behatárolásánál, de arra egyértelműen rámutatnak, hogy a jelenkori ember mennyire befolyásolható az egyszerű influenszer véleményvideója vagy celebritás ajánlása által. A közösségi média pedig gyönyörűen kiemeli ezt a befolyásoltságot, sőt mi több, minden más kulturális értéket elfed, és azt vesszük észre, hogy a jelenlegi amerikai életérzést az internet tükrében ilyen sznob formában tudjuk csak érzékelni. Ha meg valakit kicsit is zavar a kapitalizmus vasmarka, akkor rájön, hogy nem ezekben a tárgyakban, szolgáltatásokban és marketingfogásokban bújnak meg az értékek, és hirtelen nagyon idegesítővé válik mindenféle, túl sok pénzbe kerülő, túlságosan mű, mondhatni túlságosan amerikai dolog. Ezekből az emberekből azonban, sajnos, kevesebb van, mint azokból, akik jó kiskutyaként követik az olykor pofátlanul elkényeztetett influenszereket. Ezért is van az, hogy néhány ilyen basic american white girl dolog olcsóbb koppintása felfedezhető a mi kis hazánkban is, de akár azoknak eredeti változata is, de azt már csak a felső néhány ezer engedi meg magának… A többiek, mint mi, a maradék pedig csak kíváncsian nézzük, hogy vajon mi kerül annyira sok pénzbe, és mi lehet benne a jó.

Amerika mindenben más, mint a többi. Szerintem ez íratlan szabály, és ezért is vágytunk anno annyira arra, hogy odaköltözzünk. Nyilvánvalóan ennek a másságnak megvan a negatív töltete is, de számunkra érdekesnek tűnő másság volt, nagyon vonzó. Aki követte a magyar YouTube kezdeti világát és jártas a jelenlegi TikTok-univerzumban, annak most valószínűleg ismerős lesz Forstner Csenge, de Whisper Ton neve is, akik jó rég belevágtak a tartalomgyártás világába, és annyira ügyesen művelték a sznobságot, annyira tehetségesen mutatták meg az átlag, nem feltétlenül tehetős, de a lehetőségekhez mérten egész jól éldegélő fiataloknak az átlagon felüli, fényűző életüket, hogy azt az érzést keltették a nézőkben, hogy ők a kapu az elképzelt amerikai álomhoz. Merthogy főleg Csenge, de Ton videóin – magyar vonatkozásban legalábbis – keresztül is láthattunk sárga buszokat, Hollywood feliratot, de még élő és nem mellesleg magyar (!!!) példát is arra, hogyan kerülhet az ember csupa véletlen folytán turistaosztályról business vagy akár first classre. De ha teljes Európára kiterjesztjük a keresőmotorunkat, minden országban találunk olyanokat, akik egyenes utat jelentettek/jelentenek az amerikai vágyálomhoz. Ez a vágyálom pedig a televíziós vagy streamingszolgáltatók által közvetített amerikai sorozatokra épül, amelyek révén olyan mértékű idealizált világ vetült a fiatal szeme elé, amit Európában a mai napig kevés helyen lehet látni. 

A globalizáció átka vagy áldása, hogy egyre több olyan kulturális hagyománnyal, szokással ismerkedik meg kis hazánk, amely a múltban ismeretlen volt számunkra, és az előbb említett hollywoodi sorozatok, filmek adnak rálátást számos szokásra. Gondoljunk csak a Valentin-nap vagy a halloween megünneplésére. Valamilyen szinten nálunk is megjelenik, az előbbi például szívecskés maci, az utóbbi ördögszarvval ellátott hajpánt által, de meg sem közelíti az USA szintjét az említett napok ünneplése. 

Az átlag amerikai számára az ősz beköszöntével sűrűsödni kezdenek a programok, egymást érik a partik, családi összejövetelek, mindenféle ünnep, majd az őrült vásárlások időszaka, ami a karácsony előtti utolsó pillanatokban kulminál. Ez is ismerős lehet, de amit itthon szoktunk tapasztalni, azt szorozzuk meg még legalább hússzal, és akkor kapargatjuk az amerikai ünnepi időszakot – a kapitalizmus aranybányáját, a legféltettebb kedvesét. Merthogy az amerikai ünneplést nem a logikus gondolkodás vagy netalántán az észszerű költekezés jellemzi, sokkal inkább a túlfogyasztás és a pazarlás. Ebből persze a filmeken, sorozatokon keresztül csak az tűnik át, hogy márpedig Nyugaton megengedhetik maguknak a fényűzést, míg itthon még mi vágjuk ki magunknak karácsonyra a fenyőfát, és létezik még olyasmi, hogy betlehemes. Arra meg csak később ébredünk rá, hogy ez mennyi mindenről árulkodik kulturális vonatkozásban. Míg ezek az ünnepek főleg a felnőtteket hozzák lázba, addig a homecoming a fiatalság privilégiuma, ez is a sokadik okunk arra, hogy esetleg oda húzzon a szívünk fiatalként. Mert mennyire szép, hogy a kis kertes házban élő pomponlány elmegy minden évben erre a mulatságra a népszerű focista barátjával. Az ilyen helyzetekből és a hasonló médiatartalmakból alakul ki az, hogy hajlamosak vagyunk elromantizálni az egyszerű mindennapjainkat is.

Aztán az ember eljut arra a pontra, hogy elkezdi értékelni, ha több nyelven beszél, ha mondjuk éppen a balkáni térségben él, annak minden gyönyörével, de olykor vicces nyomorával együtt, és azért néha belekóstolgat ezekbe a nagyon amerikai, nagyon sznob dolgokba, de alapvetően úgy éli az életét, hogy nem az a legnagyobb problémája, miszerint elfogyott adott árucikk, ami ezen a héten meghódította a közösségi médiát, vagy, hogy nincs akivel homecomingra mennie – mert itt olyan nem létezik (hál’ Istennek).