Hadházi László humorista óta tudjuk, hogy van egy dolog, ami a fénynél is gyorsabban terjed: az emberi hülyeség. A sokadik koronavírus-válság pedig csak megerősíti ezt a gondolatot, különösképpen kis hazánkban.

Az oly sokat hangoztatott negyedik hullám soha nem látott méreteket öltött Romániában, tízezrek kapják el a fertőzést és százával halnak meg az emberek a járvány következtében naponta; tulajdonképpen kaptunk magunknak egy saját kis Lombardiát. A hajmeresztő adatok, a társadalmi és egészségügyi katasztrófa a felelősségvállalás és következetesség helyett még több összeesküvés-elméletet és sötétséget generált. Amikor létfontosságú és szó szerint életmentő lenne, hogy az emberek összetartsanak, és egy mindenkiért, mindenki egyért alapon jót, jól cselekedjenek, a butaság mintegy meglepetésszerűen felüti a fejét, beül a volán mögé, és még sötétebb mélységekbe vezeti a román társadalmat.

Elképesztő és borzasztóan elkeserítő, hogy egyesek szent meggyőződéssel állítják és próbálják bizonyítani, hogy a vakcinában mikrocsip, a védőmaszkban fonálféreg, a járványkezelésben meg terrorizmus és emberirtás van. A Facebook-huszárok és önjelölt virológusok pedig – akik ezeket a teóriákat garmadájával tolják az arcunkba – nem veszik észre, nem érzik a súlyát annak a kárnak, amit ezekkel a mindenféle hiteltelen portá­lokról összeollózott hazugságokkal okoznak.

Özvegy Mezeiné Jánosi Jolán nyugalmazott szakács, közösségimédia-docens és járványszakértő, Kőröspatakon a szomszédasszony sógorától hallotta, hogy aki felvette az oltást, két év múlva meg fog halni rákban, TBC-ben és agyvérzésben egyidejűleg. Namármost özvegy Mezeiné Jánosi Jolán küldetésének érzi, hogy ezt az információt a Facebook-ismerőseivel megossza, természetesen párját ritkító helyesírással és koherenciával. Az ilyen és ehhez hasonló, másod-harmad kézből szerzett, félelmen és konspiráción alapuló hazugságok és félrevezető állítások vezettek ahhoz, hogy Európában csak utolsó előtti helyre sikerült nagy nehezen feltornáznunk magunkat az átoltottság tekintetében. 

Vak optimizmussal még mindig remélem, hogy egyszer, valamikor a jövőben a fénynél majd az összetartás és a társadalmi felelősségvállalás lesz gyorsabb, nem az emberi hülyeség. Sajnos azonban, ahogy az iskolában annyiszor hallottam: csúf a sötétség.