Török Richárddal

A legbátrabb ember, akit ismerek. Török Richárd két éve határozta el, hogy egy hátizsákkal és autóstoppal elindul Erdélyből, pontosabban Kilyénfalváról Nyugat-Európa felé. Húszévesen ezt bejelenteni elég meglepő és bátor dolog, de tudtuk jól, hogy talpraesett. Bár a járvány őt is hazazavarta, legalább volt alkalmunk személyesen beszélgetni az élményeiről és tapasztalatairól.

– Minek a hatására és hogyan tervezted el, hogy egy hátizsákkal végigjárod Európát?

– Erős érzelmi behatás kapcsán indult el bennem a gondolat, pontosabban egy rosszul sikerült párkapcsolat vett rá erre az útra. Úgy éreztem, hogy ez az egyetlen kiutam ebből az egészből. Igazából nem terveztem, az elképzelésem az volt, hogy szeretnék kijutni Nyugat-Franciaországba a bátyámhoz. Nagyon spontán volt, nem tudtam, mit akarok csinálni. 

– Milyen országokon mentél keresztül?

– Romániából Magyarországon át Ausztriába, majd Németországon át Franciaországba a bátyámhoz, végül Belgiumon át Hollandiába (ahol hosszabb ideig munkát vállalt, innen jött haza a járvány közepén – szerk. megj.)

– Jobban megismerve Hollandiát, milyen volt ott élni?

– Hollandia nagyon nyitott ország, ahol tényleg senkit sem érdekel, hogy éppen hogy öltözöl vagy milyen zenét hallgatsz. Ők megvannak a saját kis véleményükkel és életükkel. Igazából nagyon laza és imádnivaló hely, nem érzed azt, hogy bámulnak az utcán vagy bárhol. Szerettem ott lenni.

– Melyik volt a kedvenc helyed?

– A francia és az ausztriai Alpok emlékezetes számomra. Nagyon jó volt a csendes hegyvidéki környezet. De említésre méltó München is, ahol lazák az emberek és nagyon finomak a levesek.

– Mik a tapasztalataid a stoppolással a nyugati országokban?

– Nagyon könnyű! Sokkal segítőkészebbek az emberek. Ha szeretnél valahova eljutni, nyitottak, nem hurrognak le, ha stoppolsz. Ha nem is tudnak elvinni odáig, ahová szeretnél, akkor is visznek valameddig, valahová.

– Mennyire kell lemondani a kényelemről? Te hogyan élted meg?

– Arra, hogy ilyen útba belevágjunk, többfajta módszer van. Senkinek sem ajánlom, hogy azt a szélsőséges stílust válassza, mint én, gyakorlatilag az utcán éltem, és bokrokban is el tudtam aludni. Ha valaki ilyen utazásba kezd, nyugodtan mehet hotelbe, kiélvezheti a kényelmet, aludhat vetett ágyban. Az utcán élni viszont nagyon költséghatékony, nekem nagyon nagy poén volt.

– Ilyenkor sátorban aludtál vagy a puszta földön?

– Ha volt lehetőségem, akkor sátorban. De több időt vett el a felállítása, mint amennyi időt töltöttem benne. A legjobb módszer egy függőágy, amit ki lehet kötözni két oszlop közé, de az izolír vagyis polifoam is megfelelő arra, hogy kicsit kényelmesebb legyen a világ.

– Van valamilyen emlékezetes történeted, amikor furcsa helyen aludtál?

– Egy autópálya melletti megállóhelyen voltam épp, és gondoltam, hogy egy ottani kisbolt mögött majd elalszom. Tettem egy kört az épület körül, ahol sajnos megállítottak a rendőrök és megkérdezték, hogy én mégis mit akarok csinálni. Mondtam, hogy alvóhelyet keresek, nincs pénzem, de aludni akarok. Nagyon kedvesen mondták, hogy messzebb van egy facsoport, ott nyugodtan lepihenhetek. Az a bizonyos hely viszont két villanypásztorral volt bekerítve, és úgy voltam vele, hogy nem akarom, hogy reggel puskával költsenek, inkább hagytam. Visszamentem a kisbolthoz, bemásztam mögé, ágyat vetettem magamnak, és aludtam egy jót. Másnap reggel egy csigacsalád úgy döntött, hogy engem választ pihenőhelynek. Körülbelül 20-25 csiga volt rajtam. Szóval szórakoztató a természetben aludni, csak meg kell válogatni a helyet.

– Nem féltél?

– De, egyszer-kétszer sajnos féltem, de nagyon hamar megszokja az ember. Az első pár nap tényleg rossz. Ilyenkor rájössz, hogy semmi biztonságod nincs, magadra vagy utalva. Emellett persze ott a honvágy. De ez néhány nap alatt, maximum egy hét után lecseng, azután pedig teljesen szabad vagy. Az, hogy oda mehetsz, ahova akarsz, senkitől sem függsz, nem vagy időhöz kötve, olyan szintű szabadság és elengedettség, amit nagyon ki kell próbálni.

– Szereztél-e barátokat, akikkel most is tartod a kapcsolatot?

– Igen. Majdnem minden kontinensről van ismerősöm, akikkel többnyire folyamatosan tartom a kapcsolatot. Ahhoz képest, hogy Hollandiában lényegében az utcáról vettek fel dolgozni, nagyon jól beilleszkedtem. (Egy hotelben dolgozott gondnokként – szerk. megj.) Ott a csapat folyamatosan változott, így folyton nagyon színes egyéniségekkel hozott össze a munkahelyem.

– Mit tanultál az utazás alatt? Mik a következtetéseid?

– Sokat tanultam arról, hogyan kell tájékozódni és emberekkel kommunikálni. Megtanított saját magamról gondoskodni, hogy minden oké legyen. Rengeteg jó embert ismertem meg az út során, akik az egyszerű vándornak – nekem – ételt, pénzt, bármit adtak volna, és ezt nagyon pozitívnak éltem meg ebben az egészben.

– Van-e olyan hely, ahova biztosan visszamennél?

– Őszintén, fogalmam sincs, hogy hova mennék vissza legszívesebben. Nekem egész Európa nagyon tetszik, úgyhogy nagyon szívesen végigjárnám újra ugyanígy, ha tehetném.

– Folytatod-e majd ilyen módon a világ megismerését?

– Mindenképpen. Ez olyan kaland, amit nagyon szeretnék folytatni. Biztos, hogy be fogok járni még több országot, csak jelenleg ez nem megoldható. Most olyan világot élünk, amelyben nem mehetünk, ahova csak akarunk. Viszont bárkinek azt ajánlom, hogy ha van rá lehetősége, a Covid lecsengése után járja be legalább Európát, mert nincsenek nagy távolságok. Akár stoppal, akár saját kocsival, de menjen végig legalább egyszer, mert nagyon érdemes.