Most melyik is helyes, etajul şapte, vagy al şaptelea? Igazából annyira mindegy, mert ha rákérdeznék valamire, valószínűleg annyi jutna eszedbe, hogy zusammen, holott ez aztán végképp nem az a nyelv, amelyen legékesszólóbban nyilvánulsz meg. Ahogy a tömbházajtóhoz egyre közelebb kerülsz, és szomszédod még mindig a kulcsait keresi, egyszerre leváltod a gyors és hosszú lépéseket a vánszorgós és minden falevélnél lassító járásmódra. Közben egyre idegesebb leszel, és eszedbe jut, hogy egymagadban olyan barokk körmondatokban tudsz fogalmazni románul, hogy öröm hallgatni. Na, persze nem ezért leszel bosszús, inkább amiatt, hogy a társalgás gondolatára elillan minden tudásod. Amint a nyelvi korlátokon átverekedtük és az elkerülni vágyott szituációban találjuk magunkat, nem marad más, mint az elterelés. Ha elég erősen koncentrálsz a vészhelyzet esetén alkalmazandó előírások gondos csemegézésére, akkor talán túl érdeklődőnek tartanak egy kétperces liftcsevejnél, vagy esetleg azt hiszik, sántikálsz valamiben, és nem szólnak hozzád rémületükben. Alapvető szocializálódási igényünkből fakadóan a lift az új barátságok, az időjárásról szóló csevegés, vagy épp a tömbházat érintő égető problémák megbeszélésének melegágya is lehetne. Persze ma már elképzelhető az a forgatókönyv is, amikor a potenciális beszélgetőpartner nem enged beszállni a liftbe maszk nélkül. Ez a társalgásra egyszerre alkalmas és taszító, nem feltétlenül barátságos hely, önmagában sem. Az ajtó becsukódását követően relatív rövid időn belül jutnak az ember eszébe olyan gondolatok, amelyekből a leszakad, kicsi, fulladás kulcsszavakat tudnám kiemelni. Bámulhatjuk magunkat a tükörben vagy a korábban említett instrukciókat böngészve elterelhetjük a gondolatainkat magányos, sokszor cammogónak tűnő fémszekrényünk nyikorgásáról. A telefonböngészés nem tartozik a szerencsésebb megoldások közé a térerőt jelző csíkok szellőssége miatt. Ez a masina, azt hiszem, sosem lesz kifejezetten kedves számomra, legyen szó magányos vagy csoportos használatról. Öröm lehet ugyanakkor az ürömben, hogy a tömbházból egyszerre sportlétesítmény válhat: a be-, illetve kijutásért napi kétszer öt perc intenzív kardióedzés az ajándék. Egy biztos, annyira azért nem félek tőle.