Erdélyi magyar közegünk a legtöbb ünnep lebonyolításában ugyanazt a sémát követi. Húsvétkor locsolunk, karácsonykor tönkretesszük magunkat az előkészületekkel, szilveszterkor pedig elvileg lecsapoljuk a fáradt gőzt, és indulhat az ereszd el a hajamat.

Természetesen a nagy újévköszöntésnek is vannak előkészületei és tipikus fordulatai. Szemléltetésképp, hogy lássuk, mennyire hasonlít az eltérő ismerősi köröknek, más régiókban élő nemzettársainknak ünneplése, a Campus bulibingóval készült. Legyen mulatságosabb a bulizás és a felismerés.

Főnök asszony, főnök úr

A közösen bulizó társaságnak szüksége van online platformra, ahol mindenki hozzászólhat a tervezéshez. Véleményformálásra mindenkinek megvan a joga, akarata kevésbé, úgyhogy színre lép egy határozott csoporttag, aki kezébe veszi az ügyet. Szavazásokat indít, határidőket szab a házfoglalásra, vásárlásra, szükség esetén privátban zaklatja azokat, akik lenémították a Messenger-csoportot a hiszti elkerülése és az állandó értesítésroham megszüntetése érdekében. Ez a személy, csúf nevén a főnök asszony vagy főnök úr, aki december 29-én már csömört kap az egész társaságtól. De azt csak titokban.

Hétvégi ház

Mivel nagy duhajkodásra lehet számítani, a városban mégsem maradhat a nép. Kell egy hétvégi ház, lehetőleg a környező falvak szélén az erdőben, ahol senkit sem zavar a zene és az esetleges ordibálás. A hétvégi ház a legkelendőbb áru decemberben, így aki nem volt elég gyors, szorult helyzetbe kerül. Amikor online már nem talál az ember szabad vityillót, indul az ötletbörze: Sanyikáék nagybátyja komájának a sógorának van x faluban egy háza, valaki meg kéne csengesse (általában ez a feladat az ügyeletes főnökre hárul). Mivel Sanyikáék nagybátyja komájának a sógora már november közepén kapott letétet másoktól, nem adja oda a házát. Ismerősök ismerőseinek az ismerőseit kell körbekérdezni hát, valahol meghúzhatja-e magát két-három napra a csendes, rendszerető, 10-15 fős társaság.

A kasszás

A főnök néha vállalja a bankár (pórias nevén pénzgyűjtő) szerepét, de sokszor nem vállal mindent magára, így életbe lép egy új rang adományozása: létrejön a kasszás titulus. A címet birtokló személy dolga összegyűjteni a pénzt házfoglalóra, ételre-italra, egyéb kiadásokra. Ez a legrizikósabb szilveszteri feladat. Az illető pontosan kell hogy tudja, mennyit adott Géza, mikor adja meg a tartozását Kati, és utólag mennyit kell még kérni mindenkitől, mert Erzsi, Piri, Sári lemondta a bulit. Ezt a műveletet cifra káromkodások, idegesség és izzadás koronázza, megköszönni pedig soha senki sem fogja. Ha ezt a feladatot a főnök látja el, akkor pedig csömör a négyzeten.

Házi pálinka

Az italt lehet közös pótlással venni, beiktatható a „mindenki hozzon magának” variáció, de egy dolog állandó: a házi pálinka. Ezt előzetes egyeztetés nélkül szívesen fogadja a társaság, akkor is, ha ki nem állhatja az ízét, szagát, utóhatását. Mi erdélyi magyarok vagyunk, szóval kell a házi pálinka szilveszterre. Kell, mert. Ilyenkor mutatkozik meg igazán a felebaráti szeretet: mindenki kap a pálinkából, az is, aki nem kér.

Virsli, bécsi, hidegtál

Hallottam néhány eszmefuttatást arról, milyen értelmetlen szokásokat tartunk életben ünnepekkor. Az egyik a szilveszteri virslifőzés. A hétköznapi reggelek menüje december 31-ére ünnepi étekké változik valamilyen megmagyarázhatatlan okból, amelyet az egyszerű halandók nem érthetnek. Megkockáztatom, azért alakult ez ki, hogy a fáradt olaj leeresztése és az ereszd el a hajam közben ne kelljen senki se a konyhában nyomorgassa magát. Ezt viszont cáfolja a bécsi szelet és a hidegtál hagyománya, ami hosszas előkészületet igényel, és amíg a közös étkezés elkezdődne, úgy kell bánni a tál(ak) tartalmával, mint a hímes tojással.

Petárda, tűzijáték

Szinte mindig akad valaki, aki a törvény éber tekintete alól kislisszolva feketén szerez petárdát és/vagy tűzijátékot. Megesik, hogy erre sincs igénye a társaság nagyjának, de hát szilveszter van. Kell, mert. Ilyenkor lehet hálás a szilveszterező az ismerőse ismerősének az ismerőséért, hogy a senki földjén, négyszögletű kerek erdő közepén, ahová csak a medve jár, de az gyakran, ahová nincs bevezetve a víz, és a telefonnak sincsen jele, ott ünnepelhet.

A friss pár

Nem muszáj újdonsült párról beszélnünk, de szakértői megfigyelések alapján rájuk jellemzőbbek a következők. A friss pár gyakran elvonul. Sokszor nem azért, csak romantikusan kettesben akarnak lenni az év utolsó napján. A friss pár azért is gyakran elvonulhat, és nem zavarja őket különösebben, hogy a teljes társaság tudja, sokszor hallja is, hogy azok kettesben milyen átéléssel ünneplik az újévet. A friss párt néha nehéz bevonni közös tevékenységekbe, mint például partijátékokba. A friss pár mintha ott se lenne. A friss pár valószínűleg csak a sértődések elkerülése végett jelent meg a bulin, és felmerül lassan a jelenlévőkben a kérdés: ezek egyáltalán minek jöttek?

Az ápoló

Kell egy személy ilyenkor, aki nem iszik. Ha iszik, akkor alkoholmenteset. Vagy keveset. Ihat sokat is, de legyen józan. Magyarán: szükség van egy cselekvőképes, reálisan gondolkodó személyre. Megesik, hogy egy szint után, amikor egyesek már mindent bevittek a szervezetükbe, ami kézügybe került, ledőlnek, akár a kémény. Kell figyelni a légzést, nem árt, ha a közelben van szemeteszsák vagy bármilyen feláldozható tároló, ha a sok minden kikívánkozna, és az erőfitogtatókat is szemmel kell tartani. Emberpróbáló feladat ez, de ugyanúgy el kell végezni, mint a főnök és kasszás teendőit. Ha ugyanaz a személy vállalja ezt is, mint aki már a baráti rendezvény főnöke és kasszása, jön a csömör a köbön.

Két újév

Mi, „külhoni” magyarok sokszor koccintunk szilveszter éjjelén, ebből kétszer az újévre. Egyszer az országéra, amelynek lakói vagyunk, egy órával később Magyarország időzónájához igazodva. Ez az a két pontja a bulinak, amikor összesereglik a tömeg (igen, kivételesen még a friss pár is!), és nagy vigyorral, teli pohárral kívánnak egymásnak minden jót, sikert, egészséget, bort, búzát, békességet, sok locsolót, sok pénzt, sok mindent. A buli ilyenkor nem ér véget, de a folytatásokról vajmi kevés információ marad fenn a szóbeszédben.

A nagyobb létszámú, jól összeszokott baráti körök már tavasszal eldöntik, hogy együtt szeretnének átlépni az új évbe. Az erdélyi magyar fiatalok körében elterjedt szokás, hogy nagyobb ünnepeken kis „nyaralót”, faházat bérelnek, ahol majd jól megünneplik a megünnepelnivalót. (Az említett ünnepeknél csakis az újévre és a május elsejére lehet gondolni). Igen ám, azonban a döntés megszületése és szilveszter között eltelik néhány hét. Zajlik az egyetem, kezdődik a szesszió, lejár a pótszesszió, szakgyakorlaton kell részt venni, nyaralni kell, újabb tanév veszi kezdetét. Jaj, máris nyakunkon az október, de még nincs helyszín kiválasztva az ünneplésre! Itt kezdődnek a bonyodalmak.

Szilveszterkor különösen megnőnek a kiadó kulcsosházak árai. Ha időben lefoglaljuk és előleget fizetünk, akkor talán valamivel olcsóbban megússzuk, viszont késő ősszel vityillót keresni felér egy érvágással. De ha menni kell, hát menni kell. Ilyenkor különösen fáj az egyetemisták szíve, mivel az újévi kiruccanásra kell elkölteniük azt a pénzt, amit az angyalka adott nekik borítékban (a nagyon fiatal felnőtteknél ez már csak így megy). Sok esetben a szülők ki is kell pótolják, vagy a saját zsebpénzüket kell hogy megcsonkítsák. És az ételről, italról, üzemanyagról még nem is beszéltünk.

De tegyük fel, hogy nem jelent gondot a pénz. Akkor mégis mi lehet a probléma? Hát persze, hogy az ideális helyszín megtalálása. Ősszel már a kiadó házak javát lefoglalják, így későn ébredő egyetemistáink csak a maradékból válogathatnak. A bandatagok megnyitják a Facebookot, majd mindannyian keresnek Kiadó nyaralók és kulcsosházak jellegű csoportokat, ott lesik a tökéletes helyszínt. Az első tizenöt hajlék valamilyen okból kifolyólag nem felel meg a követelményeknek: túl kicsi, túl nagy, nincs grill, nincs dézsa, túl távol van, csak családoknak adják ki, csak egy napot lehet ott tölteni, vagy valakik már februárban lefoglalták, de véletlenül fent maradt a hirdetés. És ekkor pillantják meg a tizenhatodik kulcsosházat, Isten ajándékát: csak kicsit drága, de a nagysága megfelelő, csak kicsit van messze, de majd valahogy megoldják, az a legkevesebb. Lebeszélik a tulajjal, összedobják az előleget, majd elutalják. Így sikerül novemberben házat találni az újévi bulira.

Egyetemistáink kihúzzák a mellkasukat, dagadó májjal mennek elújságolni a szülőknek, miként tudták megoldani a nagy szilveszteri problémát. Anya és apa nagyot sóhajtanak, jól van fiam, menjetek. Ilyenkor szépnek tűnik a világ, és valamennyi erdélyi magyar fiatal úgy gondolja, hogy semmi sem lehetetlen.

Az év utolsó és a beköszöntő esztendő első napja mindig nosztalgikus érzést kelt az emberben. Ilyenkor elgondolkodik az elmúlt 365 napon, meghányja-veti a dolgokat, mit tett rosszul, mit jól, mit kell még ennél is jobban csinálnia a jövőben. Akárhol, akárkivel is töltjük a szilvesztert, akarva-akaratlanul legalább öt percig elmerengünk ezen. Nem mintha az év bármelyik más napján nem tennénk ilyesmit, hiszen egy erős-velős számvető gondolatmenet mindig lefuthat bennünk, de ilyenkor mégis más hangsúlyt kap minden félmondat, minden be nem váltott ígéret.

Te is emlékszel a fonóban eltöltött közös szilveszterekre? A hangos zenére, a táncra, a gondosan elkészített finom ételekre, a nagy beszélgetésekre? Emlékszel a hatalmas baráti társaságra, a nagy nevetésekre, a közös pillanatokra? Emlékszel, ugye?

Te is emlékszel arra, hogy a férfikar fél órával éjfél előtt felzötyögött a templom tornyába énekkel búcsúztatni az óévet és köszönteni az újat? Emlékszel, ugye?

Emlékszel a pezsgő édesen keserű ízére? Emlékszel, hogy a szüleid a különleges alkalmakra tartogatott drága italt bontották meg az első közösen elfogyasztott étkezéshez? Emlékszel, ugye?

Emlékszel a majonézes krumpli, a lencse ízére? Emlékszel, hogy sosem szeretted, és örültél, hogy egy évben csak egyszer kellett megenned? De azért örültél neki, ugye?

Emlékszel, hogy a szüleiddel karöltve rejtettétek el a szekrényben és a ház különböző pontjain az aprópénzt, hogy szerencsét és még több gazdagságot hozzon? Emlékszel, ugye?

Emlékszel, hogy édesanyád a lelkedre kötötte, ne haragudj senkire, békülj ki, ha valakivel összevesztél, ne vidd át ezt a bosszúságot az új évre? Emlékszel, ugye?

Emlékszel, hogy minden évben megfogadod, hogy te aztán így meg úgy, de aztán te sem így, sem úgy? Emlékszel, hogy minden évben megfogadod, hogy többé nem teszel fogadalmakat, s egy kósza gondolat mégis beugrik és nem hagy nyugodni?

Emlékszel, hogy kisgyerekként, rendesen-ügyesen felöltözve éjfél előtt fél órával lecammogtatok a falu központjába, és mindenkivel közösen visszaszámoltatok? Emlékszel, hogy a sok pezsgőbontás és petárda hangjától még a hideg is kirázott, és akkorákat ugrottál, hogy szinte felértél édesapád válláig? Emlékszel, ugye?

Emlékszel a színes tűzijátékra? Emlékszel, hogy közben teljesen átfagytál, szíved szerint már réges-régen haza akartál volna menni, de olyan gyönyörű, olyan hangulatos ez az egész, hogy inkább kibírtad, s utána hetekig fújtad az orrod? Emlékszel, ugye?

Emlékszel, hogy elsőként szerettél volna berobbanni a lakásba, de mindig a családfő, a férfiember ment elöl, hogy bevonzza hozzátok a szerencsét? Emlékszel, ugye?

Emlékszel, hogy ilyenkor kisgyermekként sokáig fent maradhattál, nem bánták a szüleid, szabad volt minden? Emlékszel, hogy felnőttként legszívesebben az éjfélt is átaludtad volna? Emlékszel, ugye?

Emlékszel, hogy erdélyi magyarként neked két szilvesztered volt: egy éjfélkor, a családdal közösen, a tűzijátékot bámulva, s mire megfőtt a virsli, kezdődött a második, a harangkondulás, a tűzijáték, az elnök beszéde a „magyar egyesen”? Emlékszel, ugye?

Emlékszel a Sas-kabaréra, a szilveszteri különkiadásokra, a Beugróra, a Fábry-show-ra, a nótacsokrokra, a Szilveszteri Szerencsekerékre, a Bagi–Nacsa-előadásokra? Még most is fújod kívülről az összeset, de minden évben újra és újra megnézed őket, mert nincs szilveszter gáz tévéműsorok nélkül?

Emlékszel, hogy sokáig azt hitted, neked nincs meg az az igazi, filmbe illő szilveszteri élményed, de belegondolva, elmerengve ezen rájöttél, hogy tulajdonképpen minden egyes utolsó és első nap olyan volt, amilyen, de a tiéd, csakis a tiéd, és nem veheti el tőled senki sem? Emlékszel, ugye?

Az újév és szilveszter éjszakájának közeledtével, amikor az év utolsó napjaiban az ember lánya számot vet a hátrahagyandó esztendővel, mindig akad egy illető, aki nem elevenít fel emlékeket, nem kapcsolódik be a nosztalgikus társalgásba, azonban egy óvatlan, csendes pillanatban akkorát sóhajt, mintha százötven év világfájdalmát tartaná a vállán s azt mondja: „Jaj, én nem tudom, nekem borzalmas volt ez az év! Tudjátok-e, én azt mondom, csak a következő rosszabb ne legyen!” Én meg azt mondom, elevenítsük fel, mi is történt 2021-ben, hiszen szemtanúi lehettünk olyan eseményeknek, amelyeket a legjobb szépírók is csak alapos fejtörés után tudnának kiötölni.

Vessünk először egy pillantást a nemzetközi hadszíntérre: napokkal azután, hogy naiv optimizmussal és jóhiszeműséggel koccintottunk az újév és önmagunk egészségére, magunk mögött hagyva az apokaliptikus kétezer-húszat, odaát, az Egyesült Államokban a sokak által áhított American dream amerikai rémálommá vált. Ugyanis január hatodikán, Donald Trump még nem hivatalos bukását követően, egy maroknyi maskarás, fanatikus Trump-hívő betört a Capitoliumba. Azóta is aggodalommal tesszük fel a kérdést: vajon a helyén van-e még a Függetlenségi nyilatkozat? Két nappal később, január nyolcadikán, a Twitter-fejesek is a tettek mezejére léptek, és a hatodikai történésekért, mintegy bocsánatkérés gyanánt, törölték Trump felhasználóját. Gyenge vigasz, mi tagadás, de legalább mindenki nyugodt szívvel mondhatta és megírhatta: úgy kellett neki, minek ment oda?

Spoilerfigyelmeztetés: vírustéma következik! Január tizennegyedikén, az isteni szférához forródróttal rendelkező szimpatikus öregúr, Ferenc pápa az elsők között megkapta a koronavírus elleni vakcina első dózisát. Azt gondolnánk, hogy ha a pápa, a közvetlen kapcsolat Isten és ember között él az oltáshoz való jogával, az emberek hanyatt-homlok rohannának, hogy felvegyék az oltást, de – csodák csodájára – ez nem történt meg. Így esett, hogy a világ a négymilliomodik járványhullámot szenvedi. Pedig igaz lelkünkre mondhatjuk, mi gyakoroltuk a kézmosást, amelyet 2020-ban tanultunk, most már csak azt szeretnénk tudni, hogy vajon zuhanyozni mikor lehet.

„Foglalkozz a saját bajoddal, fiam, miért érdekel téged más?” – hangzik nagyanyáink intése. Ennek eleget téve, fordítsuk is vigyázó tekintetünket szép országunk tájaira, ahol az elmúlt hónapokban kórháztűzből nem volt hiány, kormányból annál inkább. Ha kis hazánk 2021-es produkciójára emlékezünk, mindannyian egyetérthetünk a pesszimista évbúcsúztatókkal: csak rosszabb ne legyen jövőre! Álljon itt egy gyorstalpaló azoknak, akik valamilyen szerencsés csoda folytán nem tudnák, miről beszélek: nyáron virágba borult egy nemkívánatos, ámde nem is kimondottan meglepő politikai válság. Ennek a virágzásnak az elrohadt gyümölcse akkor csattant a román társadalom arcán, amikor októberben azzal szembesültünk, hogy nincs kormányunk. Ez így is volt mindaddig, amíg november végén olyan kabinetet iktattak be, amelyet leírandó, hoztam egy viccet: a szocik, a liberálisok és a magyarok bemennek a Victoria-palotába. Azt mondja az egyik: „Gyertek, alakítsunk kormányt!” És kormányt alakítottak.

Mindezeket félretéve azonban, emeljük ki azt az örvendetes eseményt, amely által az ország valamennyi problémájára megoldás született: nemzetünnepi ajándék gyanánt december elsejére elkészült a húszlejes bankjegy, rajta Ecaterina Teodoroiu román katona arcképével. Szívesen, kedves nők, feminista aktivisták! Felszámolódott a nemek közötti egyenlőtlenség!

Elnézve a fenti évszemlét, úgy érzem, valóban megérettünk arra, hogy belépjünk a 2022-es évbe, de csak módjával: halkan kopogjunk, az előszobában vegyük le a cipőt, és reménykedjünk, hogy vendégként kevesebb atrocitás ér majd bennünket. A biztonság kedvéért azért legyen nálunk lencse is!