A mellékelt kép macskát ábrázol. Bizony. Inkább hasonlít még fel nem fedezett, de valószínűleg a macskafajták családjába tartozó lényre, mint cukimuki kiscicára. Ennek a „festménynek” még rengeteg társa van, az internetnek köszönhetően néhány kereséssel többtucatnyi eltorzított macskafélét találhatunk. Jogosan tesszük fel a kérdést: mégis, mit ártottak ezek az aranyos jószágok a középkori társadalom embereinek, hogy ilyen borzalmas – de vicces – módon ábrázolták őket?

Hasznos és segítőkész jószág – egy ideig

A macskákat a rómaiak hozták Európába Egyiptomból, és sokáig jó hírnévnek örvendtek. A kártevők sokat rontottak a termésen, az Afrikából importált állatok pedig a természet legtökéletesebb fegyverének bizonyultak: szó szerint nem tudnak megenni semmi mást, ami nem hús, így nem jelentenek veszélyt a termésre. Emiatt igazán alkalmasak az élősködők megölésére és elfogyasztására.

A babonák és halálbüntetések korszakának is nevezhetnénk a középkort. Éppen ezért, akkor vett nagy fordulatot a macska-ember viszony, amikor az 1230-as évek elején IX. Gergely pápa kiadta a Vox in Rama nevű pápai dekrétumot. A történet szerint ez a rendelet a macskákat a sátán eszközeinek nyilvánította, és a középkori Európát nagy macskatisztogatásra indította, különös tekintettel a fekete macskákra, amelyek különösen luciferiánusnak számítottak. A pápa határozatát betartva Európa-szerte mindenki irtani kezdte a macskákat. Igen ám, de amikor a pestisjárványt hozó patkányok nagy számban megérkeztek, alig voltak egérfalók, hogy csökkenteni tudták volna a fekete halál seregének nagyságát, emiatt (is) terjedhetett ilyen gyorsan a végzetes betegség.

A pápa valóban ezt akarta?

A pápai dekrétum nem beszél sokat a macskákról. Csupán annyit említ róluk, hogy egyik sátánista szekta szimbólumává, ikonjává válhattak. Amúgy sem ez lenne az első eset, hogy a katolicizmus egy állatot sátánista szimbólumként nevez meg – mint például a kecskéket. A Vox in Rama azonban nem azt parancsolja, hogy a katolikusok Európa-szerte iktassanak ki minden macskát: az újonnan megjelent szektára hívta fel az emberek figyelmét, hogy mihamarabb megállíthassák a sátán terjeszkedését.

Képzőművészet: érdekes cicaábrázolások

Ennek okán a macskákat gyakran jelenítették meg a festményeken olyan jelképekkel, amelyek a kárhozattal, a sátánnal és a gonosszal voltak kapcsolatban. Kiderült, a középkorban a macskák elutasítása az egyház hatalmas befolyása révén történt, és ennek megfelelően jelenítették meg a művészek is az állatokat. A sötét, titokzatos és kísérteties macskaképek nemcsak a négylábúakat, hanem azok gazdáit is elátkozottnak és ördögiként ábrázolták.

Az egyház által terjesztett előítéletek nem csak a vallásos freskókra és festményekre hatottak ki. A mindennapi életet bemutató képeken is visszaköszöntek a macskákat érő előítéletek. Az emberek az utcákon, a házukban gyakran eltaszító módon jelenítették meg a macskákat, mint a sátán cinkosait, és a festményeken keresztül ezek a sztereotípiák tovább éltek.

Azonban a képzőművészet történetében eljött a fordulat a macskák ábrázolásában – hál’ istennek –, amely az ellenállás, az új gondolkodás és az értékek megváltozása felé mutatott. A középkor végétől kezdve, a reneszánsz időszakban és a későbbi évszázadokban is, egyre több művész ábrázolta a macskát egyedi, érdekes, kedvelhetőbb és aranyosabb, vagy humán formában.

A festményeken keresztül jól követhető a macska-ember viszony alakulása az évszázadok során. A cicák modern pozitív megítélése egyfajta győzelemként tekinthető a középkori stigmatizációval szemben. Ha múzeumlátogatás során furcsa cicákat látunk a festményeken, akkor gondoljunk arra, hogy milyen szörnyűségeket kellett megélniük az ómacskáknak. Opcionális lépés, de ezt követően – vagy a cikk elolvasása után – nézzük meg az 1970-es Macskarisztokraták című rajzfilmet, és bulizzunk egyet a Minden ember macska nem lehet dalra. Vagy ha ragaszkodunk a magyar eredethez, akkor Hofi Géza és Koós János Macskaduettje is segíthet az előbb elolvasott szörnyűségek feldolgozásában.