Az áldozat a hibás, a bűnös az áldozat… Mikor jutottunk idáig? Mikor lett az áldozat hibáztatása és megalázása hobbi, az elkövető sajnálata pedig erény? Mikor következett be az, hogy az igazságszolgáltatás menten azon ügyködik, hogy a vétkes szabad legyen és bátran folytathassa, amit csinált? Akkor hajlandók lépni, amikor késő, amikor már visszafordíthatatlan károk keletkeztek. Hogyan jutottunk idáig?

Dezső Nikoletta ezt a témát is feszegeti Női szemmel című regényében. Jane történetén keresztül kendőzetlenül beszél az igazságszolgáltatás ítélkező, sokszor áldozathibáztató hozzáállásáról, a toxikus kapcsolatból történő kilépés nehézségeiről és a mindezzel együtt járó lelki megpróbáltatásokról. Jane-nek nincs könnyű dolga, volt párja lépten-nyomon a sarkában lohol, ellehetetleníti az életét, egy alkalommal pedig a tettlegességtől sem riad vissza. Jane ekkor dönt úgy, hogy sorsát az igazságszolgáltatás kezébe helyezi, az viszont csúful elárulja: inkább hinnének zaklató exének, mint neki. Kezdetét veszi a végtelenségbe nyúló bírósági procedúra, amelynek végén közel sem biztos, hogy Jane kerül ki győztesen.

Ezt a könyvet maga az élet írta és szerintem ezért olyan különleges. Nem kell nagy történésekre és akciókra számítani, inkább az üzenete az, ami csodás és magával ragadó. Jane példakép lehetne mindenki számára, aki hasonló cipőben jár. Küzdött, és bár a világ összeesküdött ellene, milliószor került padlóra, ő mégis felállt és győzött. Elérte, hogy toxikus exe megkapja, amit megérdemelt, ezzel sok más potenciális áldozatot megmentve és valós, kézzelfogható példát statuálva a hasonló helyzetbe kerülőknek.

A történet összetört, bár egészen más módon, mint például Tormási Vyktória Szerethetetlen című alkotása. Most a valóság súlya szakadt a vállamra. Ismét olyan szegmensét és arculatát ismertem meg a világnak, amelyről tudtam, hogy létezik, de nem akartam látni, nem akartam hallani, mint sajnos sokan mások is teszik.

Itt pedig felmerül a kérdés, mikortól számít egy kapcsolat toxikusnak. Honnan lehet felismerni? Minden ember életében, aki hasonló kapcsolatban él, eljön az a pont, amikor rádöbben, hogy amiben él, az káros. Hogy a dicsérő, becézgető szavak mögött nem rejlik őszinteség és csak arra szolgálnak, hogy elhitessék veled, számodra azok kimondója jelenti a világot, és a te érdekeidet szolgálja az, hogy újra és újra bánt a szavaival. Pedig nem így van. Sosem lesz rendben, hogy bántsanak, megalázzanak és elhitessék veled, hogy senki vagy, aztán pedig néhány kedves szóval elfeledtessék az egészet. Ez végtelen tortúra, aminek addig nem lesz vége, amíg te magad nem szabsz határt neki.

Nálam a változást pont ez az olvasmány idézte elő. Sok mindenre rádöbbentett, köztük arra, hogy amit eddig jónak hittem, közel sem az. Jane kitartása, bátorsága és akaratereje olyan inspirációt képes nyújtani, amely nemcsak a felszínt kaparássza, hanem igenis a belsődig hatol. Karaktere olyan erővel ruházott fel, amelynek köszönhetően bátran, már-már kihívó mosollyal tudok szembenézni a magam kihívásaival. A könyv széttör és össze is pakol, olvasása után nem leszel többé ugyanaz, mint előtte. A téma ugyan kissé erős idegzetet igényel, de nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek. Felzaklat, a végén mégis elégedett mosollyal teszed le.

A regény üzenete egyértelmű: küzdj, harcolj bármi áron az igazságért. Ne add fel akkor sem, ha felhőssé válik az ég feletted, mert minden sötét felleg hordozza a napsütés ígéretét és minden reménytelen helyzetből van kiút