Sajtótájékoztatót tartottunk

Hogy elindulásunkat méltóképpen megünnepeljük tegnap sajtájjal kezdtük a napunkat. A kolozsvári sajtónak beszéltünk magunkról, céljainkról, terveinkről, álmainkról.

A sajtájon részt vett Újvári Ildikó, a Szabadság főszerkesztője, aki örömmel fogadta csapatunk újításait. Örömmel hallgattuk mi is dícséreteit, azt, hogy a Szabadság fontosnak tartja a velük együtt növekedő és fejlődő Campust.

A KMDSz elnökeként Rés Konrád elmondta, bízik abban, hogy ez a változás stabilabb hidat épít az őslakos kolozsváriak és az egyetemisták között. Mindezek mellett pedig reménykedik egy szorosabb együttműködéseben.

Stanik Bence, a Campus Show ötletgazdája és vezető tanára szerint minden feltétel adott a BBTE újságíró szakos hallgatóinak és a Campus szerkesztőinek ahhoz, hogy megvalósítsák az elmúlt évek egyik legígéretesebb televíziós szakmai gyakorlatát, a Campus Show-t. A projekt létrejöttéhez szükség van egy ambíciózus szerkesztőgárdára, a BBTE oktatóinak nyitottságára, szakmai segítségére és olyan fontos partnerintézmények támogatására, mint a Szabadság napilap és a KMDSZ.

Mi pedig lelkesen reklámoztuk újszülött portálunkat, bizakodva válaszoltunk még arra a kérdésre is, hogy mit gondolunk, két hónap múlva is megmarad ugyanez a lelkesedés?

(Tartsunk egy sajtájt július 6-án is!)

Ami biztos, hogy a nap folyamán örömmel olvastunk magunkról a kolozsvári sajtóban. Ez táplálta bennünk az újítás lázát. Köszönjük!

 

Hozzászólások