A leghangulatosabb magyarországi kisfesztiválokhoz hasonlóan lassan a Double Rise-nak is kialakul az összetéveszthetetlen hangulata, amelyet elsősorban a fesztiválhelyszín biztosít: a Székelykővel kelni és feküdni, pogózni a lábánál vagy képzeletben megváltani a világot egy hajnali ötórás beszélgetés során alatta nem mindennapi élmény. A távolabbról érkezők számára is ez teszi igazán vonzóvá a fesztivált. Ami a Bánkitón és Orfűn a tó, az itt a Székelykő. Ha nincs térerő vagy internet, hát nem is kell – a jelerősítés helyett, akár szándékosan lehetne erre építkezni.

Fotó: Mátyás Beatrix

Fotó: Nagy Andrea

Ha valakinek mégis internetre volt szüksége, utolsó lehetőségként ott a Gondűző és a Csűr, így lett például a mi kihelyezett szerkesztőségünk is. Bár hivatalosan nem része a fesztiválnak, a Gondűzős nagy nevetős-beszélgetős délelőttjei legalább annyira elengedhetetlenek, mint bármelyik programpont: a legváratlanabb találkozások és történetek helyszíne.

Fotó: Mátyás Beatrix

Bár a koncertek és bulik teljes egészében kiköltöztek a faluból, a kulturális programok változatlanul bent kaptak helyet, idén is megőrizve a fesztivál összművészeti jellegét. A nagyobbacska távolság miatt nem a legkényelmesebb, azonban így egymást nem zavarva, párhuzamosan történik mindkettő, ki-ki eldöntheti, melyik érdekli jobban. Idén az utóbbi éveknél is jobban erősebben látható, hogy a Double Rise az élő, lélegző és fejlődő művészetre épít: fiatal, formálódó alkotókat és alkotásoknak biztosít megmutatkozási lehetőséget, például a színis diákoknak. De az eddigi évekhez hasonlóan slam workshopot is tartottak, vagy filmeket vetítettek.

Fotó: Nagy Andrea

Kiemelkedően sokoldalú fesztivál. A nappali kulturális programokon túl, igazán erős folkprogrammal készült a fesztivál. Az alterzenei fellépők tekintetében a nagyobb nevek mellett évről-évre izgalmas, feltörekvő zenekarokat is megmutatkoznak, magyarországiak és erdélyi magyarok és románok egyaránt. Emellé egy-két közepesen ismert külföldi produkció is belefér. Estére villanyzenét, éjszakára pedig metált is hoznak. Csak egy kérdésem maradt: minek kell oda a Tankcsapda – két egymást követő évben is?

Fotó: Nagy Andrea

A Double Rise olyannak mutatja magát, amilyennek látni szeretnéd. Minket idén is a kevésbé ismert, de annál izgalmasabb zenekarok érdekeltek a leginkább. A Platon Karatevet és a Kassandrát vártuk a leginkább, mindkettő beváltotta a hozzá fűzött elvárásainkat. Őket egy-egy beszélgetésre is elkaptuk, ősszel jönnek az interjúk. Platonék két vokálos indie zenéjét mintha a Székelykő lábához írták volna – ezt a zenekar is megjegyezte, hogy ennyire szép környezetben még sosem léptek fel.

KASSANDRA            Fotó: Mátyás Beatrix

Nagy István, KASSANDRA            Fotó: Nagy Andrea

A progresszív rockot játszó Kassandra úgy játszott néhány fős közönségének, mintha tele lett volna a nézőtér.

Szabó Benedek         Fotó: Mátyás Beatrix

Persze, kedvenc Galaxisaim is nagyszerűek voltak a szomorú szöveges vidám dalaikkal, mint mindig.

Esti Kornél           Fotó: Mátyás Beatrix

Bodor Áron, Esti Kornél       Fotó: Mátyás Beatrix

Közösen üvölteni az Esti Kornéllal, hogy Boldogság, te kurva, még mindig felszabadító – bár egyre inkább az az érzésem, hogy nem is tudnak már újat mutatni.

Vitáris Iván, Ivan & the Parazol      Fotó: Mátyás Beatrix

Balla Máté, Ivan & the Parazol        Fotó: Mátyás Beatrix

Az Ivan és a Parazol koncertek hangulata nagyon függ Iván dalok alatti és közötti önálló produkcióitól.

Szűcs Levente, Bohemian Betyárs Fotó: Mátyás Beatrix

Fotó: Mátyás Beatrix

Fotó: Mátyás Beatrix

A Bohemian Betyárs Parno Graszttal közös koncertjét valószínűleg nem a 30 fokos tűző napra találták ki, de ez nem állította meg a pogót. Szállt a por, repkedtek a cipők.

Beck Zoli, 30Y        Fotó: Mátyás Beatrix

Kiscsillag        Fotó: Nagy Andrea

Az elsővonalas alterzenekarok ügyeletes képviselői idén a 30Y és Kiscsillag volt. Előbbi végén az azt hittem érdemes nagykörös, összeölelkezős lötyögése is átcsapott pogóba. Lovasi pedig hozta a formáját, dalok között a telefonja kioldó kódját is elárulta, de a szokásos dalszöveg elfelejtősdi helyett ezúttal már inkább biztosra ment, és inkább olvasta. – Valljuk be, pont ezért szeretjük.

Dubioza Kolektiv Fotó: Mátyás Beatrix

Dope D.O.D. Fotó: Nagy Andrea

A külföldiek közül a Dubioza Kolektivre voltak a legtöbben kíváncsiak, de nem csak a nézőtéren, a színpadon is nagy volt a buli. Ahogy a Dope D.O.D.-n is.

Czeglédy Szabolcs, Run over Dogs        Fotó: Nagy Andrea

Sántha Lőrinc, Indeed        Fotó: Nagy Andrea

Gergely László, Dungaree         Fotó: Nagy Andrea

Az éjszakai koncertek tavalyhoz képest sokkal nagyobb közönséget vonzottak. A késői időpont ellenére is intenzív produkciókról van szó. Ilyen volt a Run over Dogs és a Dungaree, és az Indeed is.

Nem minden fenékig tejfel. Bár mintha lassan-lassan javulgatna, még mindig sok logisztikai és egyéb bakival működik a fesztivál. A kemping továbbra is kényelmetlen, áramszolgáltatás és hellyel-közzel működő tisztálkodási lehetőséggel, a fesztiválhoz hasonlóan egy bejárattal, ami igazából semmihez sincs közel. A koncertidősávok még mindig furák: az erdélyiek számára ismeretlen zenekarok délután háromkor nem fognak túl nagy közönségre találni, ráadásul a kis színpadot sokszor ellehetetleníti a nagy: motyogós alterzenekar legyen a talpán, aki a Tankcsapdával egyszerre lépne színpadra. (Az én hibám, elfelejtettem, hogy ugyan kinek kéne más opció, amíg a Tankcsapda színpadon van.)