A Karib tenger kalózainak stúdiójától és a Vasember alkotójának jóvoltából 2016. április 4-én megszületett a 21. századi A dzsungel könyve. A film több díjat is begyűjtött, például a 2017-es Oscar-gálán a legjobb vizuális effektusnak járót. A vizuális effektusok valóban lenyűgözőek, látszik bennük a Walt Disney stúdió keze. Jon Favreau rendezőt és az egész filmes csapatot külön dicséret illeti a sztori viszonylagos átdolgozásáért.

Az IMDb-n 7,4-re értékelt fantasy kalandfilm Rudyard Kipling híres regénye alapján készült, Justin Marks forgatókönyvíró ötleteivel ízesítve. Számomra nem okozott csalódást, ahogy az első Vasemberrel sem. Az erdőben nevelkedő gyermek történetét bemutató filmet sok elődjével össze lehetne hasonlítani, hiszen 1967-ben került vászonra a híres amerikai rajzfilm Wolfgang Reitherman rendezésében, szintén a Walt Disney stúdiójának közreműködésével. A dzsungel könyve című rajzfilm óriási siker lett, a Disney-mesékre jellegzetes zeneszámok feldobták az amúgy is fantasztikusan jó történetet. A magyar szinkronnak köszönhetően gyerekkorom slágerei közé tartozott az „…egy-két jó falat”. A mese azonban a végét illetően nekem sose jött be, valamiért nem tudtam elhinni, hogy Maugli tényleg képes lenne otthagyni Baluékat és a dzsungelt. Ezzel, úgy tűnik, nemcsak én voltam így, hanem Justin Marks és Jon Favreau is.

A történet két nagyobb különbséget leszámítva ugyanaz, mint a rajzfilmé. Az elején megismerjük az Akela által vezetett farkasfalkát, benne az ifjú Mauglival, akit Bagira, a fekete párduc talált a dzsungelben, még kisgyermekkorában. A film vizuális effektusainak köszönhetően az állatok és a környezet is sokkal élethűbb, mint a rajzfilmben. A farkasok közt élő Mauglinak teljesítenie kell ahhoz, hogy a falka teljes jogú tagja legyen, ami annak ellenére is nehezen megy neki, hogy mindenki szereti a falkában. A történet tovább bonyolódik, és Maugli szembe találja magát Sir Kánnal, a sebzett arcú tigrissel, akitől mindenki retteg. Maugli itt még nem tudja, hogy a tigris arcán lévő sebet az apja okozta, amikor néhány éve őt védte meg egy barlangban Sir Kántól. A falkára nyomás nehezedik, ezért Maugli elindul Bagirával vissza az emberek közé, az út azonban sötét, és tele van iszonyattal.

Valóban iszonyatos az, ahogyan Kát megformálták – mondom ezt a kígyóktól félő emberek nevében. Mauglinak Ká mondja el az igazat Sir Kánról és az apjáról, aki megmentette Mauglit azzal, hogy harcolt a tigrissel. A női hang, a környezet, a kicsit „drog hatása alatt vagyok” állapot, amibe Maugli Ká hatására kerül, iszonyatosan félelmetessé teszi a jelenetet, Balut pedig a megfelelő hőssé már a sztori elején. Balu a csibész, akinek akkora a szíve, mint ő maga. Számomra ő a kedvenc karakter a filmben. Maugli igaz barátja, a társa, aki támogatja a „cselezéseit”. Látja a kölyökben a tehetséget, az akaratot. Szereti annyira, hogy képes lenne elengedni őt, de végül mégsem kell.

Férfivé válása útján Maugli megment egy kiselefántot, ami igazi hőssé teszi az elefántok szemében. Ez pedig nagy jelentőséggel bír, ugyanis a filmben az elefántok a dzsungel védelmezői, ők irányítják a folyókat, mindenki tiszteli őket, így aztán Maugli tette még hősiesebbé válik. A történet végén az elefántok segítenek neki, így sikerül megállítania a „piros virág terjedését”. Sir Kánnal folytatott végső harcában Maugli győzedelmeskedik, azonban a történet további fonalának görgetését inkább a filmre bízom, már így is túl sokat árultam el.

Maugli története igazán megrendítő. A kisfiú, akit árván találnak a dzsungelben és farkasok között nő fel, végül olyat tesz, amit addig senki: egyesíti a dzsungelt, a törvény ugyanis mindenkire vonatkozik, függetlenül attól, hogy az milyen állat vagy épp ember. Átváltozástörténetnek vagyunk szemtanúi, a fiatal Maugliból férfi lesz. Egy férfi, aki igazi családjával marad. Megkönnyeztem a film végét, ugyanis a mai világban ez a fajta lezárás igencsak jelentős kifejezési forma. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy mind egyformák vagyunk, bármennyire is különbözünk. Lehet más a bundánk, a testfelépítésünk, a bőrszínünk, mind ezen a Földön élünk együtt. Fogadjuk el egymást, ne küzdjünk egymás ellen. Mindannyian mások vagyunk, ettől lesz ez ilyen szép.

Az effektek, a film vizuális világának felépítése rendkívüli. Az állatok között vannak, akik beszélnek és akik nem beszélnek. Ezt is nagyon érdekesen oldották meg, hiszen csak a fontosabb karakterek képesek a beszédre, ami jót tesz a film dinamikájának. A színek és a hangok erősen emlékeztetnek A Karib-tenger kalózaira, de jót tesznek a filmnek, azonban meg is indokolja azt a hatos karikát a képernyő jobb alsó sarkában. A zene egyszerűen zseniális, John Debney igencsak jó munkát végzett. Az Amíg van egy-két jó falat szimfonikusan hangszerelve kiváló hatást kelt.

Ez A dzsungel könyve nagyon jól sikerült, mindenkinek ajánlom sok szeretettel. Lekötötte a figyelmem és megidézte bennem a mese hangulatát, illetve egy adag adrenalint is adott.