A nyáron a zilahi Vigadóban mutatták be Visky András Pornó – Feleségem története című dokumentumjátékát Imre Éva és Sinkó Ferenc főszereplésével. Az előadás a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója, a darabot Árkosi Árpád rendezte. Az előadás után közönségtalálkozóra is sor került.

Amikor először meghallottam a dráma címét, ahogy mindenki másban, bennem is felmerült a kérdés, hogy mégis mi köze lehet a pornó kifejezésnek a diktatúrához. Mint kiderült, nem pikáns jellegű előadásban volt részünk, hanem „politikai pornót” láthattunk, ahogy maga a szerző is nevezi, „az ágyban mindig hárman vagyunk, te, a szerelmed meg az ország jóságos vezetője”.

A rendszer megfigyelői különböző fedőneveket adtak a célszemélyeknek, ebben az esetben a hölgy a Pornó fedőnevet kapta. A diktatúra világában a művészetet hivalkodásnak, magakelletésnek tartották, innen ez a fedőnév, ami egyébként magát a valóságot korántsem fedi el, sőt lemezteleníti a rendszer szörnyűségeit, a traumákat, amiket valószínűleg sokan mind a mai napig magukban hordoznak.

A megfigyelt és párja, Anti – akinek a nevéről egyébként a megfigyelők úgy vélekedtek, rendszerellenességre utal, nem az Antal becézése – próbálták megvalósítani nagy álmukat, hogy színművészek legyenek, ezért utcai előadásokat tartottak, amikre főként gyerekek mentek el. Az utcai előadásokon egy angol házaspár mindennapjait mutatták be. A jólét, bőség, dorbézolás, semmittevés erős hangot kapott az angolokon keresztül, teljesen ellentétbe állítva a saját nyomorúságos, éhínséges, korlátozott életükkel. A főszereplők nem hajoltak meg a diktatórikus világ szabályai előtt, nem féltek a megfigyelőktől, belügyesektől, a legnagyobb bajban sem váltak megalkuvókká, ezzel is veszélybe sodorva életüket. A lelki békéjük fenntartásához rendületlenül ragaszkodtak, miközben át kellett élniük, hogy a megfigyelők előtt egész magánéletük nyitott könyv.

Az előadásban igazán súlyos, felkavaró, megdöbbentő mondatok hangoznak el: „Nem szabad nem félni”, „Ha nincs diktatúra, akkor is diktatúra van”. Ez a kijelentés egészen aktualizálta a történetet, rámutatva, hogy a diktatúráról beszélni kell azért, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát, mi pedig határt szabjunk annak, milyen mértékben vagyunk manipulálhatók – hiszen bármennyire is próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy egyáltalán nem lehet minket befolyásolni, be kell vallanunk, hogy sokszor mi is bábok vagyunk valakik paravánja mögött.

Álljon itt még egy lesújtó mondat az elhangzottak közül: „Hány gyilkosa van egy öngyilkosnak?” A diktatúrában a besúgók gyakran öngyilkosságba kergették áldozatukat a folytonos megfigyelés, fenyegetés, fogva tartás által.

A dráma szimbólumrendszere is közvetíti felénk a diktatúra szorongattatását, befolyását. A darab egyik erőteljes jelképe a napraforgó. Így nevezi Pornó a besúgókat – szemléltetve a behódolást, a vezetők előtti meghajlást, a számító magatartást –, akiknek mindig a nap, vagyis a központi hatalom és annak szabályai felé irányul a figyelmük.

Egy másik szimbólum a fehér lepel, ami alól a nő próbál kiszabadulni. A közönségtalálkozón kiderült, hogy mennyi mindent beleláttunk ebbe a jelenetbe, a lepel szimbolikájába. A leghangsúlyosabb jelentések közé a szabadság iránti vágyakozást, a szeptikus sokk okozta hallucinációt és a megtisztulást soroltuk.

Az előadás a haláltánc motívumával zárul. Pornó testében elhal magzata, az orvosok a szigorú abortusztörvényre hivatkozva nem hajlandók eltávolítani. A drámát igaz történet ihlette, Visky András saját és felesége sorsát formálta a szereplőkre, 1989-ben ők maguk is átélték ezeket a szörnyűségeket. Gyermekük a születése előtt meghalt, majdnem anyja is követte, mert az orvosok nem távolították el a halott magzatot a méhéből.

A szereplők minden nehéz helyzetet, tragédiát humorral, játékkal itattak át, ami mindnyájunk életét megkönnyíti, egyfajta erő, oltalom lakozik a komikumban, a nevetésben. A díszlet, kelléktár minimalizmusa is a dráma hitelességét fokozta, utalva a kor társadalmi, kulturális, gazdasági helyzetére.

A főszereplők mély szerelme, egymás melletti kitartása Ady Endre sorait juttatták eszembe: „Meghalnánk, mondván: / »Bűn és szenny az élet, / Ketten maradtunk csak tiszták, hófehérek.«”