Beszélgetés Lakatos Róberttel

Vizsgafeladat a BBTE újságírás harmadéven: portré-interjút készíteni egy érdekesnek tartott, kultúrkörökben is mozgó személlyel. Ezekből az interjúkból szemlézünk az elmúlt hetekben. Utolsóként a kicsi, olykor vérszegény, de mégis a szívünk csücskében rejtező erdélyi filmgyártás egyik nagy alakjával készült interjút olvashatjátok. Lakatos Róbert filmrendező, operatőr, egyetemi oktató, az Argo Audiovizuális Műhely alapító tagja. Csendország című dokumentumfilmje nem kevesebb, mint hat nemzetközi és hazai díjat söpört be, de ugyancsak elismert, díjazott alkotásai közé tartozik még a Bahrtalo, a Moszny és az Ördögtérgye.

 2000 áprilisában a Lengyel Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán diplomáztál. Miért pont Lengyelországot választottad?

Teljesen véletlenül sikerült így. Még a régi rendszerben voltam diák, akkoriban nagyon nehéznek számított művészeti szakokra bejutni. Egy néptánccsoportos fellépés során, amikor a Bogánccsal kimentünk Lengyelországba – engem azért vittek magukkal, hogy elfurulyázzak három számot, míg a lányok átöltöznek –, az akkori magyar kultúratassé felajánlotta, hogy két helyet kiszorít az együttes számára. Négyen végezték a licit, de csak ketten akartak élni a lehetőséggel, akik közül viszont az egyiknek nem sikerült a román érettségije. Így mentem helyette én filmelméletet tanulni – mivel a film suli nem volt benne az államok közti egyezményben, és fizetni kellett volna érte. Hosszas nyaggatásom és kitartásom végül eredményre vezetett: a magyar kultúratassénak sikerült megszereznie a tandíjamra a pénzt és elkezdhettem a filmes képzést.

Az egyetemi éveid alatt is sajátos módszerekkel dolgoztál. A felvételi vizsgafilmednél például biztonsági őr elől kellett meglógnod, hogy megtarthasd a felvételt. Kreatív különcnek tartod magad, aki szeret a standarddal szembemenni?

Az elején nagyon meg akartam mutatni, hogy nem vagyok lengyel. Próbáltam az itthoni magyar kultúrából táplálkozni. A tanáraim egy adott ponton kioktattak, hogy hagyjam már ezt a hülyeséget, mert úgyis látszani fog, hogy más kultúrát képviselek. Tény, hogy eleve az olyan dolgok foglalkoztatnak, amik nem megszokottak. Úgy gondolom, a mai világban muszáj valami eredetivel előállni, azért, hogy egyáltalán odafigyeljenek rád.

Olvastam, hogy a Nyáron piros, télen kék című diplomafilmed forgatásán jócskán akadtak gondok. Mesélnél kicsit erről?

Mindig akadnak gondok, amikor az ember low-budget filmet forgat. Előfordult, hogy az egyik haver megígérte, hogy ingyen szállítja majd a stábot a kisbuszával, de egyszer csak megsértődött a gyártásvezetőre, és elment. Mi pedig kénytelenek voltunk lovas szekérre rakni a felszerelést és azzal hordani.

Ezek voltak a legrosszabb körülmények, vagy esetleg volt ennél rosszabb filmes emléked is?

Az Ördögtérgyénél már komolyabb volt a költségvetés. A tíz forgatási napból az első három alatt minden rossz megtörtént: a szálláshely nem felelt meg, nem folyt a meleg víz és még a kamion is lerobbant, amiben szállítottuk a felszerelést. A rengeteg felmerülő probléma miatt a helyszínen át kellett írni a forgatókönyvet, ki kellett húzni egyes szereplőket és jeleneteket.

A Csendország című filmed egy halláskárosult kisfiú felnövés története. Miért foglalkoztatott ez a téma?

Egyáltalán nem kerestem ezt a témát. Pont egy másik filmemet készítettem Gyimesben, amikor értesültek a gyerek szülei, hogy a környéken jár egy kolozsvári, és megkerestek, mivel a gyermeket kolozsvári iskolába akarták íratni. Megtudtam ugyanakkor, hogy a szomszéd falu fényképésze is süketnéma, és hirtelen úgy éreztem, hogy ebben van egy film. Jött felém a történet, ugyanúgy, mint az összes többinél.

lakatos_robert_csendorszag

Csendország

A Gyimesek világa kedvelt témád és helyszíned. A Csendország mellett az Ördögtérgye, a 35. Magyar Filmszemle legjobb kisjátékfilmje is ebből a világból építkezik. Miért áll hozzád ilyen közel ez a világ?

Ez olyan, mint az első szerelem. Népzenegyűjtőként jártam ott először, és nagyon megtetszett a hiedelemvilága, a zenei kultúrája. Ez volt az első falusi környezet, amit megismertem, és ráadásul talán a legarchaikusabb is Erdélyben.

Mindig azzal foglalkozol, amivel szeretnél, vagy felkérésre készítesz filmeket?

Nagyon ritka az, amikor az embert megkeresik. Mondjuk a Bahrtalo így indult, de azon kívül egyik sem.

A Bahrtalo! eredetileg rövidfilmnek készült, az Across the Border című, osztrák gyártású szkeccsfilm egy epizódjának. Hogyan lett belőle nagyjátékfilm?

Elkészült a rövid Bahrtalo, ami része ennek a dokumentum-szkeccsfilmnek, és hát jól sikerült. Talán a legjobban az összes rész közül, pedig mindenki gyakorlottabb rendező volt, mint én. Különben ez sem indult könnyen, hiszen majdnem kirúgtak az egész projektből. Az utolsó pillanatig nem volt meg a témám és a forgatókönyvem. A két figura, Lali és Lóri improvizációként került be a filmbe, az élet pedig továbbírta a forgatókönyvet.

Hogyan készül el egy forgatókönyv?

Nehezen. Általában jön egy ötlet, és az ember azt elkezdi kidolgozni, amit aztán még minimum hatszor átír. Ráadásul minden egyes alkalommal egyre nehezebb a dolog, egyre inkább csökken a kedved.

A Személyi figyelő igen távol áll a megszokott dokumentumfilmes stílustól. Végképp abbahagytad a dokumentumfilmezést, és elindultál a játékfilmes úton?

Szerintem végig jelen volt nálam mindkettő. Főként játékfilmkészítést tanultam, és ennek köszönhető, hogy a Csendországot úgy is lehet nézni, mint egy játékfilmet.

Általában mekkora stábbal szoktál dolgozni?

Ez egyrészt a filmtől függ, másrészt pedig az anyagi lehetőségektől. Igyekszem minél kisebbel, mert ott jobban jelen vannak az emberek, beszippantja őket a sok munka.

A casting hogyan zajlik?

Én nem castingolok. Nagyon kellemetlen számomra az, hogy behívjak személyeket, és utána megmondjam nekik, hogy nem ők kapják a szerepet. Inkább figyelem az embereket, és ha valakiről úgy gondolom, hogy alkalmas lenne a feladatra, leülök és elbeszélgetek vele.

Tehát akkor ez bárki lehet?

Bárki, és nem feltétlenül színész.

bsfd

Bahrtalo! – Jó szerencsét!

És az a nem színész ugyanúgy tud játszani, mint egy színész?

Szerintem sok esetben jobban. Önmagát adja. A színész néha rutinként old meg dolgokat, ráadásul nagyon fontosnak érzi magát. Ha úgy gondolja, hogy nem kapja meg a kellő tiszteletet vagy odafigyelést, akkor hisztizik, és nekem nincs kedvem ezekhez az allűrökhöz. Egy amatőr, ha fontosnak érzi a szerepet, belead apait-anyait. Különben, ezzel a felfogással nem vagyok egyedül, vannak nálam híresebbek is, akik hasonlóképpen gondolkoznak.

Meg lehet élni filmrendezésből?

Úgy látom, hogy még élek. Vannak jó időszakok, amikor a nyakadba zuhan egy rakás pénz, de vannak olyan évek is, hogy semmi. Az ember megpróbál több lábon állni, én is egyetemen tanítok.

Így jött képbe a tanári pálya?

Így is. Máskülönben pedig igény volt ilyen szakra, de nem nagyon került itthon olyan, aki tanítsa.

Vannak olyan diákjaid, akikre kimondottan büszke vagy?

Ez egy kicsit önző hozzáállás lenne részemről, mert nem feltétlenül az én érdemem, ha egy diák kiemelkedően jól teljesít, de igen, vannak olyanok, akik díjakat hoztak az egyetemnek, többek között Felméri Cecília (aki már tanít is nálunk), Visky Ábel, operatőrök közül Bántó Csaba, animációban Bertóti Attila.

Milyen lehetőségeket kínál a pályakezdőknek a szakma? Mennyire támogatják, segítik a fiatalokat?

Semmilyen lehetőséget nem kínál. Ez egy iszonyú nehéz időszak, ahogy más szakokon is. Elvégzed az egyetemet és nem keres senki. Egyeseknek mégis sikerül valahogy elindulni, de nekik sem rögtön egyetem után. Olyan nagyon ritkán van. Ki kell harcolni a lehetőségeket. Egyáltalán nem könnyű a fiatalok helyzete, de ha nagyon akarja azt a filmet, akár mezítláb a hóban is megcsinálja.

Jövőbeli filmes projektjeidről elárulsz valamit?

Drakuláról fog készülni egy közös filmünk Felméri Cecíliával, de jelenleg írom még egy nagyjátékfilm forgatókönyvét, a Fehér Anna balladájának alaptörténetét ültetem át teljesen napjainkra.

Ha kapnál egy zsák pénzt egy blockbusterre, milyen ötleted lenne? Miről írnál?

Nem említettem, mert most épp nem foglalkozok vele, de Haklik Norbert Big székely só című könyvét szeretném megfilmesíteni. A történet arról szól, hogy egy fiatal srác lopott marihuánamagokkal jön haza külföldről, és elkezdi termeszteni őket. Biztonsági kamerákat szerel fel, ugyanakkor észreveszi, hogy érdekes dolgok történnek a faluban. Ezeket a videókat átküldi a haverjainak, akik készítenek egy honlapot „Big székely só” néven. Felpakolják a felvételeket ide, és szándékukban áll bekamerázni az egész falut, hogy elkezdhessék a székelyföldi reality showt, hiszen a weboldalból dől a lé. Úgy érzem, ebben az ötletben benne van egy film.

Mikor újranézed a filmjeid, vannak olyan dolgok, amik zavarnak benne?

Természetesen vannak. A vágást soha nem lehet befejezni, azt csak abbahagyni lehet. Van egy lengyel szobrász ismerősöm Észak-Lengyelországban, akinek a város központjában áll egy szobra. Időnként kimegy és még farag rajta. Én is pontosan tudom mik azok, amiket kicsit másként csinálnék, de végül is ezek az én gyermekeim. Olyanok amilyenek, de az enyémek.

Fényképek forrása: www.docuart.hu, www.transindex.ro

Az interjút: Leitner Roland, Köllő Tünde és Seregi Thomas készítette.