Ha leszólítanánk valakit az úton, és megkérdeznénk tőle, melyek társadalmunk legégetőbb problémái, valószínűleg azt válaszolná, hogy a klímaváltozás, a mélyszegénység, a túl kevés ivóvíz, a rengeteg szemét. Csupa olyan dolog, amivel nap mint nap találkozunk, és amiről mindenhonnan hallunk. Vannak viszont olyan rejtettebb, mégis világméretű gondok, amelyeknek elszenvedői szintén köztünk élnek. Összefutunk velük a sarkon, mellénk ülnek a buszon, de mi róluk mit sem sejtve éljük a kényelmes életünket. Ilyen probléma a menstruációs szegénység, amely becslések szerint 1,2 milliárd nőt érint a Földön.

Ezek a lányok, nők általában olyan körülmények közt élnek, ahol nincsenek meg az alapvető higiéniai feltételek, sem pedig elegendő pénz, hogy intimbetétekhez, tamponhoz juthassanak. A probléma nemcsak a fejlődő országokat érinti, Nagy-Britanniában minden tizedik lány menstruációs szegénységben él.

Ugyanezekkel a nehézségekkel küzdenek a hajléktalanok, akik gyakran napokig éheznek, csak hogy ne lássa ország-világ, hogy „éppen megvan”. Bármennyit is fejlődött a társadalom, a menstruáció leküzdhetetlenül tabutéma maradt. Pontosan ezért a legnagyobb gondot a fiatalkorú lányok számára okozza. Akik aggódnak amiatt, hogy „átüt a szükségmegoldáson”, ami sokszor egy zoknit, vattát, papírzsebkendő-gombócot takar. Frusztráltak lesznek, nem tudnak figyelni, sokan ezért ki is maradnak az iskolából, gyakran havonta egy egész hétre. Egyes országokban próbálnak tenni ellene, segélyeket osztanak ki az iskolákban, a vécépapír mellett betéteket és tamponokat is biztosítanak a diákoknak.

Hasonló helyzetet élnek át azok a felnőtt nők is, akiket több éhes száj is hazavár, és ezért nem engedhetik meg maguknak a higiénia luxusát, amit sokan természetesnek veszünk.

Eddig még csak civil szervezetek és magánszemélyek igyekeztek tenni az ügy érdekében, amire így bukkantam rá én is. Az elmúlt időszakban több általam kedvelt influenszer is megosztotta a menstruációs szegénységgel kapcsolatos véleményét és azt, hogyan próbál segíteni a nehéz sorban élő nőtársain.

Megdöbbentő dolognak tartom, hogy erről a szintén égető fontosságú problémáról egészen múlt hétig még nem is hallottam. Először arra a következtetésre jutottam, hogy csak én nem járok eléggé nyitott szemmel a világban. Megkérdeztem több személyt a környezetemben, hogy mit tud a menstruációs szegénység fogalmáról, vállvonogatva azt felelték, hogy valamilyen betegség. Ez nagyon jól rávilágít arra, hogy mennyire nem foglalkozunk vele és nem beszélünk róla, pedig olyan téma, amit nem szabadna elhanyagolni, tenni kellene az ügy érdekében, mert minden nőnek egyaránt szüksége van arra, hogy ne a piros betűs napok határozzák meg az életét.