Véget ért a 2. Erdélyi BeerPong finálé

Az amerikai Campus-fil­mek­ben gyakran látott beer­pong egyre népszerűbb hazánkban is. A házibulik kedvenc ivós játéka mára már versenyággá nőtte ki magát. Európa-szerte bajnokságot rendeznek itt, Erdélyben is. A finálénak idén Kolozsvár adott helyet.

Az 50-60-as években eredetileg még csak az egyetemista bentlakásokban és bárokban játszott beerpong mára saját világbajnoksággal rendelkezik. A sztereotípiákkal ellentétben hívei kulturális italozásként hirdetik, hiszen egy ügyességi versenyről beszélünk. Saját szabályzattal, bírókkal, kultúrával és aktív szervezetekkel rendelkezik. Ilyen például az Erdélyi BeerPong Egyesület (TBA), amely múlt hétvégén rendezte meg a 2. Erdélyi BeerPong Bajnokság fináléját több mint 300 résztvevővel. A legtöbben szurkolni jöttek, mivel a finálé hét fordulót követő döntőnek számít.

Románia harmadszor vesz részt az Európai BeerPong Bajnokságon januárban, ahol a vasárnapi beerpong döntő győztesei: Bálint Lehel és Orbán Bakk Levente, azaz a  BL&BL csapata képviseli az országot. A magyarországi országos döntőre szintén harmadszor, a finálés dobogó másodikjai mehetnek: Paulik Máté és Pakot Botond a Rio de haneeiro csapatából.

A beerpong több variációját próbálhatták ki az érdeklődők, emelte ki Ferencz Mónika, az esemény főszervezője: „A páros vetélkedő mellett az egyedi sikereknek is helyet biztosítottunk a dobóversenynél, ahol 20 pohárba kellett egymás után beletalálniuk a versenyzőknek, de trickshot próbán a legmeglepőbb variációkkal találhattak a pohárba: esernyő, longboard, söröshordó, palánk stb. segítségével. Elhoztuk még a fináléra az egyszemélyes (1 Vs 1) beerpongot és ennek a pontokért dobásos verzióját is. Azt tapasztaltam, hogy egyre többen ismerik meg a beerpongot Kolozsváron, majd otthon társaikkal folytatják a játékot.”