Gustav Klimt 19. századi osztrák festőművész, a szecesszió egyik kiemelkedő alakja. Élet és Halál című olajfestménye 1911-ben első díjat nyert a Nemzetközi Kiállításon, Rómában. Klimt a festményt 1915-ben fejezte be, hétévi munka után, és mindmáig világszerte elismerésnek és csodálatnak örvendő darabként tartják számon. Az eredeti kép arany háttérrel rendelkezett, ezt azonban Klimt átfestette szürkés színre. Jelenleg Bécsben, a Leopold Múzeumban látható.

A kép két fő elem köré szerveződik. Egyik oldalon feltűnik a halál mint a jól ismert kaszás, arcán kaján vigyorral. Csontvázként „testesült meg”, mintás, díszített köpenyt visel, keresztek díszítik. Jobboldalt több személy látható homogén masszává összefolyva. Egy fiatalabb és egy idősebb férfi, egy csecsemő és hat nő jelenik meg, akik mintha mintás takaróba csavarodva kapaszkodnának egymásba. Arcukon pír és a különböző érzelmek kifejeződése látható, ugyanakkor a halállal ellentétben, ők egymásra koncentrálnak, nem a kép másik felére.

A mű tökéletesen beilleszkedik Klimt alkotásainak sorába, itt is tisztán felismerhetőek a jellegzetes minták és színek, formák és vonalvezetések, ugyanakkor a halál témája, a bibliai vonatkozások is a festő ismertetőjelei közé tartoznak. Érdekessége, hogy tematikailag nagyon hasonlít Klimt Remény (I.) című képéhez, az élet és a halál közötti ellentételezéssel, ezek szimbolikus megjelenítésével. Az ellentét az élet és a halál, illetve ezek megtestesülése között a formák, színek, szimbólumok kontextusában is feltűnik.

A vonalvezetés hullámzó, görbített. A szecessziós festmények védjegye itt is megjelenik: kerülik az éles, egyenes vonalvezetést, helyette folyamatos, a tekintetet „körbevezető” technikát alkalmaznak. A szabadon áramló, természetes növekedés élményét keltő formák a kép egyik oldalán dinamizmust, életet jelenítenek meg, míg a másik oldalán ugyanezek a vonalak mégis az állandóságot, az elmúlást fejezik ki. A vékony, ugyanakkor kontúros vonalak a kép elemei közötti határokat jelölik, a szereplők körvonalait, kitöltő részek és a háttér kontrasztját. A kép oldalán lévő két rész egymással párhuzamos, a vonalak úgy helyezkednek el, mintha ezek egymás mellé helyezve egészet is alkothatnának, ezzel sugallva, hogy az élet és a halál, bár párhuzamba vonható, mégis tulajdonképpen kiegészítik egymást.

A színvilág már önmagában nagyon kifejező. Egyértelműen kivehető, hogy míg a kép bal oldalán a hideg, addig a kép jobb oldalán a meleg tónusok dominálnak. A halál megtestesülése, a halandóság jelképe, ahogy azt elvárnánk tőle, zordságot, misztikumot sugall a színek és minták segítségével. A kék, lila, fekete és zöld tökéletes kontrasztot alkot a másik oldalon megjelenő piros, sárga és barna színekkel. Utóbbiak az életet jelenítik meg a vásznon, az energia, öröm szimbólumai.

A kép első ránézésre megragadja az ember figyelmét kidolgozottságával és színpalettájával, amely figyelmet a mögöttes tartalommal tartja fent. Klimt az akkori korszellemmel szembemenve a remény megjelenítésére törekedett, hiszen a kép szereplői ahelyett, hogy bármiféle félelmet, aggályt mutatnának a halál irányába, tudomást sem vesznek róla. Az élet megtestesüléseként minden korcsoport megjelenik. Fel van tüntetve a képen csecsemő, idős ember, fiatal lány és középkorú férfi, boldogan, elkeseredetten és gondtalanul. Ezek együttes felsorakoztatása hozza létre a lét kifejeződését, annak ártatlanságát, tökéletlenségét és szépségét.

Az itt megjelenített allegorikus ábrázolás nem egyedülálló a művészettörténetben. A halál motívumával, a halandósággal, az élet és halál közötti kontraszttal több más festményen is találkozhatunk, ez a téma mindig is foglalkoztatta a művészeket, gondolkodókat. Evelyn De Morgan A halál angyala és Marianne Stokes A halál és a szobalány című festménye ugyanezt a halállal való találkozást mutatja be, hasonló ellentételezéssel a színek, formák és a fény-árnyék játék segítségével. Klimt több képén is találkozhatunk ugyanezzel a témával (például a Remény vagy a Ria Munk a haláloságyán), de maga az élet szépségének megjelenítése és a női alakok illusztrálása is visszatér az osztrák festőművész munkáiban.

Megjelennek a halál ruháját és az élet folyamát alkotó, textilanyagokat imitáló felületek, amelyeket dekoratív elemek, geometrikus formák alkotnak. Ezek a felületek sík hatásúak, csak a formák szabálytalan foltjai adnak nekik dinamikusságot. A színpompás négyzetek, háromszögek, pöttyök a szecesszió kedvelt mintái és motívumai közé tartoznak, ezeket textileken, könyvek illusztrációin, kávéscsészéken is előszeretettel használták.

A kép elrendezése a lényeg kiemelésére hivatott, ahogy ez a festő más képein is észrevehető. A háttér elmosódott, egyszínű, egyszerűségével teret ad az előtérben megjelenő színek és formák kibontakozásának. Az arányok a hangsúlyt a kép jobb oldalára irányítják, az ott szereplő alakok nagyságviszonya dominál, az élet halál fölötti felsőbbrendűségét jelképezve.

Kép forrása: Leopold Museum