Azt szeretném, ha most megállnál pár pillanatra és elképzelnél valamit, szerintem nem lesz nehéz dolgod. Szilveszter éjszakája van. A levegőt valami keserédes érzés tölti be: múlt és jövő, kezdet és vég. Az óév minden emléke, a jó és rossz érzések, a boldog és könnyes pillanatok, a családdal, barátokkal töltött percek, a magány órái mind-mind értékesebbé válnak, széppé alakulnak, ahogy az év végéhez közeledsz. Aztán eszedbe jutnak a jövőbe vetett reményeid, az új év sok titkot rejtő bizonytalansága, a kíváncsiság, hogy mi vár rád s a gondolat, hogy ezúttal minden jobb lesz. Mert az kell, hogy legyen.

Ott állsz egy sörrel a kezedben egy hatalmas buli közepén. A társaság túlnyomó többségét nem is ismered, de azok az emberek, akik igazán számítanak, ott vannak körülötted. Legalábbis egy részük. Boldog vagy. Pár pillanat erejéig próbálod elfelejteni a múltat s nem félni a jövőt. Ennek ellenére azért ott motoszkál a fejedben néhány régi kép, az év egy-egy története, amire olyan szívesen emlékszel vissza, pár elejtett mondat, néhány befejezetlen ügy, kérdések, amikre azt reméled, majd az új évben megtalálod a választ. Úgy érzed, tele vagy élettel, reménnyel, erővel. Terveket szövögetsz. Próbálod összerakni az előtted álló év kirakós darabkáit. Kalandokra, kihívásokra vágysz, olyan érzésekre, amiket eddig nem tapasztaltál meg. Persze az is jó lenne, ha idén több időt tölthetnél a családoddal, mostanában talán jobban elhanyagoltad őket.

Aztán elüti az éjfélt az óra. Pezsgősüvegek pukkanása hallatszik a terem minden részéről. A pohárkoccintások összekeverednek, összefolynak a kacajokkal s a boldog újévet kívánók hangjával. Megöleled a melletted állókat. Magadhoz szorítod őket, mintha ez lenne az utolsó alkalom arra, hogy ezt megtehesd. Belefeledkezel a tűzijáték vakító színkavalkádjába, kortyolsz egyet a pezsgődből s halkan magadnak is azt kívánod, hogy legyen egy boldogabb új éved, vagy inkább csak ne legyen rosszabb. Nem teszel újévi fogadalmat, tudod, hogy úgyis fölösleges. A hangszórókból áradó zene s az alkohollal keveredő érzések mámorában úszol. Aztán kilépsz az ajtón s meglátod a fényárban úszó Boszporuszt, pár pillanatra elakad a lélegzeted az eléd tárulkozó látványtól. A szél belekap a hajadba, s végigsimít az arcodon. Az fut végig az agyadon, hogy legszívesebben megállítanád az időt, s mindig ebben a pillanatban élnél, mert most minden annyira tökéletes.

Aztán egy gépfegyver lövéseinek fülsüketítő ropogása hasít bele az éjszakádba, s a tökéletes szilveszteredet hirtelen félelemmel telt sikolyok hangja nyeli el…