Új év, új én. Na persze… Kicsit unom már a szokásos maszlagot. Én erre az évre nem fogadtam meg semmit, ahogy az előzőekre sem. Nem azért, mert nem tudnám betartani, hanem azért, mert nem sok értelmét látom. Megfogadjak valamit, amire lehet, néhány hét múlva nem is emlékszem már, csak hogy ne maradjak le a többiektől? Milyen már…

Ehelyett inkább az új év első napjaiban eldöntöttem, hogy miket szeretnék csinálni, megvalósítani ez idő alatt. A legelső, ami nagyon aktuális lesz számomra az, hogy elköltözöm. Végre új impulzusok érnek a sok bezártság után. Minden szempontból a legjobbkor jön ez a változás. Ezzel fogok véglegesen kiszakadni az elmúlt évből. Kicsit azért sajnálom is, hogy itt kell hagynom az anyuhotelt, mert mégiscsak a gyerekkoromat és a kamaszéveimet ebben a kis kuckóban töltöttem, de nem szomorkodom, mert minden egy tarsolyban van: érzések, élmények, és a hőn szeretett miszmaszjaim.

Az egyetemmel kapcsolatban nem igazán tervezek semmit, mert hát lehet-e tervezni ilyen időkben? Folytatom a monoton egyetemi életemet a laptop előtt, és várom a pillanatot, amikor azt mondják, hogy újra áttelepíthetem magam a virtuális világból az igaziba. Most még azért sem panaszkodnék, ha az ötödik emeletre gyalog kellene felmenni. De egyelőre ez álom marad. Azért annyi reményem van, hogy legalább a következő tanévet ott kezdjük, ha már idén is olyan szerencsések voltunk, hogy egész évben a „maradj otthon” kötelezettségnek kellett eleget tennünk.

2021-ben szeretném, ha már nem az előbb említett két szó határozná meg a napjaimat vagy mondjuk a nyaramat. Csodálatos helyekre tervezek utazni a barátaimmal, szeretnék fesztiválra menni velük vagy késő estig kártyázni, társasozni, iszogatni és szórakozni a városban. Jó lenne, ha mehetnénk színházba és moziba, kikapcsolódni. Hiányzik az az érzés, amikor igazán szabad vagyok. Hiányzik az, amikor nem kellett figyelnem hány óra, mert nem kellett hazaérnem még tizenegy előtt. Hiányzik az a régi pezsgés. Hiányoznak a csoporttársaim, mert bár beszélgetünk az online platformokon és találkozunk az online órákon, az mégsem olyan, mint amikor személyesen ülünk egymás mellett a 302-es teremben. Sok minden hiányzik, amit nem tudom, mikor kapok vissza, vagy visszakapom-e egyáltalán, de egy biztos: ebben az évben nagyon bízom.