Amikor az Erasmus+ programokról hallunk vagy olvasunk, egyből valami különlegesre, megfogalmazhatatlanra gondolunk. Hirtelen azt hisszük, ezen csak nagyon különleges emberek vehetnek részt és lehetetlenség bejutni. Vagy csak egyetemistáknak „tartogatják”. Pedig dehogy. A sarmasági Szabó Vanda tizenegyedik osztályos volt az első Erasmus+ programja idején. Próba szerencse, ahogy szokták mondani. Vanda pedig megpróbálta, és háromszor is volt alkalma részt venni egy-egy ilyen programban az elmúlt két év alatt.

Hogyan találkoztál az Erasmus+ programokkal?

– A SzIT-nek (Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács) köszönhetően vehettem részt az első Erasmus+ programomon 2019-ben, ami Szilágy megyében, Kémeren zajlott, ha jól emlékszem, nyolc ország képviselője vett részt rajta tíz napon keresztül. Felejthetetlen élmény volt számomra, olyan barátokra tettem szert, akikkel még most, két év elteltével is tartjuk a kapcsolatot. A program lényege a kisebbségek romániai helyzete és annak megismerése volt, erről rengeteg előadást láthattam a tíz nap alatt. Az volt a legemlékezetesebb pillanat, amikor egy este tábortüzet gyújtottunk, mindenki együtt volt, jól éreztük magunkat, énekeltünk, táncoltunk. Hihetetlen emlék még most is.

Ezenkívül még két Erasmus+ programon is részt vettél.

– Idén nyáron Pozsonyba utaztam, ahol ugyancsak nyolc ország képviselőivel töltöttem együtt tíz nagyszerű napot. A téma itt is a kisebbség helyzete volt, csak Szlovákiában: megismerkedtünk a kisebbségek megsegítésére létrehozott NGO-kkal (nem kormányzati szervezet). Erről a programról egy ismerősömtől hallottam, s úgy gondoltam, megpróbálok rá jelentkezni, szerencsére sikerült is bejutni. Romániából négyen vettünk részt, számomra teljesen ismeretlen emberekkel utaztam, így nagyon izgalmas volt az egész, nemcsak a környezet miatt.

A harmadik Erasmusom Manchesterben, Angliában zajlott, tíz napon keresztül a nemek közötti egyenlőségről beszélgettünk, különböző szemszögekből közelítettük meg a témát. Mindig is foglalkoztatott ez a terület, akik ismernek, tudják, hogy nagyon feminista vagyok, érzékenyen érint, és mindig kihasználom a lehetőségeket, ha vitába bonyolódhatok ezzel kapcsolatban. A program leírása fogott meg a leginkább, nagyon kíváncsi voltam arra, hogy miként állnak ehhez a különböző országokból érkező emberek, meg persze Anglia is nagyon érdekelt, szeretem azt az országot.

Alapjáraton az ilyen programokon angolul társalognak az emberek. Te hogyan álltál az angollal az Erasmusok előtt és hogy állsz most, három ilyen élmény után?

– Úgy hiszem, szerencsés helyzetben vagyok, mert nyelvvizsgával rendelkezem és mindig is jól ment az angol, és igen, minden-minden ezen a nyelven zajlik ezeken a programokon. Azt viszont elmondhatom, hogy amikor tíz napon keresztül csakis angolul beszélsz mindenkivel, többnyire angol környezetben élsz, teljesen másképp látod majd a világot. Nem mindegy, hogy heti kétszer egy óra erejéig esetleg megszólalsz angolul a tanórákon, vagy csak angolul tudsz kommunikálni a melletted ülő emberrel.

Vannak-e az Erasmus programoknak nehézségei?

– Az első néhány nap nagyon nehéz: nem ismersz senkit, új a környezet, a világ, a látásmód, új barátokat kell szerezned, ha nem akarsz végig egyedül maradni, ez pedig sokaknak jelent gondot. Ennek ellenére úgy érzem, megéri. Felejthetetlen élményekkel tértem haza mindhárom alkalommal, olyan emberekkel ismerkedtem meg, akik maradandó nyomot hagytak bennem, és ez minden fáradozást megért. Megérte, hogy néhány napig kellemetlenül, kínosan éreztem magam az új környezetben, hogy kimozdultam a jól megszokott komfortzónámból.

Miért ajánlod az embereknek?

– Sokat lehet tanulni, fejlődni. Nem úgy kell elképzelni az előadásokat, a programokat, hogy csak ülsz és hallgatod az előadót. Minden interaktív, kreatív játékokkal tanulsz, fejlődsz: ültök egy hatalmas körben, mindenki vidám, mindenki szóhoz jut, elmondhatja a véleményét – és nem baj, ha nem tökéletes megfogalmazással, de legalább próbálkozik, mert igazán akarja. Akkor szólalsz fel, amikor akarsz, és mindegy, mit mondasz, mert nincsenek rossz válaszok.

Változtál-e az Erasmus+ programok által?

– Sokkal nyitottabb lettem, könnyebben szólalok meg olyan környezetben, ahol nem feltétlenül érzem otthonosan magam, vagy ahol nem ismerek senkit, könnyebben szólok hozzá olyan témákhoz, amelyekről évekkel ezelőtt talán még el sem gondolkodtam.

Hogyan fér bele az idődbe?

– Elég nehéz beosztani az időt erre is. Ha iskolás vagy, akkor azért, hiszen a tanulás a legfontosabb. Most, hogy befejeztem a sulit, sokkal könnyebb rászánni az időt, és remélem, ez a jövőben sem fog változni, sőt abban bízom, hogy egyre több és több ilyen eseményen vehetek részt.

Van-e kilátásban olyan Erasmus program, amin hamarosan részt vehetsz?

– Igen, eddig úgy van, hogy tavasszal Spanyolországba utazom. A témát még pontosan nem tudom, de már nagyon várom.

Van-e a környezetedben valaki, aki hozzád hasonlóan Erasmus+ programokra jár?

– Igen, egy családtagom az egyik egyetemi félévében Erasmus+ programon vett részt cserediákként, és bevallása szerint ez volt az egyik legjobb egyetemi év.

Miért ajánlod?

– Mindenkinek bátran merem ajánlani, hogy részt vegyen minél több ilyen programon. Nem kell attól félni, hogy „jaj, Istenem, nem ismerek senkit, nem ismerem az országot, sem az ország nyelvét, vajon mi lesz velem”. Ez teljesen lényegtelen. Néhány nap alatt bele lehet rázódni, és nagyon megéri.

*

Miután tavaly végzett a szilágysomlyói Simion Bărnuţiu Nemzeti Kollégium magyar tagozatának matek–infó osztályában, sok erdélyi magyar sorstársához hasonlóan Vandát is elvágták a román érettségin. A vizsga megismétlésére készül, közben kiszolgálói munkát vállalt és továbbra is keresi az Erasmus-programokat, amelyektől arra is számít: segítenek eldönteni, sikeres érettségi után milyen pályát válasszon, milyen szakon folytassa a tanulást.

MI IS AZ AZ ERASMUS+?

„Az Erasmus+ az európai oktatás, képzés, ifjúságügy és sport támogatására irányuló uniós program. A program támogatja az európai oktatási térségben, a digitális oktatási cselekvési tervben és az európai készségfejlesztési programban meghatározott prioritásokat és tevékenységeket. A program emellett segíti a szociális jogok európai pillérét, végrehajtja az EU 2019–2027-es időszakra szóló ifjúsági stratégiáját, fejleszti a sport európai dimenzióját. Az Erasmus+ program mobilitási és együttműködési lehetőségeket kínál: a felsőoktatás, a szakképzés, az iskolai oktatás (beleértve a kisgyermekkori nevelést és gondozást is), a felnőttoktatás, az ifjúság és a sport terén.” (erasmus-plus.ec.europa.eu)

 

Hozzászólások