Három évvel ezelőtt egy időben adtam a fejem történésznek és újságírónak, (ki)képzésemet mindkét esetben a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatóinak kezébe adtam. Egy – teljességében online – tanév elmúltával úgy mérlegeltem, hogy a jóból is megárt a sok: publicista énemet szenderegni hagytam, két évre befagyasztottam hallgatói jogviszonyomat, közben pedig a múltkutatás diplomásává váltam. Szeptember első napjaiban izgatottsággal „olvasztottam ki” a tanulmányi szerződésemet, hiszen már türelmetlenül vártam, hogy beülhessek a volt szaktársaim által oly sokat emlegetett 302-es terem padjaiba, ám az évnyitót követően lelkesedésem lankadni kezdett.

Ugyanis az órarendben minden terem neve előtt szerepel a nagy O betű. Ez azt jelzi, hogy a tanóra a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának legújabb épületében, az úgynevezett FSPAC 3-ban lesz, amelyet Kolozsvár még nemrég Onix Hotel néven ismert. A kar főépületétől alig néhány száz méterre eső létesítmény négycsillagos szállodaként üzemelt, amelyet az egyetem tavaly vásárolt meg és kezdett átalakítani, hogy az megfeleljen a felsőoktatási intézményektől elvárt normáknak. Hogy miért helyeztek minket a szállóba? Miután csatlakoztam újdonsült szaktársaimhoz, csoportunk létszáma öt főre ugrott, kis csapatunk pedig bőséggel elfér az alig tizenöt négyzetméteres hotelszobákban, nem kell ránk pocsékolni a főépület nagy auláit.

Miből is áll napjainkban egy-egy tanterem felszerelése? Padok, székek, áram- és internetellátás, nagy méretű digitális kijelző és a tábla. A látszat azt mutatná, hogy jól áll a szénánk: ha pad nincs is minden teremben, ezt pótolja a szék karfájára rögzített, le- és felhajtható kis asztallap, amelynek felülete a füzet számára épp elég (toll már nem biztos, hogy elfér mellette). Laptopot ne akarjunk ezekre feltenni, mivel nincs rá garancia, hogy azt a súlyt elbírják, de hát azért lap-top, hogy az ölünkben tartsuk. Jómagam tízesztendős, ötkilós őskövülettel dolgozom (minek váltsak, amíg a feladatát elvégzi?), egyetlen fogyatéka, hogy áramellátás nélkül nem robban be, így egy aljzatot mindig elfoglalok. Ezáltal pedig megfelezem a teremben rendelkezésre álló áramforrásokat. (A másik aljzat a digitális kivetítő táplálására szolgál, szaktársaimnak tehát nem marad semmi.) A szóban forgó képernyők ellen semmi kifogásom nem lehet: óriásiak, a kis terem bármelyik sarkából tökéletesen láthatóak – már ha a nap sugarai éppen telibe nem találják és nem tükröződnek rajtuk, ennek a megelőzésére pedig függöny nincsen. A második tanítási héten már be is lehetett őket kapcsolni, remélhetőleg hamarosan lesz kábel is hozzájuk, hogy össze lehessen kapcsolni számítógéppel, és akkor végre használni is lehet majd. Ugyanígy bízunk abban, hogy a közeljövőben érkezik az internethálózathoz forgalomirányító (közismertebb nevén router) és a táblákhoz szivacs is, hogy ezek se csupán porfogóként szolgáljanak.

Viszont, hogy ne csak az érem egyik felét mutassam fel, beszámolok arról is, hogy mi van, nem csak arról, hogy mi nincs. Mint bármely négycsillagos szállónak, az Onixnak is minden szobájához terjedelmes, pompás mosdó járt. Ezek a helyiségek olyannyira specializáltak, hogy képtelenség lenne átalakítani őket bármi más célra, így minden „tanterem” saját luxusfürdőszobával rendelkezik. Pezsgőfürdő (avagy jakuzzi), tágas tusoló, bidé, hajszárító, de még vezetékes telefon is van, ha a magunkra szánt idő alatt szeretnénk a szobaszervíztől bármit igényelni – akarom mondani a portástól. És igen, leellenőriztük: meleg víz van, a buborékok továbbra is töretlenül zubognak a kádban, így semmi sem gátol meg attól, hogy az egész napi agytágítást követően kicsit kikapcsolódjunk. Nem mellesleg a diák spórol, ahol csak tud, a meleg víz pedig a kintlakásban drága.

Panaszra tehát semmi okunk. Sokan meg sem engedhetik maguknak a négycsillagos szálló által nyújtott kényelmet, mi pedig mindennap ingyen és bérmentve élvezhetjük. Lesz még itt pezsgő, kaviár, kubai bőrszivar… de a jóból is megárt a sok.

A kép forrása: Hotel Onix weboldala