Megint kezdünk, és mit kell ilyenkor mondani? Jó tanulást, hát persze! Csakhogy a tanulás sosem jó, legfeljebb akkor, ha azon ritka emlősfaj egyedei közé tartozol, akik nem siették el az egyetemi szak választását a sikeres érettségi „azt a rohadt, matekból is átmentem” megrészegítő élményének hatása alatt. De hol van már a tavalyelőtti-előtti hó?

Mikor az ember harmadéves lesz, a rokonok feltűnő magabiztossággal nyugtázzák el, hogy na, most már aztán vége. A sörényes-patás négylábú bájdorongját, azt! Hát persze, hogy nincs vége! Mert hát ugye, mesteri nélkül mit ér az ember? Nem sokat. De vajon mesterivel ennél többet? Optimizmust legalább és reményteljes hitet abban, hogy 5 évnyi tanulás és a családi kassza cseppet sem kolozsvári fizetésből összekapart alapjának feledhetetlen megnyirbálása után tényleg nem a sarki shaormás pult mögött végzi. Garancia nincs. Van valamire egyáltalán? Arra igen, hogy részt vegyél hatvanezer príma gyakornoki programban, amelyért egy fityinget sem kapsz, és, hogy a saját bőrödön tapasztald meg, ha az orrod elől kapják el az ígéretes melót a főnök unokatestvéreinek sógorai. Mert a versenyvizsga Romániában törvényszerűen formalitás. Legalább is ezt mondják a nagyok.
Sebaj, mély levegőt veszünk, jó nagyot nyelünk, harmadszorra is új bentlakásba költözünk, kicseréljük az eltört felmosót, veszünk pár új zoknit, új szobatársakhoz igazodunk, és valódi őszinteséggel hálát adunk a legnagyobb hatalomnak, ha egyikük sem horkol, vagy csörömpöl hajnali két óra magasságában. Viszont harmad évre az ember legalább már nem sózza el a zacskós levest. De aztán új kérdések kezdenek követhetetlen tempójú kállai kettőst járni elménk közel sem elég sűrűn bokros vájataiban, mint: Mi van, ha nem lesz elég komoly a témám az államvizsga-dolgozatra? Mi van, ha nem lesz időm a féléves szesszió mellett az írásbeli záróvizsgára is felkészülni? 90 kérdés lesz? Á, annyira csak meg tudom oldani, hogy elég legyen mesterire. Úgy sem jön minden sikerorientált akarnok a karról mesterizni! Basszus, a mesteri! Kutatási tervet kell készíteni! De miből? … Álljunk csak meg, hová menjek mesterizni?
Aztán arra gondolsz, hogy elérkezik-e valaha a nap, amikor véget ér a „csak tanulás és még huszonévesen is gyereknek érzem magam” fázis? Valahogy az ember ilyenkor már nem a Mikulást várja türelmetlenül, inkább azt kérdezi: mennyit kell még aludni, amíg eljön a nap, amikor a szüleimnek egyetlen kék hasút sem kell küldeniük nincstelen utódjuknak?
Majd rájössz, hogy így, az alapképzés vége felé kezded megkedvelni az egyetemed, és örülsz, hogy a finálé felé a rokonsággal ellentétben a barátaidnak más a véleménye az államvizsgás évről („Basszus, te végzel! Iszunk!”). Lassan már nem az államvizsgától rettegsz, hanem napi szinten imádkozol azért, hogy az egésznek valódi hasznát lásd majd a nagybetűsben. No meg, hogy te ne tartozz a becsületes alulfizetettek közé (mert országunk velejárója a tisztesség és a vaskos tarsoly közti elkerülhetetlen választás). Végül ráeszmélsz, hogy egyetemi éveid során meghatványozódott Istenbe és szerencsébe vetett hited többet ér a diplomádnál.
Kezdőknek és végzőknek: bort, búzát, békességet, s kellemes új tanévet!