A nem-ösztönzés művészete

Képzeld el a motivációd úgy, mint egy nagy, árnyas tölgyet. Az élet égető napsütése  nem tud elbágyítani, mert amikor nehézségekkel találkozol, ide vonulsz vissza megpihenni, innen nyered az erőt, hogy másnap újult erővel küzdj tovább. Gyorsan teret hódító pszichológiai kutatások szerint azonban a legtöbbünk gyerekkori kis csemetéjét nem kertészek, hanem favágók vették gondjukba. Hogyan kell egy kívánatos cselekedetre/viselkedésre ösztönözni valakit? Ha közvélemény-kutatást végeznél, a legtöbb ember valami ehhez hasonlót válaszolna: jutalmazd a megfelelő viselkedést, és büntesd a nem megfelelőt. Elég egyszerű, nem? Nem kell nagyon megerőltesd magad, hogy lássad: a cukorkák, dicséretek, jó jegyek, diplomák, pénzjutalmak, díjkiosztók, ösztöndíjak, fizetésemelések, előreléptetések, bónuszok és a pofonok, szidások, büntetések, rossz jegyek, buktatások, pénzbírságok, szenvedélyadók mind ugyanannak a filozófiai érmének a két oldalai. Ezt az általánosan elfogadott álláspontot készült megcáfolni 1969 nyarán Edward Deci.

Nekem is ez volt az első gondolatom

A kísérlet A három napos kísérlet áldozataként huszonnégy pszichológia hallgatót választott ki Deci, akik Soma kockákból kellett különböző alakzatokat kirakniuk (időre). Aki játszott már ilyennel, nem fogja nagyon sajnálni őket, mivel ez egy elég szórakoztató tevékenység. A csoport két részre volt osztva. A kísérlet az első napon mindkét csoportnak egyformán folyt le: miután két ábra már megvolt, a kísérletet levezető megfigyelő kiment a szobából nyolc percig, hogy „betáplálja az adatokat a számítógépbe”(más világ volt), igazából azonban folytatta a megfigyelést egy egyirányú tükör mögül. A résztvevők motiváltságát azzal mérték, hogy hány percig babrálnak még a Soma kockákkal egyedül, mielőtt megunják és elkezdik olvasni az asztalon stratégikusan ott felejtett újságokat. Deci nem csalódott a Soma kockák élvezhetőségét illetően: a megfigyelő eltávozása után átlagban mindkét csoport tagjai még 3-4 percig játszottak a kockákkal. A második nap hozta a változást. Az egyik csoporttal ugyanúgy levezette kísérleteket, hasonló eredményekkel. A másik csoportnál azonban változtatott a szabályokon: bejelentette, hogy minden megoldott fejtörő után egy dollárt kapnak. Hirtelen a csoport nagyon érdekelt lett a feladatban: átlagban öt percig oldották még a fejtörőket – ami egy teljesen normális eredmény ha a standard jutalom-büntetés rendszerben gondolkodunk. A meglepetés a harmadik napon történt. A nem jutalmazott csoport ugyanolyan körülmények között egy kicsit többet játszott mint előző napokon. Talán kezdtek belejönni a dologba, talán csak egy statisztikai véletlen. A másik csoportnak bejelentették, hogy elfogyott a pénz, úgyhogy ma ingyen kell majd játszanak, úgy ahogy az első napon. Ennek nem örültek túlságosan. Nemcsak, hogy a második napi, de még az első napi időnél is kevesebbet játszottak. A következtetés Ha belegondolsz, a kísérlet eredménye meglepő. Az a tény, hogy valakit megfizettek egy számára élvezetes tevékenységért, kevésbé elvezhetővé tette azt. A jutalmazott hallgatók második napon már nem voltak hajlandóak ugyanannyit játszani. Későbbi kutatások tömege véglegesen megerősítette: a külső motiváció (pl. pénz) nem csak, hogy gyengébb, mint a belső (pl. a munka öröme), de képes elpusztítani azt. Érezhető, hogy mennyire fontos, mennyire radikális következményei kellett volna legyenek ennek a meglátásnak a gyereknevelésre, oktatásra és az üzleti életre nézve. Ennek ellenére alig látjuk még a nyomait. Mentségükre hozható fel, hogy csak negyven évük volt rá. De erről a következő cikkben.