Ezúttal Vass Csaba slammer és költő verseit vesézték ki és vitatták meg a hallgatók október 24-én a Bulgakovban. A vitaindító André Ferenc, az irodalmi kör elnöke, a moderátor Gothár Tamás volt.

Az est a versek felolvasásával kezdődött. Vass Csaba elolvasta Magányod, Képeslap, A szabad társulás és a Két kép című verseit. Ezután André Feri egy kicsit kielemezte ezeket. Elmondta, hogy szerinte a slammer még keresi a nyelvet, és hogy egyes kijelentéseket túl eufemizál. Ugyanakkor kijelentette, hogy a saját nézőpontján keresztül próbálja bemutatni a világot. Szerinte néhányszor elbotlás nyilvánul meg és némi kiforratlanság, de egyes verssoroknál az embert kirázza a hideg, annyira jó.

A költő még felolvasta A százkettesen és a letisztázatlan verseit, majd ezután a közönség juthatott szóhoz. Valaki úgy gondolta, hogy a versek nyelvezete kiforrott s tárgyias, ugyanakkor az is elhangzott, hogy sokkal jobb a versek tagolása, ha azokat maga a szerző olvassa. André Feri erre rögtön reagált, azt válaszolva, hogy erős, precíz és érzékeny a látásmód és csak néhány sor kiforratlan. A következő hallgató a szóképeket emelte ki, amelyek szerinte kicsik, sűrítve vannak, de ha távol állsz tőlük és megfigyeled őket, akkor együttesen egy festményt alkotnak és egy másik jelentkező azt mondta, hogy az egyszerű képeknek olyan súlya van, amely kiemeli az egyszerű életnek az érzékét és súlyát.

Horváth Benji költő leginkább a fogalmazásban adott tanácsokat a fiatal költőnek. Arra bátorította, hogy hagyjon ki néhány szót egy sorból, mert az emelné annak a sornak a hatását és a szavak sorrendjén is változtatott volna néhány helyen. Kali Ágnes pedig kijelentette, hogy egyik verssor sem lehet kiforratlan vagy hibás, hanem tökéletlenek is lehetnek, mert igazából ez által egész és jó egy vers.

A vita végeztével szót kapott Vass Csaba is. Bevallotta, hogy vannak gyengébb sorai is, de úgy gondolja, hogy ez egyáltalán nem jelent problémát. „Bennem van annyi szerénység, hogy elismerjem azt, hogy nem tökéletesek a verseim, de más versek sem azok” – mondta Csaba az est résztvevőinek. Elmondása szerint, van mit rágódnia az elhangzottakon, de mindenképp tanul ezekből.

A múlt heti Bretter körhöz képest, most inkább az ifjúság képviseltette magát. Üdültebb és oldottabb volt a hangulat az elejétől fogva egészen a végéig. A következő Bretter kör két hét múlva, november 7-én lesz, hétfőn.

Kép: Kőmíves István

 

 

Hozzászólások