László Attilával hét évvel a Csillag születik után

Eltelt egy kis idő, amióta a kézdivásárhelyi srác megnyerte a Csillag születiket, fellépéseinek száma pedig egyre csak nő. Az erdélyiek szívébe már belopta magát, idén pedig lehetősége adódott Amerikában és Ausztráliában is megmutatni énekhangját az ottani magyaroknak, és ez még csak a kezdet… Az is elképzelhető, hogy egyszer talán egy zenekar tagjaként bukkan fel. László Attilával őszi nyaralása idején Kolozsváron beszélgettünk terveiről és tehetségkutatós emlékeiről.

– Mi van most veled? Hogyan alakul az életed?
– Jelenleg Budapest mellett, Szigetszentmiklóson élek. Idén végeztem a Kőbányai Zenei Stúdióban, ahol három évet jártam, zongora szakon. Még mindig a zene az, ami körülírja az életemet, hál’ istennek minden hétvégén van fellépésem. Folyamatosan azon vagyok, hogy újabb szerzeményeket alkossak. Nyitott vagyok mindenre, és igyekszem újabb dolgokat tanulni a zenével kapcsolatban.
– Idén voltak külföldi turnéid is.
– Hál’ istennek azt mondhatom, hogy ez az év mozgalmas volt, hiszen amellett, hogy elég sok fellépésem volt idehaza, számos külföldi meghívást is kaptam. Áprilisban eljutottam Ausztráliába egy egyhónapos turnéra. Többhelyszínes előadások voltak ezek, az ottani magyar közösségeknek énekeltem. Amerikában kétszer is voltam idén, szintén a magyarok előtt léptem fel. Eljutni ezekre a helyekre, és az ottani magyaroknak magyarul énekelni igazán felemelő érzés volt. Az ilyen fellépések során mindig egy álom válik valóra. Remélem, jövőre találkozom a kolozsváriakkal is a Kolozsvári Magyar Napokon, hallottam, hogy meghívnának újra, mivel idén nem tudtam eljönni a külföldi útjaim miatt. Voltam már itt 2013-ban, szintén a magyar napokon. Nekem az maradt meg Kolozsvárból, hogy nagyon jó közönsége volt, jól fogadtak az emberek, és még visszajönnék.
– Egy interjúban említetted, hogy régen tinisztárt akartak belőled faragni, de te ezt nem hagytad. Hogyan akartad, hogy rád tekintsenek, és hogyan akarod most?
– Igen, volt egy ilyen szándék. Az évek során rájöttem, hogy nem akarok beállni a celebsorba, hogy az emberek arról ismerjenek, milyen hülyeségeket vállalok be. Én azt szeretném, hogy a zenémmel legyek híres, ami tudom, nem egyszerű út. Sajnos manapság a legegyszerűbb útja a hírnév megszerzésének az, ha az ember beáll ebbe a celebsorba. De ez nem egy töretlen hírnév, ez egyik nap még van, aztán az emberek elengednek. Mondhatom, hogy a nehezebb utat választottam, és azt akarom, hogy úgy ismerjenek, mint zenész, dalíró, énekes. Ez hosszú évek munkája, de azon leszek, hogy megvalósuljon.
– Kerültél már különös helyzetekbe rajongóiddal?
– Furcsa élményekről nem igazán tudok beszámolni. Nem történt még semmi extrém vagy különös dolog. Az a legjobb érzés a rajongókkal kapcsolatosan, ha látom rajtuk, hogy szeretnek, hogy tetszik az, amit csinálok.

– El tudnád képzelni magad egy zenekar tagjaként?
– Igen, gondolkodtam már ezen. Az lenne a következő lépés, hogy zenekaros előadásokat is bemutassak, teljesen élő zenével, egy zenekarral együtt. Ez sem kis munka, hiszen meg kell találni a megfelelő embereket. Nem elég az, ha valaki jól zenél, jó ember is kell legyen, megbízható, akivel lehet dolgozni. Ez mind idő, kitartás meg hit kérdése, meg persze egy nagyobb lépés is, de szeretném elérni mindenképpen.
– Vannak már olyan személyek, akikkel esetleg ezt véghezvinnéd?
– A kőbányai iskola, ahova jártam, nagyon jó lehetőséget nyújtott, hogy zenészeket ismerhessek meg. Mivel ez egy könnyűzenei iskola, az ottani diákok többféle hangszeren is játszanak. Ott olyan embereket ismertem meg, akiknek bármikor szólhatok, ha arról van szó, hogy kell egy zenekar. Remélem a jövőben dolgozhatok velük, és sikerül valami jót összehozni. Fontos, hogy az embernek legyenek kapcsolatai zenei téren is.
– Kicsit a múltra reflektálva: amikor jelentkeztél a Csillag születikbe, volt valamilyen elvárásod? Így visszatekintve megkaptad azt?
– Annó úgy kezdődött, hogy na, induljunk el a nagyvilágba, próbáljunk szerencsét, lám’ mi lesz. Szüleimmel már régen terveztük, hogy jó lenne jelentkezni egy magyarországi tehetségkutatóba, hátha ott valaki felfigyel rám. Édesapám mindig a szívén viselte a karrieremet – ha lehet így mondani –, ő nagyon akarta, hogy ebből legyen is valami. Ő volt az a kezdő lökés az életemben, aki biztatott, hogy csinálni kell, nem szabad feladni. A műsor olyan ugródeszkát jelentett, amitől én teljesen azt érezhettem, hogy a zene az életem, és azt kell csinálnom. Máshoz nem is nagyon értek, nem is szeretnék mással foglalkozni, a zene az, ami nekem kell. Persze azóta sok idő eltelt, hiszen ennek hét éve, sok minden történt, változtam én is, de a cél ugyanaz, elismert énekesnek lenni.
– A verseny alatt szerzett kapcsolataid megmaradtak?
– A verseny alatt elég sok kapcsolatot szereztem… az elején. Sajnos, ahogy szűkült a kör, mindenki egyre jobban érezte, hogy ennek most már tétje van, és kezdtek elhidegülni a kapcsolatok is. Egy-kettő azonban a mai napig tart. Krizbai Teca volt az, akiről elmondhatom, hogy nem hidegült el, nem azt vette figyelembe, hogy egyre szűkebb a kör, valaki nyerni fog.
– Ha nem jelentkeztél volna 2011-ben, most megtennéd?
– Nem veszítenék vele, bármikor megtenném ezt a lépést, bármikor újra is csinálnám. Lehet, hogy nehéz időszak volt, főleg a castingokra kijárni, hiszen Kézdivásárhelyről Budapestre autóbusszal minimum tizennégy óra az út. Volt is egy ilyen faktor, hogy: muszáj ez? Megpróbáljuk? Csináljuk? Ezek ellenére én még egyszer nekikezdenék, mert nagyon nagy és meghatározó élmény volt az életemben.

Fotó: Nagy Andrea