Kedves Te!

Csak egy gyors kérdést tennék föl és máris folytathatod félbehagyott teendődet: mikor nevettél úgy igazán, olyan jó ropogóst, frisset, hogy a könny is folyt már az arcodon és a hasad is fájni kezdett? Emlékszel még egyáltalán erre az érzésre? Ha a válaszod igen, akkor máris abbahagyhatod az olvasást. Viszont, ha már te sem tudod pontosan, hogy mikor esett meg veled utoljára a nevetés esete, kérlek, kerülj beljebb!

Ha te is nevettél már úgy, hogy közben nem érezted a boldogság bizsergő érzését, ha kacagtál már úgy, hogy közben a mosoly nem érintett mást csak a szád szélét, akkor biztosan tudni fogod, hogy most miről beszélek. Hiszen hiába hisszük azt, hogy nevetni olyan könnyű, olyan természetes és egyszerű, sokszor vesszük észre, hogy igazából az egész teljesen erőltetett, mesterkélt, valahogy nem az igazi. És most valljuk be őszintén a szomorú igazságot: a nevetést, az őszinte nevetést valójában nem mindig könnyű összehozni. Kell hozzá egy csipetnyi önfeledtség, egy nagy kanálnyi őszinteség, egy maréknyi bátorság, egy jó adag boldogsághormon, továbbá a még ízlés szerint adagolható csoki, zene, egy jó kis társaság stb. Sokszor azonban ezek a hozzávalók nem mindig állnak rendelkezésünkre, s ezért a végeredménynek sem olyan az íze, mint ahogy azt már korábban tapasztaltuk. Valahogy hiányzik belőle valami.

De néha az is előfordul, hogy minden hozzávalónkból a meghatározott mennyiséget használtuk, az eredmény továbbra sem az igazi. A problémát ilyenkor a sütő is okozhatja, mert kihűlt, esetleg túlságosan felmelegedett vagy korábbi maradékok ragadtak rá. Olyan maradékok, amelyek túl nagy nyomot hagytak vagy olyanok, amelyek elterelték a figyelmünket. De elég a metaforákból! Te is tudod, hogy nem a sütőről, hanem a világunkról beszélek, ami tele van olyan dolgokkal, amelyek elvonják a figyelmünket a fontos dolgokról, például a nevetésről, az igazi nevetésről! Olyan tárgyakkal vannak tele a hétköznapjaink, amelyek elszórakoztatnak, de egy csöppet sem boldogítanak. Persze szent meggyőződésünk, hogy azok a kütyük, amelyeket most nem vagyok hajlandó felsorolni, mert mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy melyek is ezek, nem csak, hogy fölényes szerepet játszanak, de egyenesen ők jelentik a boldogságot, a mosolyt és a nevetést, na persze távolról sem az igazit, hiszen, ha még emlékszel az összetevőkre, a telefont nem írta a receptünk. Természetesen akadnak olyan pillanatok is, amikor egyszerűen túl sok a gondod, a problémád, a fölösleges aggodalom és feszültség benned és körülötted, ilyenkor azonban jó emlékezni egy fontos dologra, hogy mégse süljön el teljesen rosszul a dolog: a kacagás gyógyír a lelkedre, ha a szívedből jön!

Aztán a tárgyak mellett néha bizony ott vannak az emberek is, naná hogy ott vannak, sőt még a receptben is szerepeltek! De vannak olyan pillanatok, amikor, ha nem mi okozunk saját magunknak mérhetetlenül sok fejfájást, szomorúságot és lankadó ajkakat, akkor megteszik ezt mások. Hiszen sokszor meglenne minden okunk az örömre, mert sikerültek a vizsgáink, eljutottunk a régóta áhítozott álomvakációnkra, találtunk munkát, megkérték a kezünk, netán egyéb ínyencségek, mégis épp azok az emberek rondítanak bele a körülöttünk lebegő rózsaszín felhőbe, szórnak túl sok rossz dolgot az összeálló tésztánkba, akik tökéletessé kellene, hogy tegyék azt. Lehet, hogy ez is a világ hibája, hogy elfelejtettünk örülni a más örömének, hogy inkább irigyeljük a másiktól azt, mintsem osztoznánk a boldogságán. Lehet, hogy elfelejtettük, azzal, hogy ma mással örülünk, holnap mások fognak velünk boldogak lenni, hiszen a boldogság már csak ilyen „ma rajtad, holnap rajtam” dolog.

Bár nem vagyok szakértő, de mégis megeshet, hogy a baj az, hogy a sütőnk csak felületesen tiszta, a piszok pedig mélyre van lerakódva. S mivel a sütőnk felületes, amit kiveszünk belőle, az is csak látszólag lesz átsülve, belül viszont nyers marad. Nyers, felületes marad a nevetésünk, a boldogságunk, a kapcsolataink, az életünk. S míg sokszor azzal próbálunk meg törődni, hogy a másik sütője mennyire piszkos, a másik életében és ételében mennyi az átsült és mennyi a nyers, a saját sütőnk annyira bepiszkosodik, hogy még a végén nem találunk rá tisztítószert!

Ezért én most azt tanácsolom Neked, hogy miután félszemmel rápillantottál a szomszédod sütőjére, tésztájára, meg persze az autójára is, vess egy pillantást a magadéra, és mielőtt elszaladnál tisztítószerért, gondolj vissza arra, hogy mikor nevettél úgy igazán, szívből, könnyesen! Én is ezt fogom tenni.