Élménybeszámoló 2014 utolsó Open Mic Slaméről

Az idei év utolsó Slam Poetry Erdély által szervezett Open Mic Slam bajnoksága zajlott le tegnap este a ZUG.zone-ban. Az eseményen bárki a mikrofon és a közönség elé állhatott, s nem kevesebb, mint tizenhét ember döntött úgy, hogy él lehetőséggel. Akadt köztük tapasztalt slammer is, de szép számban jelentkeztek slam-szüzek  is.

Az egy dolog, hogy minden becsületes magyar előadás legalább tízperces késéssel indít, de a másfél órát egy kissé túlzásnak éreztem. Ami legalább biztos, hogy csak a nagyon elszánt érdeklődők maradtak fél tizenegyre.

A várva-várt kapunyitás után azonban már tényleg csak addig kellett várni, míg mindenki bejutott és megtalálta a helyét a teremben. Mindenféle további fennakadás nélkül az este lendületes, hangulatos, igazi slam-szagú volt.

Az egy híján háromtucatnyi fellépő a legszemélyesebb érzésektől kezdve a komplex társadalomkritikáig mindenféle tematikát megpiszkált – ki óvatosabban, ki pimaszabbul. Tény, hogy izgalmas volt ennyiféle szemszögből és stílusban megírt szöveget meghallgatni, de az is tagadhatatlan, hogy a végére eléggé elfáradt a közönség, és a tizenötödik fellépőt már nem olyan lelkesedéssel fogadta, mint például a hatodikat.

A zsűri döntése alapján 2014 utolsó Open Mic rendezvényének a dobogójára egy hölgy és két úriember állhatott. Olosz Réka (aki egyébként a Campus szerkesztője!!!) a végrendeletszerű slamével harmadik helyezett lett, André Ferinek pedig ezüstöt hozott a télapó (hó-hó-hó!). S a nyertes természetesen: Horváth Benji!

 

Hozzászólások