A Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium idén is feldobja Kolozsvár diákjainak tudományos életét, március 20 – 21.-én szervezik meg a VIII. Szakmai Napokat, a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar 118-as termében. 

De ahelyett, hogy a szervezet két foglalkozási területéből választana ki egy szűk, specifikus témát és az alapján választaná előadóit, megtalálta azt a pár elemet, ami megragadja minden karrierben álmodozó fiatal érdeklődését: azazhogy hogyan érhető el a szakmai siker, elismertség, mit jelentenek és mi vezet ezek megszerzéséhez.

Itt nem üdvözlőkártya szintű motivációs beszédekre kell számítani, hanem az előadók személyes útjairól, szakmai beteljesedéséről, és jelenlegi tevékenységeik velejáróiról, egy kisebb, tudományos háttérbe foglalva.

Az eddig bejelentett közgazdász előadók közé sorolható Adela Mirza, a Tetarom ipari park marketing szakembere, valamint Ambrus Ádám, az Amera csoport vezérigazgatója. Jogtudományi téren Dr. Radu Chiriță, egyetemi tanár, a “Chiriță și asociații” ügyvédi társaság koordinátora, továbbá a neves perekben résztvevő Bányai József ügyvéd jelenlétére is számíthatunk. Az előadók listája folyamatosan bővül, ami az esemény facebook oldalán követhető.

A két tudományág követőinek, tanulóinak, akár űzőinek is ajánlott a részvétel. De bármilyen típusú karrier indításakor jobb tudni, mit lehet/kell kikerülni és mikor érdemes hajtani a végső célig.

Hozzászólások