Sokszor azon kapja magát az ember, hogy hosszú perceken át csak a környezetét vizsgálja fürkésző szemekkel, de azért nem túl feltűnően, nehogy mások észrevegyék. Még a leghétköznapibb mosatlan halom, hidratálókrém, Dacia autó, beszélgetés, akár élethelyzet is olyan mélyen el tudnak gondolkodtatni vagy éppenséggel szórakoztatni, mint egy jól elkészített film vagy pazar színdarab. Botházi Mária ugyanezt teszi olvasóival a Boldogság juszt is a tiéd című kötetében.

A Székelyudvarhelyen született szerző több téren is tevékenykedik: egyetemi oktató a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, éveken át napi- és hetilapos újságíróként, illetve online szerkesztőként és publicistaként is dolgozott, jelenleg a ME.dok folyóirat főszerkesztője. A Boldogság juszt is a tiéd az első publicisztikakötete Botházi Marinak, és olyan írásokat tartalmaz, amelyek a Transindexen, a Krónikában és az Erdélyi Naplóban jelentek meg a régmúlt évek során. Noha azóta még megjelent két olyan könyve, amelyek publicisztikai írásokat és karcolatokat tartalmaznak (Biorobot,  Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2019; Fűnyíró a Tündérkertben, Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2022), mégis érdemes elolvasni a 2016-ban megjelent első szerzeményt is, amennyiben kis kikapcsolódásra és szórakozásra vágyunk.

A könyvben olyan fiktív, de hétköznapi karakterekkel találkozunk, akik akár mi is lehetnénk. Ott van például az aggódó, saját magát túlhajszoló anyuka, aki már ősszel a tökéletes karácsonyra gyúr, de a végén elbukik. Vagy az a nő, aki jó lenne, ha megszerezné a jogosítványát, hogy férje tudjon inni, ha vendégsébe mennek. A könyv rámutat az erdélyi magyarság azon elemeire is, amelyekről nem is gondolnánk, hogy mennyire komikusak. Legyen szó akár az ünnepi beszédekről vagy a régi Daciákról, esetleg a húsvéti locsolási szokásokról.

Botházi Mari ugyan finom humorral, precíz részletekkel ír az erdélyi magyarságról, a női létről, a családi történetekről, de ezek mögött mintha több lapulna. Ahogy végigtaglalja az előbb említett témákat, az olvasó felfigyel, hogy mégiscsak mindenkiben ott bujkál a folyamatos megfelelési kényszer és a kisebbségi lét terhe. Ezeken a történeteken keresztül próbál a könyv arra ösztönözni, hogy a semmiségeken nevetni kell, és hogy valójában egymásra kell figyelni, nem a tárgyakra – fogalmazott Tofán Koós Imola újságíró a kötet ajánlójában.

A könyv célja nem az, hogy megmondja, kinek és miként jár a boldogság. Leginkább azt akarja megmutatni, hogy mi van a jelenben, min lehetne vagy éppen kellene változtatni. Mindezt természetesen iróniával fűszerezve teszi. „Ne felejtsd el soha: mindennek megvan az ideje, mint a szalmakalapnak. Tudja ezt mindenki, így a jó neked, így leszel te boldog bölcsőtől koporsóig. Vagy talán azon túl.”

Kép forrása: Szecsődi Árpád/archív