Közel hetven magyar szervezet képviselői vettek részt tegnap este a Youthmeeting.hu eseményén a Sapientia EMTE aulájában, a Kolozsvár 2015 Európai Ifjúsági Főváros programsorozat keretén belül. Az esemény célja egy olyan platform megalakítása volt, ahol a projektben résztvevő magyar ifjúsági szervezetek és partnereik találkozhatnak.

Az est nyitóbeszédét Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere tartotta, aki röviden ismertette a projekt történetét, majd méltatta a Share Föderáció feladatát. Őt Schanda Tamás, ifjúságpolitikáért felelős államtitkár-helyettes követte, aki a Magyar Kormány képviseletében vett részt a rendezvényen. Arra kérte a projektben dolgozókat, és a jelenlévő fiatalokat, hogy a Kolozsvár 2015 Európai Ifjúsági Főváros ne csak eseményeket biztosítson a közönségnek, hanem igyekezzen közösséggé formálni a magyar fiatalságot. „A program nem csak a kolozsvári fiatalokról kell szóljon, hanem minden magyar fiatalról. Ne csak Európa ifjúsági fővárosa, hanem minden magyar fiatal fővárosa legyen Kolozsvár.” mondta a helyettes államtitkár.
A Share Föderáció részéről Tudor Ogner szólalt fel, aki a jelenlévők nem kis meglepetésére magyar nyelven köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében a többnyelvűség fontosságát emelte ki. A est vendégei voltak még Borzási Sarolta, Share magyar ügyekért felelős alelnöke, Szórád Gábor, a Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke, valamint Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja.

Az eseményt az előtérben tartott jó hangulatú beszélgetés zárta, ahol a jelenlévők nem formális keretek között tudták elkezdeni, folytatni a kapcsolatok kiépítését.

Kép forrása: Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa facebook oldala

Hozzászólások