Ha találkozol egy külföldivel, és megtudja, hogy Erdélyből származol, legelső gondolata rögtön Drakula. Talán te magad sem tudnál felsorolni háromnál több legendát, ami lakóhelyed környékén született, ugyanis lassan többet tudunk a nyugati kultúráról, mint a sajátunkról – gondoljunk csak a gall legendát bemutató Asterixre és Obelixre. Nem a mi hibánk, ugyanis ilyeneket nézve nőttünk fel.

De ki mondta, hogy a székely legendák nem lehetnek népszerűek? Fazakas Szabolcs operatőr, a Székelyföldi Legendárium megálmodója bebizonyította, hogy rajzfilmstúdió Erdélyben is működhet. Csapatával Udvarhelyen olyan animációs filmeket készítenek, amelyekből nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is megismerhetik a székely legendákat. 

Előadásában több projektjükről is beszélt: szó esett Székelyföld leendő Disneylandjéről, a Szejkefürdőre tervezett Mini Erdély Parkról, amely épületek makettjeiből fog állni, ezeket a gyerekek a Mini Székely Gőzösön utazhatják körbe, de terveznek bivalyszekeres körutat is, ahol a turisták borvizeket kóstolhatnak majd.  

Tervben van egy Erdélyi Géniusz kiállítás is, amely világhírű erdélyieket mutat majd be, és Legendárium karnevált is szerveznek majd, ahova a gyerekek saját szülőföldjük legendájával jelentkezhetnek.

A legendák tehát a közösségekben élnek, nem szabad elfeledni őket. A 156 székely mondát és legendát számláló Székelyföldi Legendárium mellett decemberben legendákat bemutató tízrészes animációs sorozattal készülnek. 

Kommunikációs napok facebook oldal/Ilyés Szabolcs

Hozzászólások