Ilyen az, amikor zenészek szerveznek fesztivált

Megrendezték idén is a Fishing on Orfűt, amely – mily meglepő! – Orfűn kapott helyet a Panoráma Campingben június 20–23. között. Beszámoló a koncertekről.

Szesszió alatt fesztiválozni? Ó, igen, ha a Fishing pont akkorra esik, akkor így jártunk. Esetleg megpróbálhatnék írni egy levelet a tanügynek, hogy nem lehetne arrébb tenni ezt a vizsgaidőszak dolgot, de nem hiszem, hogy komolyan vennének… A lényeg, hogy annyira szeretem ezt a fesztivált, hogy nincs az a szesszió, ami elválaszthatna tőle.

Az alternatív zenei szcéna kultfesztiválja, amelyre a bérletek már márciusban elfogynak. Gyakran a zenészek is kimennek már egy-két nappal a fellépésük előtt csak úgy. És ez nem véletlen, a fesztivál résztvevői empatikus közösség, amelyben jó létezni. Összeköt a közös zene iránti szeretet. A zenekarok rendszerint itt adják legjobb koncertjeiket. Kicsit olyan, mintha a Fishing on Orfű egyfajta jóvátétel lenne a zenekarok számára az eldugottabb helyeken év közben adott koncertekért.

A nagyobb nevek két nagyszínpadon léptek fel, a Tiszavirágon és a Tasmán ördögön – idén ugyanis veszélyeztetett állatokról kapták nevüket a nagyszínpadok –, de szerveztek koncerteket a Misina sátorban és a PMFC színpadon is, a folkzene kedvelői főleg a Fonó borfaluban találtak szórakozást. A két legintimebb helyszín a Magam adom és a Tűzhöz közel színpad volt, utóbbi tényleg elvarázsolt hangulatú gombaház az erdőben. A legkülönlegesebb pedig a Víziszínpad, pontosan az, amire gondolsz: zenészek a tó közepén.

Bepakoltam a legjobb cuccaimat, hogy majd minden nap valami vagányban leszek, aztán végül mégis mindig a legegyszerűbb, kényelmes darabok nyertek, mert Orfűn nem az a lényeg, hogy nézel ki. Orfűn csak az számít, hogy érzed magad. És persze a koncertek. Egyetlen hátránya, hogy mindegyik csupán 50 percet tart. De 50 perc a kedvenc zenekarodból nem ugyanannyi, mint mondjuk egy középiskolai román- vagy magyaróra. De akkor beszéljünk a koncertekről – a teljesség igénye nélkül.

A NAGY nevek

Rájöttem, hogy annyira nem szeretem a nagyszínpados koncerteket. Bár felemelő együtt üvölteni hatalmas tömeggel a kedvenc dalszövegeidet, de mikor kevesen vagytok, az élmény csak a tied. Ennek megfelelően a Bohemian Betyárs vagy a 30Y se váltotta ki belőlem azt, amit amúgy szokott, pedig mindkét zenekar nagyon odatette magát. A Hiperkarmát és az Ivan & the Parazolt szinte untam, annak ellenére, hogy mindkettőt nagyon vártam, és ez megint nem azért volt, mert a zenészek nem végeztek jó munkát. A Kiscsillag pedig olyan, mint mindig. Őszintén, valaki elvárja Lovasitól, hogy tudja a saját szövegeit?

Élőben látni a kedvenceidet

Ismétlem, rendszerint a zenészek itt hozzák a legjobb formájukat. Ebben a közegben egészen más az AKPH-val együtt ordítani az egyik legismertebb dalukat, a Hisz Sztorit. Szabó Benedek és a Galaxisok őszinte volt, szívhez szóló és nagyon-nagyon rövid. Annál rövidebbnek talán csak a Konyha tűnt, még annyi számukat szerettem volna, ha eljátsszák. A Supernem hagyott bennem némi űrt: hatalmas elvárásokkal érkeztem, ahhoz képest kicsit energiatakarékosra sikerült a koncert. És persze az Esti Kornél. A régi énekes lecserélése nagyobb traumát okozott, mint 12 évnyi közoktatás. A régebbi dalaikat most is Nagy István hangján hallom a fejemben. Pedig az új énekes – aki öt év után azért már nem is számít annyira újnak – nem rossz, sőt. Bodor Áron nyugodtsága, érzékenysége engem is rögtön zenüzemmódba kapcsol.

FOO_NA-7

Szepesi Mátyás, a Konyha frontembere

 

Akikre oda kell figyelni

A Dope Calypso szétszedte a színpadot. A magam húsz évével így képzelek egy korabeli együttest, tudjátok, mikor még nem volt halott az a rokendroll… Hasonló ehhez a Run Over Dogs is, az énekesük, Czeglédi Szabolcs pedig a TV maci rocksztár változata: a sunyi elhitette velünk, hogy miután lejár a rajzfilm, fogat mos és aludni megy. A Kiest nem is ismertem, csak meghallottam, hogy valami nagyon jól szól. Ők voltak. Mindhárom zenekarban közös a stílus és az, hogy nagyon komolyan odateszik magukat a színpadon, energiát nem sajnálva. És ott van még a Qualitons a Magyarországon egyedülálló két dobos felállásával, amit sajnos nem hoztak magukkal, viszont mindezt pótolta a profizmus, amivel zenélnek. A Fishing szervezett egy tehetségkeresőt, az első helyezettje pedig a Seven Seconds in the Future lett – megérdemelten. Őket se ismertem, így még jobban meglepett az összeszedettségük. A produkció teljes mértékben improvizatív, ha a közönség technót kér, akkor az lesz. A koncert közben azt vettem észre, hogy csak állok, és idiótán vigyorgok. Körbenéztem, nem én voltam az egyetlen.

Czeglédi Szabolcs, Run Over Dogs

Czeglédi Szabolcs, Run Over Dogs

A legszívhezszólóbbak

Jelen volt a Rájátszás produkció is, amelynek lényege a kortárs irodalom népszerűsítése, így a zenészek írókkal kiegészülve léptek fel. Itt volt többek között Háy János és Grecsó Krisztián, a zenészek részéről pedig Egyedi Péter, Kollár-Klemencz László és Beck Zoli, aki megpróbált basszusgitározni. Az intimitást és a személyességet fokozta a nagyszerű helyszín, a Tűzhöz közel színpad. Itt lépett fel másodmagával Nemes Zoltán. Őket már a hangbeállás alatt megtapsolták, annyira aranyos volt a mackós dal. Az egész fesztivál alatt itt adták a kedvenc koncertemet a Lázár tesók, akiket az Esti Kornélból ismerhetünk. A kis testvéri szurkálódásokkal együtt ennél családiasabb nem is lehetett volna. Tetézte az, mikor Lázár Domokos két dal között elmondta, hogy mennyire fázik, és egy srác vitt neki egy pulcsit. Meghatódott, de mi, többiek is.

FOO_NA-4

Lázár Domokos és testvére, Ágoston a Tűzhöz közel színpadon

A hülyeség csúcsa

Fellépett a Belga, a buddhizmusból fakadó abszurd humor most is meghozta a kívánt hatást. A Csaknekedkislány Víziszínpados fellépése elmaradt az eső miatt, de nem hagyták magukat a fiúk: a fesztivál bejáratánál egy pavilonban, kapucniban és gumicsizmában is felléptek. Ott volt a sepsiszentgyörgyi sZempöl offchestra is, játszották a Béla vagyok c. számukat, a koncert után pedig nagyszínpadot skandált a közönség. De az igazi idiótaságok csak ezután jöttek: a Ricsárdgír, a Soerii & Poolek és a Csoki és Hipó. A Ricsárdgír fellépett a Víziszínpadon is, amellett, hogy eljátszottak néhány dalt, az énekes Márton Dani még stand-upolt is, nem egyszer a saját dalaikba is beleröhögött, hogy mennyire kínos ez az egész. A Soerii & Poolek szintén hatalmas állatság. Egyetlen feldolgozásuk Dorinától a Buli c. dal. És mikor azt hittük, hogy már mindent láttunk, egyszercsak megpillantottuk, hogy a mosdóban nagyon sokan vannak, egyesek pedig a fülkéket elkülönítő falak tetején ülnek. Bent Csoki és Hipó koncert ment. Előadták a legnagyobb slágerüket is, a Zokniszandált. Akkora sikerük volt, hogy mikor már befejezték volna az előadást – mivel a koncert erős túlzás a két fura figura által előadott valamire –, a közönség elkezdte skandálni, hogy „nincsen kiút” és nem engedte ki őket. Én rajongó lettem.

FOO_NA-1

A Csoki & Hipó koncertet hírdető plakát a mosdóban

Ilyen volt az idei Fishing on Orfű. Néha nagy, néha csalódás, néha nagyon megérintett és meg is tudott lepni. Úton hazafelé, mikor elmondtuk a határőr néninek, hogy fesztiválozni voltunk Orfűn, felélénkült és csillogó szemekkel elkezdte mesélni, mennyire a szíve csücske az a hely. Hát, ezzel nincs egyedül.