Reggae. Érdekes műfaj, látszólag egyszerű. Valószínűleg mindenkinek Bob Marley jut eszébe róla. Dalait még ma is rengetegen hallgatják világszerte, a raszták mellett sok más ember számára is példaképet jelent. Nem véletlenül. Hazájában nemcsak zenészként, hanem a béke nagyköveteként és prófétaként is emlékeznek rá. Az 1970-es évek végén adott kingstoni koncertjén ádáz politikai ellenfeleket is rá tudott venni az összeölelkezésre. Egész életében az elnyomott jamaicai kisebbség érdekeit képviselte, de nem buzdította őket erőszakos lázadásra. Three little birds című dala ma már az Ajax Amsterdam futballcsapat szurkolói himnusza. Marley-ról még rengeteget lehetne írni, de az általa képviselt műfajról valószínűleg kevesebbet tudunk.

 

Amit tudni kell a reggae-ről

 

A hatvanas évek környékére tehető a kialakulása Jamaicában, az akkoribban jól ismert rocksteady és a ska műfajok keveredéséből jött létre, talán  az első húsz évében volt a legnépszerűbb. Általában a pozitív gondolkodásra alapoz, gyakran előfordulnak benne vallási utalások, egyes dalok pedig a füvezés vagy a könnyűdrogok jótékony hatásaira is figyelmeztetnek. Az utóbbi miatt rengeteg kritika érte a reggae-t, és nem lehet szótlanul hagyni, hogy néhány dal a nőgyűlöletet is népszerűsíti, amit érthető módon a társadalom túlnyomó része elutasít. Árnyoldalai ellenére viszont a műfaj legtöbb esetben képes jó hatással lenni az emberre, segít háttérbe szorítani a problémákat és az életünkben folyamatosan jelen lévő rosszban meglátni a szépet. Nyilván ez csak akkor sikerülhet, ha nem vagyunk alapból elutasítóak az irányzattal kapcsolatban.

Összességében egyértelműen a kedvenc műfajaim közé sorolnám, általában el tudja érni nálam a remélt hatást, nem könnyű stresszesnek vagy feszültnek lenni, ha ez megy az ember fülében. Az nem tetszik benne, hogy a számok stílusukban és mondanivalójukban is túlságosan hasonlítanak egymáshoz, így szűk fél óra után meg lehet unni a hallgatásukat.

 

Mai formája

 

A kétezres évek elejére a műfaj már eléggé kiment a divatból, egyes rétegek viszont nem pártoltak el tőle, ennek köszönhetően ma is vannak olyanok, akik egész nap szívesen elhallgatnák. Természetesen a mai rajongók túlnyomó része Jamaicában él, ahol még mindig sok különböző platform ad teret a reggae-nek. Ilyen például az online is elérhető Blitz radio 2000, amely naphosszat a műfajba tartozó vagy ahhoz közel álló stílusú zenéket játszik. Kevés mai előadó ragaszkodik a reggae régről ismert, eredeti formájához, de elemeit sokan építik be saját számaikba. Jó példa erre a szigetországból származó rapper, Sean Paul, akinek stílusa többek között ennek köszönhetően vált egyedivé.

 

Magyar reggae

 

A műfaj valamilyen formában jelen van néhány európai országban is, de csak kevés képviselője tud népszerűséget szerezni magának általa. A kivételek közé tartozik a magyarországi Copy Con, aki a 2010-es évek közepéig volt igazán aktív. Klipjeinek több százezres megtekintése van a legnagyobb videómegosztón, legnépszerűbb számai közé tartozik a Nyugi és az Életek éneke, amelyekről elég csak annyit elmondani, hogy a korábban felsorolt stílusjegyek közül szinte mindegyik megvan bennük. Többször dolgozott együtt a nála valamivel ismertebb előadóval, Denizzel. Közös számaik bizonyítják, hogy a rap és a reggae összekombinálva is jól tud működni, előbbi ugyanis képes társadalomkritikát hozzáadni a jamaicai műfaj pozitív üzenetéhez. Ez a keveredés másképp hat, mint a Sean-féle ötvözet, már csak azért is, mert mindketten önálló szövegrészben képviselik saját stílusukat.

Bár korábbi népszerűsé­gét minden bizonnyal sohasem fogja visszanyerni, azért sokan örülnének, ha a reggae nem tűnne el teljesen a köztudatból.

FacebookApiException thrown

REST API is deprecated for versions v2.1 and higher (12)