Halloween

 

Az angolból átvett halloween a mindenszentek előtti estét jelenti. Ősi kelta szokásból eredően – kezdetben Skóciában és Írországban – ezen a napon ünnepelték az újévet, s meg voltak győződve a hiedelemről, miszerint ezen a napon visszatér a földre azoknak a bűnösöknek a lelke, akik az utóbbi években vesztették életüket. Féltek, mivel úgy gondolták, ezek az elhunytak azóta kétségtelenül állati testet öltöttek.

Végül is, az őseinknek is szórakoztatniuk kellett magukat, ámbár lehet, hogy kissé szokatlan módját választották… Mindenesetre én értetlenül kezelem az információt: a mai kor embere elvileg azzal tölt közös időt, akivel jól érzi magát. Annak keresi a társaságát, akitől nem tart, akinek a jelenléte nem frusztrálja. Ezeknek a szempontoknak a mindennapokban is próbálunk eleget tenni, miért cselekednénk másképp éppen az újév ünneplésekor?

A kelták számára az ünnep a szellemekről szólt. Persze félelemből, mintsem szeretetből próbáltak kedveskedni a bűnösök lelkének, ételt és állatot áldoztak számukra, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. Megfontolandó, hogy kivenném-e a részem az efféle ünneplésekből. Félreértés ne essék, az ütemterv tökéletesen megfelel, egyetlen bökkenő a társaság. Nehezemre esik a döntéshozás, intenzív a vívódás a baráti kör és a rémület szárnyán felröppenő, állati formát öltő kísértetek között…

Ha esetleg az utóbbi mellé tenném le a voksomat, a sötétséggel is ideje lenne megbékélnem, mint olyan. Mivel a biztonságukat veszélyeztető esemény ellen védekezni kell, a kelták házaikban eloltották a tüzet, korom sötétben, abszolút ünnepélyes környezetben várták az idő mihamarabbi vánszorgását. Annak az esélyét latolgatták, hogy a hideg és barátságtalan tűzhely vajon mennyire képes bevonzani a hazalátogató szellemeket? Bulikérdés a javából.

Ha jobban belegondolok, izgibb, mint pörgetéskor azért ficánkolni, hogy ne rám essen az üveg választása. Azt hiszem, a mérleg sikeresen elbillent…

Ezentúl tehát ne lepődjetek meg, ha elsétáltok a szobám ablaka alatt, s a sötétségen kívül nem sok mindent tapasztaltok. Valószínűleg csak morcos leszek, a feláldozott étel miatt. Bizonyára a lámpámat is eloltottam, hogy megtévesszem a gonoszt.

Ja, egyébként társaságot is sikerült szereznem magamnak. Jack, a töklámpásom megígérte, ő tartja majd bennem a lelket, talán épp közös programunk lesz. Amúgy ne aggódjatok, valószínűleg azért van sötét, mert alszom. Folytatom, ha felkeltem…

fotó: unsplash-logorawpixel