Trash. Különös jelenség. Mindenhol ott van. Öltözködésben, filmekben, és természetesen zenékben is érzékelhető a jelenléte. Mindig érdeklődve figyelem, hogy a hozzá való viszonyulás mennyire meg tudja osztani a társadalmat. Egyesek utálják, mások szinte rajonganak érte, de vannak olyanok is, akik egyszerűen csak elfogadják a jelenséget és nem fogalmaznak meg véleményt vele kapcsolatban.

A fogalom jelentését valószínűleg mindannyian jól ismerjük. Azt viszont talán érdemes elmondani róla, hogy nemcsak az unalmasnak, gáznak vagy gyenge minőségűnek tartott tartalmakra vonatkozik, hanem azokra is, amelyek eleve nem komoly céllal készültek. Elkészítésükben általában nyoma sincs semmiféle igényességnek. Abban nem mindenki ért egyet, hogy milyen tényezők és feltételek (vagy ezek hiányának) alapján kell valamit besorolni ebbe a kategóriába. A zene esetében különösen nehéz ezt megállapítani, mert nincs két olyan ember, akinek teljesen egyforma lenne az ízlése. Van, aki képes meglátni a minőség valamilyen formáját abban a számban is, amelyre más gondolkodás nélkül ráhúzná a trash jelzőt.

Az egyik legtalálóbb magyar példa lehet erre ByeAlex 2013-ban ismertté vált Kedvesem című dala. Nagyon sokan nem értették, hogy lehet ennyire egyszerű dalszöveggel és gyenge énektudással kijutni az Euróvíziós Dalfesztiválra. Azt viszont nehéz lenne megcáfolni, hogy a dalt komoly szándékkal írta, s volt mondanivalója. Nagy meglepésnek számított, hogy a magyar közönség után a nemzetközi is jól fogadta a szerzeményt. ByeAlexnek a döntőben elért jó helyezés ellenére sem sikerült évekig levetkőznie a trash megbélyegzést. Mára már a nagyobb rétegek érdeklődési körét is megtalálta, emellett sok fiatalnak adott lehetőséget egyik saját YouTube-csatornáján arra, hogy népszerűsítsék dalaikat, szakmailag is sokat segített nekik a fejlődésükben. Mostanában egyre kevesebben kérdőjelezik meg szakértelmét, egyes dalai pedig komoly mondanivalót is tartalmaznak (nem a korskorskorsra gondolok), emiatt az ő esetében továbbra is vitatható, hogy hová kell besorolni.

Ha teljesen egyértelmű példát akarok felhozni az elmúlt tíz évből a trashre, akkor nem is találhatok jobbat a What does the fox say? című számnál. Részletes elemzésbe ezzel kapcsolatban inkább nem mennék bele, annyit viszont érdemes megjegyezni, hogy klipjében és szövegében is tökéletesen átad mindent, amiről ez a jelenség valójában szól. Számomra egyébként meghökkentő, hogy mostanra több tízezer minőségibb dalt háttérbe szorítva megközelítette az egymilliárdos megtekintésszámot a YouTube-on, de nem ez az egyetlen remekmű, amelynek ez összejött.

Így a végére nem szégyellem bevallani, hogy én magam is fogyasztok néha trash tartalmakat, nem feltétlenül élvezetből, a bennem rejlő titkos vágyak kielégítésére, hanem sokkal inkább azért, mert jól tudok rajtuk szórakozni és könnyen azonosulok azzal a komolytalansággal, amely eleve szükséges ahhoz, hogy valaki elkészítse őket.

 

FacebookApiException thrown

REST API is deprecated for versions v2.1 and higher (12)