Kipattan a szemem, nem tudom, hol vagyok,
Kint madarak röpködnek, méghozzá jó nagyok.
Csapkodásaik a falon is áthallatszanak
Azt hinné az ember, sohasem alszanak.
Pihenni sem szoktak, mindig ébren vannak,
Muszáj lesz kivárnom, amíg békén hagynak.
Mozdulatlanul fekszem, kíváncsian várom,
Hogy mikor tér vissza szememre az álom.
Gyorsan visszatér, nem kell sokat várni
Még néhány óra alvást nem fogok megbánni.
Öt perc sem telik el, felkölt a szomjúság
Ami ilyen korán elég nagy bosszúság.
Közel van az üveg, de semmi nincs benne,
Pedig egy korty víztől minden könnyebb lenne.
Hány óra lehet? Mellettem a teló.
Még azt is el kell érni, nincs fárasztóbb meló.
Meglepődve nézem, hogy már tíz is elmúlt,
Ezek szerint a nap már több órája felgyúlt.
Sugara mégsem érte még el a szobámat,
A sötétítő behúzva, oops, ezer bocsánat.
Kinézek az ablakon, előttem a világ,
Ébren van már lassan minden apró virág.
Futnak az egerek, túrnak a vakondok,
Úgyhogy az alvásról valahogy lemondok.
A kutya is ugat már, valamiért mérges.
Nem kizárt, hogy már ő is igen éhes.
Hogy adhatnék én mindkettőnknek enni,
Hogyha két lépést sem bírok önerőből tenni?
Ha nehezen is, de végül megoldom a dolgot
Ma is nyakamba veszek minden apró gondot.
A versírás fárasztó, tovább nem rímelek
Inkább az ágyamból szép lassan kikelek.