Bírósági és börtönlátogatást szerveztek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jog szakos hallgatóinak.

Azzola Katalin szeminarista tanárnő, a szamosújvári bíróság elnöke, Mihai Gîlcă bíró segítségével szakmai kirándulást szervezett a Sapientia EMTE diákjainak. A kirándulás helyszíne a szamosújvári bíróság és börtön volt. A nem mindennapi esemény célja az volt, hogy a diákok olyan helyzetekkel ismerkedjenek meg, amelyek szakmájuk alapját képezik, de a könyvekből megtanulni mégsem lehet.

Péntek reggel hét órakor ötven lelkes joghallgató várta a busz érkezését és kevéssel az indulás előtt máris indult az információáradat. Az egy órás út alatt Mihai Gîlcă elnök úr a város, valamint a két intézmény történelméről mesélt. Érkezés után nem volt idő a tétovázásra, máris kezdődött a bírósági tárgyalás, ahol több mint tíz fegyenc feltételes szabadlábra helyezéséről döntöttek. Zsúfolásig megtelt a tárgyalóterem, de egy zavaró hangot sem lehetett hallani, mindenki figyelt, majd a rövid kávészünet alatt jöttek a kérdések. „Bármilyen ruhában megjelenhet egy ügyvéd, vagy miért nem volt talár az utolsó percben becsöppenő ügyvédnőn? Van valami jelentősége annak, hogy a rabok hogyan vannak megbilincselve? A fegyencek miért nyújtanak be hamisított kéréseket?” Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták a diákokat, a kielégítő válaszok után az elnök vezetésével, az intézmény alkalmazottaival, jegyzőkkel, ügyésszel a feladatokról, hatáskörökről beszélgettek.

A börtön belső udvara

A börtön belső udvara. Még kosárpálya is van 🙂

Bírósági és törvényszéki tárgyalásokat már sok diák látott, de a börtönéletet csak filmek alapján lehetett elképzelni. Hosszadalmas és nagyon pontos ellenőrzés után egy papírzsebkendővel és az ebédhez elegendő pénzzel máris a börtön udvarában volt a csapat. Florin Apahidean rendőrtiszt fogadta a diákokat és készségesen válaszolt minden kérdésre. Elmondta, hogy jelenleg körülbelül 1 050 rab van a szamosújvári börtönben. Mesélt a legveszélyesebb fogolyról, az általa elkövetett büncselekményekről, a rabok közti konfliktusokról és, hogy a tiltások ellenére a hozzátartozók a csomagokban mégis megpróbálnak tiltott tárgyakat becsempészni. A börtön több emeletét is megtekintették a diákok. Voltak a karanténba helyezett rabok emeletén, olyan emeleten is, ahol a foglyok celláikban dolgoztak. Megnézhették az ebédlőt, ahol minden bútordarab a földhöz van rögzítve, de vannak szobanövények, persze csak margarinos dobozokban, a falon pedig a fegyencek által készített festmények, rajzok.

A több mint három órás bent lét után sokan megjegyezték, hogy a látvány miatt akarva akaratlanul újraértékeli az életét az ember. Tisztaság van bent, az étel is megfelelő, a fegyőrök nem gorombák, de ebben a nagy szürkeségben még egy nap is örökkévalóságnak tűnik.

 

A képek forrásai: www.afaceriardelene.ro, s1.ziareromania.ro

Hozzászólások