A rettegett és hosszú ideje mindennap átélt Covid-korszak előtt általában (ha éppen a Facebook felületéről nyitottam meg egy cikket) nem olvastam el a hozzászólásokat, ha a téma nem volt túlságosan megosztó. Viszont most itt vagyunk. Bár tudom, kommentszemlélés helyett végezhetném a házimunkát, mert az nem idegesít fel, mégis, szinte minden alkalommal, amikor koronavírus-adatokról, korlátozásokról, növekvő esetszámokról vagy új életformánkról és megosztott táborokról szóló véleménycikket olvasok, szinte már kényszeresen teszem ki magam az élő szereplős tragikomédiának. Beszélhetnénk a személyeskedésekről, elfogadhatatlan magatartásformákról, de valami mostanában jobban foglalkoztat: az a visszatérő, néha átfogalmazott, de lényegében mindig ugyanazt kifejező „hazudik a média”. Én pedig önként, dalolva döntöttem úgy, hogy újságíró akarok lenni. Egyre-másra olyan kijelentésekbe futok, hogy a média szántszándékkal vezeti félre a nézőket, hallgatókat, olvasókat; annak a véleményét kell megírni, aki pénzeli a lapot, szóval senki sem korrekt, mindenki politikai rabigában tengődik. Az újságírók hazudnak, mert… Hát, biztos megvan rá az okuk. A merészebb megszólalásokban az is olvasható, hogy a vakcinák gyártói fizetik le az újságírókat a propagandáért. Mit keresek én akkor itt? Nem szeretnék közutálat tárgya lenni, nem szimpatikus ötlet, hogy megvesztegetés miatt írjak, és kétlem, hogy a Pfizertől vastag borítékot kapnék, ha egy hivatalos közlemény alapján megírnám, hány ezrelékre ugrott a fertőzöttek száma egy város, megye határán belül, esetleg óvatosan megemlíteném: az oltakozás is opció, hogy hamarabb megszabaduljunk a világjárványtól. Azon, hogy „mit keresek én akkor itt”, mostanában tényleg elgondolkodom, de eddig egyszer sem éreztem azt, hogy bánnám a választásomat. A média lehet sokak szemében a gonosztevő vagy az antihős, de fontos, hogy ha dühöt is, de érzelmeket vált ki, elgondolkodtat. Sokan vannak, akik ellenségnek érzik az újságírókat, de amíg van olyan ember, akit érdekel a sajtóban közölt tájékoztatás, amíg van néző, hallgató, olvasó, aki figyel, addig úgy érzem, van és lesz dolgom. Méghozzá tudom, hasznos is.