Hatodik csörgésre kelek fel. Rózsaszín papucsba bújok és kócos kontyba fogom a hajam a fejem tetején. A fürdőszoba után a kávéfőzőhöz sietek, nagyon gyorsan megreggelizek: vajas pirítós tükörtojással. Percekig bámulom a ruhásszekrényt, majd kiválasztom a kedvenc felsőmet egy farmerrel. Tél idején sapka, sál, ha megtalálom a kesztyűm, akkor azt is felveszem, ha nem, akkor vörösre fagyasztom az ujjaim, hogy tartósítsam magam. Buszozok az egyetemre, mert szerintem sokkal gyorsabb, de mindig rá kell jönnöm, hogy reggel 8-kor gyalog, hátrafelé menet is hamarabb odaérnék. Elkésem, nem sokat, csak pár percet, de így is szégyellősen ülök be a padba.

Délután csoporttársaimmal – akik már a barátaim – elmegyünk ebédelni, majd hazafelé beszélgetek a szüleimmel telefonon. Otthon megírok néhány házit, ha épp van hozzá kedvem, vagy megnézem a kedvenc sorozatom új részét. Estefelé a gyerekkori barátnőm üzenetet ír, valamilyen számomra furcsa zenekar koncertjére akar elrángatni. Nem kell eladnom a fél vesém ahhoz, hogy jegyet tudjak venni rá – mert ingyen van –, így beadom a derekam. Új arcokat ismerek meg, nagy beszélgetéseket folytatunk, lecsusszan néhány pohár sör is, persze csak óvatosan, mert másnap reggel kötelező a szemináriumi részvétel. Minden rendben van. Éljük az egyetemista életünk, élvezzük, hogy fiatalok vagyunk. 

Ez lenne az ideális, ugye? Túl szép volt, hogy igaz legyen, túlságosan jól éltünk ahhoz, hogy ez így maradjon. A szüleinknek kommunizmus és „Ceau-világ”, nekünk korona jutott. Már nem tudok háborogni miatta, elfogadtam, hogy most ez ilyen időszak. Rossz, persze, néha eltörik a mécses, hogy mennyivel jobb lehetne, de kicsi ember vagyok ahhoz, hogy valamit is változtassak ezen. Türelmesen kivárom, amíg vége nem lesz, mást nem tehetek.

Egy barátomtól hallottam mindig, hogy „Lesz ez még így se, s úgy is jó kell legyen”. S hát nem igaza volt? Amíg van tető a fejünk felett, egészségünk, tiszta ruhánk, meleg van, folyik a víz a csapból, jut minden napra egy szelet kenyér, tanulhatunk online, láthatjuk egymást kis kockákban a képernyőn keresztül, és van akivel megosztani az örömöd és bánatod, addig jó kell legyen.