Nem kell élsportolónak lenned, hogy célba érj

Mi érdekes történhet egy olyan versenyen, ahol több ezer őrült szalad önszántából (!), hogy a végén izomgörcsöt kapjon, vagy egy jó kis ínszalagszakadással végezze? – teszik fel a kérdést sokan, akik világéletükben nagy ívben elkerülték a szaladást vagy a megerőltetőbb testmozgást. Ők azok, akik sosem fogják megérteni, hogy mekkora élmény részesévé válni egy nemzetközi „megmozdulásnak”, ahol a felfokozott hangulattól és a testeden végigáramló adrenalin-lökettől minden fáradtság elillan, és csak az élmény marad. Azt mondják, hogy ha kezded elveszíteni az emberi természetbe vetett hitedet, nézz végig egy maratont. Bátran állíthatom: egy próbát mindenképp megér.

Mosolygó arcok, hajrázások, lelkes drukkolók, utcai zenészek, vizet osztogató önkéntesek, biztató versenytársak, na meg a fergeteges hangulat: így lehetne pár szóval leírni azt a csodát, aminek sok kolozsvári részese lehetett a hétvégén. Mert nem csak a szaladók tapasztalhatták meg ezt a különleges élményt, hanem a szurkolók, a nézők, és az utca emberei is, akik valamilyen módon bekapcsolódtak a maraton forgatagába. Pár éve még csak álmodni sem mertem volna arról, hogy egyszer én is részesévé válhatok egy versenynek, amely olyan elérhetetlennek tűnik az átlagember számára. Hiszen ha valaki meghallja a maraton szót, azonnal élsportolókra gondol, véget nem érő edzésekre, őrületes hajtásra, cérnaszál testalkatra, sérülésekre és még sorolhatnám. Kedves olvasó, most tűrd fel az ingujjakat, ugyanis együtt fogjuk lerombolni ezeket a sztereotípiákat.

Először is szó sincs arról, hogy csak élsportolók jelentkezhetnek maratonra. Persze egy bizonyos százalékot ők tesznek ki, de az igencsak elhanyagolandó a többi átlagos sportszerető számához képest. Igen, jól hallottad: hozzád hasonló emberekről van szó, akik tanulnak, dolgoznak, átlagos életet élnek, csak mellette szenvedélyüknek tartják a mozgást, jelen esetben a szaladást. A fantasztikus szervezésnek köszönhetően pedig te magad választhatod ki, hogy melyik távot szeretnéd leszaladni, az 5, 10, 21, 42 km-est vagy a stafétát (4×10.55 km). Tehát ha teljesen kezdőként indulsz, nem kell egyből a mélyvízbe ugranod, kezdheted a legrövidebb távval.

Továbbá, akármilyen kezdő legyél, egy kibírható, és cseppet sem megerőltető edzéstervvel rövid időn belül elérheted a kívánt eredményt. Tényleg csak kitartás kell hozzá, mert a szervezeted sokkal erősebb és ellenállóbb, mint ahogyan azt gondolnád. A lényeg, hogy ne add fel az első kilométer után, még akkor sem, ha úgy érzed, hogy a tüdőd vagy a lábaid felmondták a szolgálatot. Amikor áthidalod a kritikus pontot, akkor kezded el csak élvezni igazán a szaladást. Ha mindig apró célokat tűzöl ki magad elé, annál nagyobb lesz a sikerélmény, és annál hamarabb lesz érzékelhető a fejlődés.

Itt van az élő szemtanú arra, hogy a maraton nem csak az elöl deszka, hátul léc típusú sportolók versenye, hanem rengeteg molett testalkatú, vagy egyenesen ducinak mondható egyén is bevállalja. Nekik jár a legnagyobb taps, mert fel merik vállalni magukat, és habár kétszer annyira nehezükre esik, mégis végigcsinálják. Minden kitartás kérdése. Bárki lehet ugyan vékony testalkatú, ha nincs elég motivációja, hogy végigvigyen egy ekkora kaliberű versenyt. Szóval ne a tükör előtt ácsorogj, hanem húzd fel az edzőcipőt és vágj bele!

Végül pedig beszéljünk kicsit a sérülésekről, a mumusokról, amelyek szintén sokunkat elijesztenek a megmérettetéstől. Az átlagemberekhez a maratonhoz kapcsolódó információknak az a része jut el, amelyek sérülésekről vagy szívleállásokról számolnak be, emiatt is él egy negatív kép a köztudatban ezekről a versenyekről. Ez is hatalmas nagy tévhit, ugyanis az a személy, aki kellően eleget edz, tisztában van határaival, képességeivel, és nem akarja betegesen túlszárnyalni önmagát, nagyon kevés esetben szerez bármilyen jellegű sérülést. Ha meg néha mégis előfordul, a helyszínen mentősök hada áll készenlétben, hogy rögtön orvosolja a helyzetet.

Ami mégis a legfantasztikusabb egy ilyen versenyen, az a mögötted álló hatalmas szurkolótábor. Száz meg száz idegen, aki végigkísér a távon, hajrázásokkal és lelkesítő feliratokkal biztatva minden versenyzőt. Ők azok, akik nélkül talán végig sem tudnád vinni a távot, bármennyire is felkészült legyél. Bátran állítom, hogy ez az a hely, ahol leginkább megtapasztalod az emberséget, az együttérzést, a közösségi szellemet, ami nem veszett ki belőlünk. Igen, ez a bizonyíték rá, hogy mindenkiben ott lapul a törődés, bármennyire is az ellenkezőjéről próbál meggyőzni a világ.

Ha eddig hallani sem akartál az egész cécóról, remélhetőleg most sikerült kicsit felkeltenem a kíváncsiságodat. Ha még mindig tartasz a megmérettetéstől, akkor vegyél részt először csak szurkolóként vagy önkéntesként. Garantálom, hogy a következő évben már ott leszel a versenyzők között, és miután megtapasztalod a csodát, már csak csodálkozni fogsz, hogy eddig miért nem lehettél a részese.

A képeket Ilyés Zalán készítette.