...nagyon jó lesz

Tavaly már voltak, de idén is újra ellátogat Kolozsvárra az Irie Maffia. Vasárnap, az év legnagyobb diákrendezvényén, a 22. KMDSZ Diáknapokon csapnak fergeteges bulit. És hogy mit üzennek a kolozsvári közönségnek? Interjúnkból megtudhatod. Mi megragadtuk az alkalmat és megkérdeztük a zenekar alapítóját, billentyűsét, JumoDaddyt.

Tavaly a Kolozsvári Magyar Napokon találkozhattunk veletek, milyen volt az első benyomás a városról és a hangulatról?

Nagyon nagyszabású és nívós rendezvényként éltük meg a Magyar Napokat. Személyenként külön-külön már többször jártunk a városban, úgyhogy nehezen tudom felidézni az első benyomást. Az biztos, hogy a zenekarral Kolozsvár főtéren játszani nagyon nagy élmény volt.

A Diáknapok az év legnagyobb diákrendezvénye Erdélyben. Hogyan készültök a bulira? 

Idén egész évben azt ünnepeljük, hogy tíz éves a zenekar. Ennek kapcsán a napokban új lemezt adtunk ki, sokat fogunk ezek közül a vadonatúj számok közül játszani, de nem maradhatnak el azok a régebbi dalok sem, amelyek közönség kedvencnek bizonyultak az évek alatt. A színpadképünk is egy kicsit díszesebb a szokásosnál.

Mit terveztek megnézni Kolozsváron? Van már tervetek az itt eltöltött időre?  

Nagy öröm, de egyben a városnézést nehezítő körülmény, hogy négy nap alatt négy városban is játszani fogunk. Sajnos a koncert előtti és utáni pakolás és egyéb ügyek el fogják venni az időnk nagy részét, és másnap vagy aznap éjjel már rögtön tovább is kell mennünk. Mindenesetre megpróbálunk egy-egy kis kört tenni a városban, konkrét célpont még nincs.

A tíz éves szülinapra hogyan készültök? Különlegesek-e az idei bulik? Milyen terveitek vannak még az idényre?

A legnagyobb öröm számunkra jelenleg az, hogy elkészült a nagylemezünk, amelyen nagyon sokat dolgoztunk. Igyekeztünk az összes Irie Maffia rajongónak kedvezni a számokkal, vannak rajta régebbi típusú és modernebb darabok is. Ezenkívül lesz egy MÜPÁs koncertünk a nyáron, ahol big banddel kiegészülve fogunk fellépni, illetve idén mi készítettük el a Sziget Fesztivál hivatalos himnuszát, aminek kapcsán a nagyszínpadon Robbie Williams előtt fogunk fellépni. Ez talán az eddigi legnagyobb kihívás és megtiszteltetés, amely minket ért, nagyon várjuk már.

Mit üzentek a kolozsvári közönségnek?

Nagyon várjuk, hogy találkozzunk veletek, szóljatok a barátoknak, gyertek el sokan, mi ahogy mindig, mindent bele fogunk adni! 🙂

Hozzászólások