Advent. A várakozás időszaka. A karácsony előhírnöke. Lassan véget ér, de vajon tudott-e adni valamit nekünk? Elgondolkozunk-e rajta, hogy mi a szerepe, vagy megelégszünk a szépen feldíszített terek, a csillogó-villogó díszekkel ékesített bevásárlóközpontok ünnepi hangulatával? Egyáltalán tudatában vagyunk az adventi várakozás jelentőségének? Kicsit forduljunk magunkba, és gondolkozzunk el rajta, hogy mire is várunk tulajdonképpen. Talán egy új kabátra, esetleg egy pár menő csizmára, vagy a karácsonyi nagybevásárlásra, netalán a fenyőfa díszítésére? Talán…csak egy meghitt ünneplésre a szeretteink körében? Kislány koromban számomra a csoki kockákkal feltöltött adventi kalendáriumot jelentette ez a négy hét, amit nővéremmel kiürítettünk néhány óra, jobb esetben néhány nap alatt. Már akkor megnyilvánult a türelmetlenségem, és azóta is keményen dolgozom rajta.

Ahogy növekedtem kezdtem több jelentőséget tulajdonítani az adventnek, és lassan-lassan megértettem, hogy ez az az időszak, amikor az ember teljesen ráhangolódhat testileg-lelkileg a szent ünnepre. Ebben a négy hétben kicsit visszatekinthetünk az elmúlt évünkre, mérlegre vehetjük jó és rossz cselekedeteinket, kitűzött és elért céljainkat, de ami a legfontosabb: mennyire tudtunk emberek lenni. Amióta beléptünk az advent időszakába, úgy érzem, valami bennem is elkezdődött. Talán a várakozás titkos izgalma teszi, vagy a belső késztetés, hogy ilyenkor próbáljak meg jobban odafigyelni szeretteimre. A szombati Várom az Urat Adventi Keresztény Zenefesztivál óta még erősebben él bennem a várakozás. A koncertek alatt tudtam teljesen átélni az advent szellemiségét, együtt énekelve az ünneplő tömeggel az ismerősen felcsendülő dalokat. Ahogy az elcsendesedés alkalmával elhangzódott, az ünnep tulajdonképpen egy felemelő érzés, a családban és a közösségben megélve, a várakozásnak pedig a szívekben kell bekövetkeznie, ahhoz, hogy megértsük és átadhassuk másoknak is az örömhírt. Szerintem ez lenne az advent és a karácsony értelme: hogy tudjunk adni valamit magunkból ne csak szeretteinknek, hanem akár ellenségüknek, vagy az utcasarkon kuporgó, görnyedt hátú bácsikának is. Nem kell nagy értéknek lennie, ahogy azt a legtöbben hisszük. Elég egy mosoly, egy kis figyelmesség, egy érintés, egy szép vers vagy kedvenc dalunk. Tegyük hát különlegesebbé mások számára az adventi várakozást! Még semmiről sem késtünk le! Legyünk idén mi magunk valakinek a karácsonyi angyala! Ne féljünk adni, segítőkezet nyújtani a rászorulóknak. Adjunk reményt a mosolyunkkal, a kedvességünkkel a reményteleneknek! Ha ezt szívből megtesszük, akkor fogjuk igazán megérteni az ünnep valódi üzenetét, mely nem a legdrágább ajándék megvásárlását, se nem a legszebben feldíszített fát, vagy a legfinomabb ünnepi vacsorát jelenti, hanem az apró dolgokban rejlő csodákat.

Fotó: Kiss Gábor