Sokat agyaltam, hogyan tudnám szavakba önteni a sminkeléssel kapcsolatos gondolataimat. Ez így elsőre viccesen indul, mert hát ugyan mi lehet olyan nagy gondolkodni való a témában! Hát, meg fogsz lepődni. Hetek óta teszem-veszem a témát, sőt egyszer már meg is írtam, majd visszaolvasva rájöttem, hogy létrehoztam egy közhelyhalmazt. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem ez a jó megközelítése a témának. 

Második próbálkozásra azzal kezdtem, hogy a történelmi háttérnek néztem utána. Nagyon sok érdekességet találtam, köztük például, hogy nem több száz vagy több ezer, hanem több tízezer éves az arc- és testfestés története. Ehhez mérten pedig az is meglepő volt, hogy csak 100-150 éve használhatunk olyan termékeket, amelyek nem életveszélyesek sem a használóra, sem pedig a párjára – egyes kozmetikai termékek olyan mérgezőek voltak, hogy egy csók is halálosnak bizonyulhatott. Azonban a történelmi/wikipédiás hangvételű kutatás sem vezetett eredményre. 

Harmadjára isteni szikraként jött az ötlet, hogy Instagram-sztoriban megkérdezem a követőimet, ismerőseimet, miért sminkelnek. Zseniális ötletnek tűnt, de mást nem hozott ennyire lázba a dolog, mint engem, úgyhogy két kedves lányismerősömön kívül (akiknek ezúton is köszönöm) csak két srác próbálkozott meg a válaszadással. Azt szokták mondani, hogy a harmadik az isten igaza, meg három a magyar igazság, de ezúttal nem jött be a bűvös szám, úgyhogy kezdtem elengedni a témát. De a sok szerencsétlenkedésemre gondolva utolért a felismerés, hogy az út, amelyen végighaladtam ezért az írásért, valójában nagyon hasonlít a sminkeléshez. 

Majdnem minden kislány, akinek az anyukája használ festékeket, elképzeli, hogy amikor majd felnő, akkor ő is így fog tenni, és de szép lesz majd, meg felnőttes, instant izgatottság. Aztán eljön a várva várt alkalom, erre mi történik? Bohócot, ortodox templomot és efféle cifraságokat művelünk magunkból – jelzem, ezzel a világon semmi probléma, mert tizenakárhány évesen saját kútfőből, zéró gyakorlással az ember bármilyen ügyes is legyen, nem tud kifutóra valót alkotni – bár ahhoz mérten, hogy néha hogyan néznek ki a modellek a divatbemutatókon, bármi megtörténhet. Ahogyan én hirtelen nekiindulásból csak egy nagy zagyvaságot alkottam, az első néhány alkalommal a sminkelési képességeink is még csak házon belül vállalhatóak.

Ezután jön a második lépés: utánanézünk a történelemnek, jelen esetben oktatóvideókat, nézünk és azokat próbáljuk újraalkotni. Alapvetően ez jó lépés az alapok elsajátítására, megtanulni, hogy mi mire szolgál. Megkaphatod a választ a kérdésre: milyen alapozót vegyél, hogy ne úgy nézz ki, mint aki nyaktól felfelé jamaicaira sült vagy esetleg két liter vért adott. Az anyaggyűjtés, ismeretszerzés folyamata sokszor unalmas lehet, de megmenthet olyan hibák elkövetésétől, amelyek jobb esetben csak kellemetlenek, de nem maradandóak, rosszabb esetben pedig orvosi beavatkozást igényelnek.

Ha megvannak az alapok, jöhet a közvélemény-kutatás: trendek, más emberek tapasztalatai. A sminkelés legalább annyira divatközpontú, mint az öltözködés. Néhány éve még abban volt nagy munka, hogy olyan szépen megkomponált sminket készíts, különböző színekkel, átmenetekkel, fényekkel, mint a kedvenc instacelebed. Ma az a legnagyobb meló, hogy úgy nézz ki, mint aki: „oh, csak feldobtam valamit…” (fun fact: az ilyen sminkekhez is legalább annyi kence és tudás kell, mint egy alkalmi alkotáshoz). Mások tapasztalatai pedig azért fontosak, mert tanulhatsz belőlük. Igaz, hogy a kozmetikumok nem egyformán viselkednek a különböző emberek bőrén, de ha egy tus felkenés után pár órával már hámlik és lepereg, az mindenkinek le fog, ha egy szemhéjfesték porzik és tönkreteszi az alapot, akkor az mindenkinek porzani fog és tönkre fogja tenni az alapot. Mások tapasztalataiból nyerhetsz még inspirációt, tanulhatsz új technikákat, ügyes kis praktikákat.

Ezután pedig jöhet a negyedik lépés: megtalálod a saját hangod, stílusod. Ha sikerült a fentieket mind kipipálni, akkor már tudod, hogy mi hogyan áll jól vagy épp nem. Rájöttél, mely színek passzolnak hozzád. Rájöttél, hogy a vörös rúzs olyan, mint a szép magas sarkú, meg kell tanulni viselni. És arra is rájöhettél, hogy a tökéletes tusvonal készítése művészeti ággá kéne előlépjen. 

Most pedig hozzád szólok, aki forgattad a szemed az első mondaton és még most is azon gondolkozol, hogy minek olvastad végig ezt a fölöslegesnek tűnő szócséplést. Megmondom, miért. Azért, hogy ha meglátsz valakin egy igényesen elkészített sminket, legyen az szolid vagy vörösszőnyegre való, akkor sem kérdezed meg bunkó paraszt módjára, hogy „minek kented így ki magad?”. Inkább gondolj vissza arra, amit itt olvastál, hogy mennyi munkát fektetett bele az illető abba, hogy így nézzen ki és dicsérd meg, de ha nem is, legalább ne tedd szóvá.

Erre felelhetnék, hogy az ő baja, miért pazarolt erre időt, biztos „nem tetszik magának”, „nem vállalja fel a valódi arcát”. Nem tagadom, valóban van egy ilyen oldala a dolognak, de nehogy már a nyuszi vigye a puskát! Nem a smink vagy a ruha vagy bármi egyéb külsőség határoz meg téged, hanem te azokat. Sminkeled magad és úgy, ahogy az neked tetszik, mert ezt szeretnéd, így érzed jól magad, örömöd leled benne. Erre ráigazoltak a csajok is, akik válaszoltak a sztorimra: „azért sminkelem magam, mert szeretek alkotni az arcomon, jobban érzem magam, elegánsabbá válik a megjelenésem”, „mert megérdemlem, hogy teljesnek és szépnek érezzem magam akár sminkkel, akár nélküle”.