Most már az újságírás tudományának netovábbjában van részünk

Legalábbis azt hittük, hogy részünk lesz, s hogy keményen meg fognak minket dolgoztatni, hogy én még jobban vért fogok izzadni a 10-esért, bocsánat 5-ösért, mint otthon. De egyáltalán nem ez a helyzet, ami minket teljesen meglepett, szerintem jogosan. Úgyhogy a múlt héttől az Eötvös Lóránd Tudományegyetem diákjai vagyunk…

Heti 2 napon keresztül, hétfőn délután durván egy órára, kedden pedig mondhatni reggeltől délutánig. Persze azok, akik segítettek összerakni az órarendünket, elmondták, hogy szeretnének időt és lehetőséget adni a könyvtárak és más órák meglátogatására. Őszintén, nem merem nagyon hangoztatni ezt a dolgot mindenkinek, mert félek, hogy furcsán néznek rám és udvariasan megkérdezik, hogy mégis milyen szakon vagyok. Viszont ennek egy nagyon jó oldala is van. Szerintem véghetetlen sok sétában, kirándulásban vagy épp múzeumlátogatásban lesz részünk ennyi idővel. Semmiképp se fogunk elmenni innen Ágival úgy, hogy Budapestnek legalább felét fel ne fedezzük.

A kezdeti enyhe sokk után, mégse mentünk ezen a héten szokásos városfelfedezős túránkra. Kissé feszült hét volt, inkább a házira koncentráltunk, amit már fel is adtak nekünk. Szerdán kipihentük az előző két nap fáradozásait, én meg részt vettem egy kollégium klub gyűlésén a szobatársaimmal, akik előtte természetesen felvilágosítottak, hogy mi fán is terem az ő klubjuk, nevezetesen a Hippogriff. A gyűlésen kiderült, hogy bizony komoly dolgok folynak a klubon belül, versengések vannak más klubokkal, kampányolnak, bulit szerveznek, röviden minden jó megtörténik egy itteni kolissal, ha belép egy klubba.

A heti vásárlás és khm, pénzverés (ha kimozdulsz egy nap, minimum ezer forintot otthagysz, nincs mit csinálni ezzel) napja után, pénteken nyugalmas napunk volt. Azt hiszem az volt, nem igazán emlékszem, mert annyira görcsöltem egy házi miatt, hogy nem sokra emlékszem abból a napból. Ó, igen! Ügyesek voltunk s kitakarítottuk az egész szobát. Bizony ám. De szombat reggelre megszületett a drága, még ha néhány helyen értelmetlen is, értekezletem. Kora este szobatársammal és édesanyjával felkerekedtünk a Gellért hegyre, ahol feledhetetlenül csodálatos látvány fogadott, ami teljesen elvarázsolt és mintha abban a pillanatban egy hang azt súgta volna nekem, hogy talán jó helyen vagyok itt s majd egyszer el tudok itt éldegélni. Talán…

Vasárnap a főzőtudományom bővítésére szenteltem az időt, s a finom vasárnapi ebéd elkészítésében azt hiszem remekeltem is többé-kevésbé (ezt a tényt az is bizonyítja, hogy ezt a beszámolót megírtam!), de bízom abban, hogy az idő megengedi majd, hogy még néhány receptet elsajátítsak. Az est pedig lazulósan folytatódott tovább.

Az ittlétünk harmadik hete is eltelt, és egyre jobban érzem azt a semmi mással össze nem téveszthető honvágyat, ami egy idő után az embert elfogja, ha távol van otthonától. Aztán valahogy eszembe jut: ittlétem mégis rettentően sokat segít, hogy ezáltal a „kis kirándulással” azzá váljak, akivé szeretnék. Meg hát hol máshol mutatnak be nekem életemben először egy argentin fiút, hol máshol veszek részt egy Überfúzió nevezetű bulin és hol máshol találkozom olyan emberekkel, akik már az ismeretségünk elején kedvesek és közvetlenek velem.

Úgyhogy szerintem nekem és Áginak bizony nagy kalandban lesz részünk, még akkor is, ha nem hullik az ölünkbe minden, hanem mi kell keressük a programokat. Lassan tavaszodik már, végeláthatatlan lehetőségünk lesz felfedezni egy csomó jó és érdekes dolgot itt, ebben a gyönyörű fővárosban…