Az Érted friss kezdeményezés az erdélyi közbeszéd megújítására, közösségépítésre és értékteremtésre. Az ötlet már legalább egy éve érlelődik, de az egyesület létrehozása és a részletek kidolgozása váratott magára. A kezdeményezés része az Éter blog is, amelynek főszerkesztőjét, Markó Balázst kérdeztük tevékenységükről és terveikről.

Szerveztek már előadásokat: például ők hívták el Mérő Lászlót Kolozsvárra, aki kétszer is megtöltötte a Planetáriumot, és ők hozták tető alá a Kolozsvár közlekedéséről szóló vitaestet is. Azonban ez még csak a kezdet. 

„Az egyik legfontosabb célunk az Érteddel, hogy tevékenyek legyünk a közéletben. Célunk a közösségépítés, s hogy legyen egy közös tér, ahol találkozhatnak az emberek, megvitathatják azokat a fontos problémákat, amelyek mindannyiunk életét befolyásolják” – magyarázta Markó Balázs. 

Emellett létrehozták az Éter nevű blogot is, amely kicsit több, mint blog: 

Emellett publikációs lehetőséget biztosítanak az új hangoknak, azoknak a fiataloknak, akik az eddigiekhez képest más szempontot képviselnek az erdélyi értelmiségben. Mindezt pedig különböző formátumokban közlik, ugyanis nemcsak cikkeik, de podcastjeik, képes összefoglalóik is vannak és még idén szeretnének vlogot is indítani

„A megoldások keresése a lényeg. Az, hogy aktívan megvalósítsuk ezeket a dolgokat, az már talán inkább az Érted mint egyesület feladata, amivel elég sok munka van még, de jól haladunk.”

Vannak hosszabb távú, konkrétabb terveik is. Például szeretnék elérni, hogy minél több középiskolásnak legyen lehetősége kutatni: szponzorálással, professzorok bevonásával, laborokkal vagy egyéb erőforrásokkal igyekeznek segíteni ebben, hosszabb távon pedig ösztöndíjakat is szeretnének biztosítani. 

Markó Balázs szerint Erdélyben van kereslet ilyen jellegű kezdeményezésekre. 

Én sem látok bele nagyon abba, hogy milyen társadalmi változások vezettek ehhez, de úgy látom, hogy az új generáció nyitott ez irányban. Szeretne minél több dologgal foglalkozni, szeretne változtatni, és megvan benne az az energia, amire szükség van ehhez” – tette hozzá Markó Balázs.

A következő eseményük:

Hozzászólások